Paprika palántázása – Kisokos a paprika palántázásáról

Paprikapalánta nevelése – Szakértői kisokos mindenkinek!

Szélesi Ferenc
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Minden a paprika palántázásáról

Paprika palántázása – A keléshez szükséges feltételek

A legoptimálisabb, ha 28-32 Celsius fokot tudunk biztosítani a paprikamagok keléséhez. A vetést két centiméter vastagon takarjuk be, mivel a palántanevelő föld akár 2-3 Celsius fokkal hűvösebb lehet, mint a levegő. Kialakíthatunk egy kelesztő kamrát is, amivel meg tudjuk akadályozni a párolgást, így a közeg kiszáradás nem okoz gondot. Takarás alatt, vagy a kelesztőben maximum az első csírák megjelenéséig lehet magvetés, mivel meleg helyen, fény hiányában a paprikapalánták hamar megnyúlhatnak. 

Paprika palántázása - A paprikapalánták igényei

A paprikapalántáknak sok-sok fényre, minimum 23-26 Celsius fokra, rendszeres öntözésre, valamint tápanyagutánpótlásra van szükség. Ha nincs elegendő fény, akkor a palántanevelés ideje megnyúlik, a palánta pedig nem lesz eléggé erős. Éppen ezért nem szabad siettetni a magvetést: ahogy hosszabbodnak a nappalok, úgy lesz nagyobb a napsütés ereje, ezért a későbbi vetésekből jelentősen rövidebb idő alatt lehet nevelni életerős, ültetésre alkalmas palántákat.

A paprikákat többnyire szeretik a kártevők, leginkább a levéltetvek, a hangyák, a hernyók, de kárt tehet a növényben az egér, a tücsök és a lótetű is. Érdemes még odafigyelni a palántadőlést okozó kórokozókra, ezek megjelenésének megakadályozására, valamint a szükséges növényvédelemre. 

Paprika palántázása – Az utolsó lépése

Amiről még nem beszéltem a paprikapalántázásával kapcsolatban, az bizony az edzés! A palántákat mindenképpen fel kell készítenünk a kiültetés utáni körülményekre, éppen ezért szükség van arra, hogy elvégezzük az edzést. Ha ez nem történik meg, akkor a paprikapalántákat olyan mértékű sokk érheti, amitől több hétre visszamaradhat a fejlődésük, rosszabb esetben pedig el is pusztulhatnak.

A kiültetés előtt fokozatosan szoktassuk a szabadba, először csak pár órára vigyük ki őket. Fontos, hogy napos, szélvédett helyre helyezzük először a palántákat, és minden nap növeljük a kint tartózkodás idejét, közben pedig figyeljük az esetleges stressz jeleit. Legalább egy hét szükséges az alkalmazkodáshoz, ezután már készek lesznek a palánták arra, hogy kiültessük őket. Remélem, hogy tudtam segíteni nektek a paprikák palántázásával kapcsolatban, mindenkinek sok sikert kívánok! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

karbamát típusú rovarölő szerek

a klórozott szénhidrogén típusú rovarölő szerek és a szerves foszforsavészter típusú... Tovább

emergencia

az epidermisz (bőrszövetrendszer) és az alatta levő szövetekből kialakult képződmény.... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem