A farok mozgásából szinte mindig megtudhatjuk kutyánk aktuális lelkiállapotát.

A kutya a farkastól örökölte a csóválást, mint számos más viselkedését is.

A vízszintes irányú csóválásnak alighanem létfontosságú volt a farkas számára. A szukák például a nemi szervükből nagy mennyiségben áradó testszagot farokcsapkodással terjesztik szét a levegőben, hogy más farkasok és főleg a kanok be tudják azonosítani. A farkcsóválás nem csak a kutya sajátossága. A róka, a vaddisznó és a macska is használja a farkát kommunikációra, érzelmek kifejezésére. Sőt izgalmi állapotban például a kecske és a juh nőstény egyedei is csóválják a farkukat és így terjesztik nemiségük szagát.

Ha egy kutya úgy jön felénk, hogy vízszintesen csóválja a farkát, akkor jóindulattal van irántunk. A farkcsóválás intenzitása és kilengésének nagysága azt árulja el, hogy a kutya éppen mennyire örül a gazdi jelenlétének. Megfigyelhető általában, hogy a fiatalabb kutyák hívásunkra, annyira hevesen csóválják farkukat, hogy maga a kutya csípője is belendül a csóválás irányába. Az ilyen heves érzelem megnyilvánulás gyakori a fiatal állatoknál, ami sokszor vizelésbe is átcsaphat.

 

 

Ha kutyánk fekszik a szoba másik végén és csak egy halk kedveskedő szót elejtünk, vagy csak a fejünkkel biccentünk neki, esetleg egy pillantásunkat elkapja, a farka máris mozgásba lendül. Elégedettségét fejezi ki akkor is, ha a padlón fekszik, farka pedig hallhatóan kopog a csóválástól. Már sokszor annyi is elég, hogy megérezze a szabadban kiakasztott ruhánk szagát és máris élénk farkcsóválással tudatja észlelését.

 

A vízszintes farkcsóváláson kívül függőleges síkú mozgást is megfigyelhetünk kutyánknál. Amikor az utcán kölcsönösen üdvözlik egymást, meredeken fejük felé emelik a farkukat. Ilyenkor hozzák egymás tudtára, hogy jó kedélyállapotban vannak és örömmel veszik a másik kutya közeledését.

Sokszor a szabadban egyedül kóborló öreg kutya is meredeken felhúzva tartja a farkát, mert minden útjába kerülő tárgyon érzi a fajtársai „üzenetét” és ezen felismerésen keresztül nemi izgalmi állapotba jut. Azonnal a “nullpontig” engedi le farkát, ha erősebb, parancsoló hangon hívjuk magunkhoz kedvencünket.

Az érzelmi skála így jelenik meg az állaton, amikor a kutyát a derült hangulatában valamilyen mértékű megrázkódtatás ér. A kutya körző farokmozgását pedig olyankor figyelhetjük meg, amikor az örülű és az alárendeltséget jelentő érzések keverednek.

 

 

A nagyon erős ráparancsolás vagy a fizikai fenyítés hatására a kutya farka van, hogy nullpont alá süllyed vagy, ahogy mondani szokták: behúzza a farkát. A gyenge jellemű, gyáva egyedek már halk felszólításra, vagy fenyegetésre is a hasuk alá húzzák a farkukat. Erősen a farkasoktól örökölt tulajdonság ez, amikor kanok agresszív fellépése ellen a szukák behúzott farokkal védik farkukat, végbelüket, nemi szervüket.

Az önfeledten dolgozó pásztorkutya leengedi a farkát, amely a testével együttműködve élénken részt vesz a mozgásban. Vannak olyan esetek, amikor a gyorsan futó kutya farok nélkül súlyosan megsérülne. Ilyen például, ha hirtelen meg kell állnia, farkát egy rántással ívbe fölcsapja, vagy hirtelen kanyarodásnál ide-oda köröz farkával, hogy egyensúlyát megtartsa kanyarodás közben és ne sodródjon neki valaminek. A nyomkövető kutyánál a farok tartása és csóválása jelzi, hogy talált-e valamit vagy nyomon van. Beteg kutyáknál bármilyen életkorú kutya szinte mindig lógatja a farkát.

 

A kutya azonban nemcsak farkcsóválással tudja kifejezni rokonszenvét. Például folyton keresi a közelségünket, minden lépésünkre reagál és követ. A szuka nyalogatja a kölykeit, azok pedig viszont nyalogatják anyjuk pofáját ez a szeretet jele.

A gazdi iránti szeretet legmagasabb foka, ha a kutya nyalogatja az ember kezét, arcát, ruháját. Valahányszor pedig az egyed nem éri el a szeretett gazdit, utána nyal a levegőben, olykor még akkor is megtörténik, ha ráfújunk a kutya orrára. Ezt a viselkedést például levegőnyelésnek nevezik.