Minden, amit a paradicsom metszéséről tudni érdemes

hirdetes

A paradicsom metszése – hogyan távolítsuk el a paradicsomleveleket?

SFV, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Könnyedén előfordulhat, hogy ahogyan egyre többet tudunk meg a növények metszéséről, annál nagyobb aggodalom kerít hatalmába minket. Kiemelten igaz ez a cserjék metszését illetően, amelyekre számos olyan szabály vonatkozik, mint például a „virágzás után azonnal metszeni kell”, a „csak nyugalmi állapotban szabad visszavágni” vagy, hogy „a virág szárának azon részét kell levágni, amely meghalad öt levelet és egy kifelé nyíló bimbót”.

Paradicsom metszése

Ilyen metszési szabályok mellett, könnyedén érezhetjük úgy, hogy kész diagrammot kell összeállítanunk ahhoz, hogy helyesen tudjuk megmetszeni növényeinket. Hála az égnek, nem minden növény ennyire nyűgös. A legtöbb egynyári és évelő növény ennél sokkal strapabíróbb, ha a metszésről van szó. Ezeket hiába vágod túl rövidre vissza, vagy akár félig ki is pusztíthatod, rövid időn belül máris megbocsátanak és regenerálódnak. Ezek közzé a növények közzé tartozik a paradicsom is.


Le lehet-e vágni a paradicsom leveleit?


A válasz igen! Ha például egy borzalmasan nagy vihar lerepíti az erkélyről a virágokkal teli paradicsomnövényünket, leszakítja egy csomó-csomó szárát, a maradékot pedig megtépázza és meggörbíti, erre óhatatlanul szükség van. 

hirdetes


Nem kell tehát, hogy egy ilyen esetben megszakadjon a szívünk és azt higgyük, ezzel teljesen vége a paradicsomnövényünknek. Érdemes inkább biztos helyre tenni azt és levágni az összes törölt, sérült szárat. Könnyen lehet, hogy az összes sérülés után növényünk csupán akkora lesz, mint palántakorában, mégsem érdemes lemondanunk arról, hogy egyszer majd gyümölcsöt fog hozni.


A sérült kis növény tapasztalataim alapján ugyanis meg fogja hálálni a gondoskodást és új szárakat, leveleket és virágokat fog hozni a sérülések eltávolításának, a metszésnek hála. Bár nem fog minden levágott szár helyére három új nőni, azonban bőséges gyümölcsterméssel fog majd minket a növény megjutalmazni, ugyanis a rendszeres metszés segít a növénynek a bővebb termés létrehozásában.

hirdetes


A növényeknek ugyanis levelekre és lombozatra van szükségük ahhoz, hogy fotoszintetizálva energiát tudjanak előállítani, amelyet a gyümölcstermesztéshez is felhasználhatnak. Nem érdemes túlmetszeni a növényt, az elhalt részek eltávolítása azonban sokat segíthet.


A paradicsom levélmetszése


A paradicsom levélmetszésével kapcsolatban néhány dolgot érdemes szem előtt tartanunk. A paradicsomnövények ugyanis két kategóriába sorolhatók: determinált és határozatlan kategóriába. ú

A folytatásért olvass tovább!
 

Forrás: gardeningknowhow.com

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-21

A tökéletes sütőtök 5 titka: így lesz kívül roppanós, belül puha

Ebben a cikkben megosztjuk azt az 5 titkot, amiktől te is tökéletes sütőtököt tudsz sütni. Kívül karamellizált, belül ízes és puha lesz a sütőtök, ha így csinálod.

2023-09-21

Szeptember végi metszés: meggy- és cseresznyefa metszése szakszerűen

Szeptember végén metszd meg a cseresznyefádat és a meggyfádat is, a cikkben megmutatom, hogyan kezdj neki és elmagyarázom miért szeptemberben csináld a metszést!

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

2023-09-22

Ezek a legkedveltebb őszi dísznövények: októberig ültesd el őket!

Az ősz beköszöntével eljön az idő, amikor kertünkben is megjelennek az őszi színek, ezekkel a virágokkal könnyen varázsolhatunk kertünkbe egy kis különlegességet.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

csontláda

a csontoknak körülírt elhalása, esetén az elhalt csontrészt körülhatároló tömörült csontszövet. Tovább

mechanikus víztelenítés

a nedves anyagokból, így a nagy víztartalmú takarmányokból a felesleges víznek mechanikus... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Házi kert Kertészet Paradicsom