Ezek az egynyáriak fogják szebbé tenni kertedet az ősz közeledtével

Milyen növények fogják kertünket díszíteni ősszel – ismerd meg az őszi egynyáriakat!

TK, SFV
hirdetes
Bársonyvirág

Díszcsalán


Vethetjük magról, de dugványozással sikeresebbek lehetünk, amennyiben díszcsalánt szeretnénk kertünkben nevelni – ezt pedig akár ősszel is elvégezhetjük. 


Ehhez nem kell mást csinálnunk, mint levágnunk egy 10-15 centiméteres hajtást a növényről, majd leszedni annak alsó leveleit, azt vízbe állítani. Amennyiben már kellő gyökér áll rendelkezésünkre, akkor érdemes cserépbe átültetni.


A díszcsalán elsősorban leveleivel díszít, viszont az rendkívül változatos lehet, ugyanis számos hibrid fajtáját tartjuk számon. Nevelésével kapcsolatban fontos tudnunk, hogy sose ültessük őket tűző napra, ugyanis az a növényt csúnyán megégetheti – válasszunk számára világosabb, de félárnyékos területet. Mindenképpen öntözd őket rendszeresen.

hirdetes


Bársonyvirág


A bársonyvirág magjait érdemes kora ősszel, szeptember-október környékén gyűjtenünk, melyeket majd áprilisban-májusban fontos elvetnünk – ebben az esetben késleltethetjük kisebb mértékben virágzását. Amennyiben megtalálható kertünkben, akkor októberben el szokta szórni magjait, ebben az esetben viszont már márciusban nyílik.


hirdetes
Virágzása során rendkívül széppé képes varázsolni környezetét, de emellett hasznos növénynek is számít, ugyanis sok kártevő nem szereti, őket könnyedén távol tartja kertünktől. Megközelítőleg 15-90 centiméteresre nő meg, színe kapcsán pedig szinte az összes árnyalatban megtalálható.


Több nemesített fajtával is rendelkezik, melyek között vannak kisebb, de nagyobb méretűek is. Példának okáért az apró bársonyvirág kis növésű, szinte teljesen igénytelen, általában aranysárga virágokat hoz, még ezzel szemben a nagyvirágú bársonyvirág nevéből adódóan sokkal nagyobb méretű virágokkal rendelkezik – átlagosan 30 – 90 centiméteresekkel. Utóbbi nagyon nagy és nehéz, így könnyedén letörhetnek virágfejei, ezért esetében fontos, hogy védett helyre ültessük.


Vannak köztük folyamatosan virágzó példányok is, ezek a tripolid hibridek, melyek teljesen sterilnek számítanak – kétféle növény hibridjeként tartjuk őket számon.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-24

A leander téliesítése: így érdemes agrárszakértői tanácsok alapján

A leander téliesítése agrárszakértői tanácsokkal a leander megfelelő átteleléséhez. Tudj meg mindent a helyes tárolásról, metszésről és gondozásról a hidegben.

2024-10-25

Gyümölcsfa ültetése ősszel? Szakértői tanácsok a sikeres ültetéshez

A gyümölcsfa ültetése ősszel is bátran kivitelezhető. Kertészeti szakember tanácsai alapján vesszük végig a gyümölcsfa ületés szakszerű lépéseit ősszel!

2024-10-25

Mutatunk 5 okot, amiért a télálló mandulafenyő tökéletes választás

A télálló mandulafenyő nemcsak szépsége miatt népszerű. Az alábbiakban 5 fontos érvet sorolunk fel, hogy miért érdemes a mandulafenyőt választani a kertbe.

2024-10-22

Kroton gondozási tippek: Így segíts neki a legszebb színekben ragyogni

A kroton lenyűgöző, színpompás szobanövény, amely megfelelő gondozással ragyogó színekben tündökölhet, és igazi egzotikus dísze lehet otthonodnak. Így ápold!

2024-10-23

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa egy egzotikus kincs, gyors növekedésével és káprázatos, lángoló virágaival lenyűgöző dísze lehet kertünknek. Ismerd meg te is lángfa szépségét!

2024-10-25

Agrárszakértő tanácsai a gyümölcsfa őszi metszéséhez – így vágj bele

A gyümölcsfa őszi metszése segít abban, hogy a fa erős, egészséges legyen. Az agráriumban tevékenykedő kertészeti szakember tanácsai révén garantált a siker.

2024-10-24

Dekoratív tollborzfű fajták: könnyen tartható és gondozható díszfüvek

A tollborzfű fajtái egyre népszerűbbek lettek a teraszokon. Nagyon ellenállóak, jól tűrik a száraz, meleg nyarat és e-mellett dekoratívak is. Nézzük őket!

2024-10-17

Miért válaszd a havasi eukaliptuszt? Így lehet szép, illatos növényed

A havasi eukaliptusz gyönyörű, hanem illatos is és alkalmas beltéri és kültéri nevelésre egyaránt. Megmutatjuk hogyan gondozd és mit érdemes tudni róla.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

vírusok

Sejtes szerkezettel nem rendelkező, önálló életre képtelen makromolekuláris rendszerek,... Tovább

elfajulás (degeneráció, disztrófia, degeneratio, dystrophia)

a sejtek különféle anyagcserezavarainak összefoglaló elnevezése, amikor a sejtek zavart... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek kert Kertészet