Minden, amit tudnod kell a metélőhagyma termesztéséről, gondozásáról

hirdetes

Minden, amit a metélőhagyma termesztéséről és felhasználásáról tudnod kell

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Minden a metélőhagymáról

Közvetlen ültetés ágyásba

A metélőhagymákat közvetlenül egy kinti ágyásba is el lehet ültetni, csak ne felejtsd el előtte a fent leírtak alapján előkészíteni azt a magok befogadására. Szúrj 6 mm-es lyukakat a talajba, egymástól 20-30 cm távolságra. Helyezz 1-1 magot a lyukakba, majd határozottan nyomkodd meg körülöttük a talajt, hogy az szorosan összefogja a magokat. Ez után enyhén öntözd meg az ágyást.

A magvak állapotát naponta érdemes ellenőrizni. Amíg a palánták elő nem bújnak a földből, ne hagyd, hogy a talaj kiszáradjon körülöttük. A megerősödött palántáknak később már csak 5-7 naponta lesz szükségük öntözésre, de mélyen, hogy a víz gyökerekig is eljusson. A rendszeres öntözést addig kell folytatni, amíg a metélőhagymák teljesen fel nem nőnek – ez után tovább ritkítható az öntözések gyakorisága. A kifejlett metélőhagymákat komposzt teával, vagy más, nitrogénben gazdag táppal támogasd meg tavasszal és a nyár vége felé.

hirdetes

Szüretelés

A metélőhagymák nagyjából három hónappal az ültetés után érik el szüretelhető állapotukat (vagy amint elérik a 15 cm magasságot). Mivel nagyon kitartó és életerős növények, így akkor is képesek visszanöveszteni hosszú leveleiket, ha közvetlenül a talajnál metszik le azokat.

A levelek lemetszéséhez tiszta kerti metszőollót javasolt használni. 2,5 cm magasságot érdemes meghagyni a levágott leveleken. Mindig kívülről befelé haladj, és soha ne vágd le egy hagyma összes levelét egyszerre. Ha a virágokra fáj a fogad, akkor szintén vedd magadhoz letisztított metszőollódat és vágd le őket a szár tövénél. A virágok május és június között várhatók.

hirdetes

Miért érdemes metélőhagymát termeszteni?

Évelő növények

A metélőhagymák minden évben visszatérnek majd, hogy egy egész háztartásnak elegendő fűszert biztosítsanak konyhádnak.

Nagyszerű társnövények

A metélőhagymák segítenek távol tartani a kártevőket más növényektől, elősegítik a beporzást, javítják a talaj minőségét és bőségesebb termésre késztetik szomszédjaikat. Kiválóan megférnek a répák, a paradicsomok, az almák, a rózsák, a petrezselymek és az eprek társaságában.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-31

Levendulatermesztési hibák – a 6 legnagyobb elkerülendő hiba a kertészek szerint

Ebben a cikkben felsorolunk hat olyan gyakori hibát, amelyeket érdemes elkerülni a levendulatermesztés során, ahogy egy kertészeti szakértő javasolja.

2023-05-31

A tereprendezési sziklák tisztítása – egyszerű módszerek, hogy újra jól nézzen ki a sziklakert

A sziklakert sziklái könnyen bevonódhatnak mohával vagy szennyeződésekkel, aminek következtében elveszítik eredeti megjelenésüket, viszont egyszerű tisztítani!

2023-05-31

Az orchideák szaporítása – Három szakértői módszer

Ezzel a három szakértői módszerrel viszont rájössz, hogy könnyedén lehet egy orchideából több orchideád! Orchidea szaporítási módszerek kertészeink ajánlása

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-02-02

Tényleg tartalmazhatnak rovart a csomagolt élelmiszerek?

Ahogyan halad a világunk, nagyon úgy tűnik, hogy a rovar fehérje lehet a jövő proteinforrása, egyre többet hallani erről. Már a boltokban is találkozhatunk vele.

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-05-16

6 hiba, amit el kell kerülni a növények vízben történő szaporítása során – és mit tegyünk helyette

Adjuk meg új dugványainknak a legnagyobb esélyt a sikerre azáltal, hogy elkerüljük ezeket a hibákat, ha vízben szeretnénk hajtatni őket! Vízben gyökereztetni

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

fogak

a szájüregben levő, a táplálék felaprózására szolgáló rágószervek. Részei: a... Tovább

ferritin

összetett fehérje, a szervezet vasanyagcseréjében van fontos szerepe. Vas-(II)-hiroxidból és... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés