Mutatom, hogyan tudsz vigyázni a méhekre, valmaint beporzókra

hirdetes

Méhmentés – mutatom, miket helyezz el teraszodra, kertedbe, ablakodba

TK, SFV
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Méh

Alakítsd ki teraszodat úgy, hogy az a méheknek is kedvezz


A teraszok, valamint az ablakpárkányok üresen maradt területei remek lehetőséget nyújtanak, amennyiben szeretnél segíteni a méheknek – igyekezz számukra elhelyezni ezeken olyan növényeket, melyek majd táplálékforrást biztosítanak számukra.


Ehhez az elsődleges szempont, hogy a választott példányok ne egyszerre virágozzanak – így ezek az élőlények tavasztól egészen őszig hozzád járhatnak majd táplálkozni. De milyen növények közül válassz? A gyógy-, illetve nektárban gazdag dísznövényekkel nem lőhetsz mellé! Példának okáért egy legyezővirág, hóvirág, sarkantyúka, de akár egy körömvirág is remek lesz majd erre a célra.


A méhbarát teraszon ugyanakkor egy-egy évelő is helyet kaphat, mint például a mályvabokor vagy a gólyaorr, kasvirág. 

hirdetes


Amennyiben pedig fűszernövényeket választasz, akkor nem csak méheidnek fogsz majd segíteni, de akár konyhádban is remek ízeket teremthetsz velük – válassz akár oregánót, akár kakukkfüvet.


A tökéletes virágoskert kialakítása számukra


Abban az esetben, ha egy nagyobb udvarral rendelkezel, akkor nem lesz nehéz dolgod – minden lehetőséged adott, hogy kialakíts egy kisebb-nagyobb virágoskertet. A legjobb időszak pedig erre a nektárban, illetve pollenben gazdag kert kialakítására március – május vége.


Igyekezz a kivitelezése során egyenletes talajt választani, mely környékén lehetőleg más növény nem található. Amennyiben csupán olyan területed van, ami nincs letisztítva, akkor azt egy ültetővilla segítségével lazítsd meg, ugyanis laza talajra lesz majd szükséged, valamint mindenféleképpen gyomtalanítsd azt.

hirdetes


A vetés is segíthet


A vetés során, a már előkészített ágyásba szórjuk majd a magokat – lehetőleg ugyanakkor próbáljuk meg magjainkat homokkal elkeverni, mely azok egyenletes elosztását is segíteni fogja majd.


Fontos, hogy a talajt állandóan nedvesen tartsuk, valamint, amikor már elkészült virágoskertünk, érdemes azt folyamatosan karbantartani – évenkénti egy-két alkalmas metszéssel, ahogy megérkezik a július, valamint az ősz.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-03

Imádod a Horrorokat? Akkor Ezt a 6 Horrorfilmes Helyszínt Imádni Fogod!

Most azoknak a filmeseknek és horror rajongóknak állítunk össze egy listát, akiknek az ijesztő filmek keltik fel a fantáziáját. Horrorfilmes helyszínek itt!

2023-10-03

Sosem hallottál még szarvasbőgést? Mutatjuk a legjobb szarvasleső helyeket!

Magyarország gazdag szarvaspopulációval büszkélkedhet, és számos helyen lehetőség nyílik megcsodálni és meghallgatni a különleges szarvasbőgés rivalizálást

2023-10-03

A Keszthelyi-hegység romantikus várromja | Holdfényes túra Rezi várához

A Rezi vár nem csak egy történelmi helyszín, hanem egy romantikus éjszakai kalandra is hív. Könnyen megközelíthető romjainál páratlan a kilátás a Balatonra

2023-10-03

Újra többnapos szüreti fesztivált rendeznek Balatonfüreden – Ingyenes koncertekkel és finom borokkal várnak!

Október 13-15. között megrendezik a hagyományos Balatonfüredi Szüreti Fesztivált, amely már évek óta kulturális és turisztikai rendezvénnyé nőtte ki magát.

2023-10-03

5 Októberi fesztivál a Balatonon, amelyek felturbózzák az utószezonos programokat!

Az őszi hónapok nem csak a falevelek gyönyörű színeiben pompáznak a Balaton körül, hanem számos izgalmas fesztivál is várja a látogatókat az utószezonban!

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-10-02

Így nevelhetsz hidegtűrő banánfákat egy trópusi kertben, még hűvösebb éghajlaton is

A banánfa általában a trópusi és szubtrópusi klímákat kedveli, és a meleg időjárásban rendkívül jól nő. Azonban hidegebb éghajlaton is nevelhetünk banánfát!

2023-10-02

Hogyan kell metszeni a petrezselymet a bokrosabb növényhez – egyszerű tippek petrezselyem termesztéshez

A petrezselymet sokan termesztik saját kertjükben vagy otthoni konyhakertben, mivel frissen szedve a legjobb ízélményt nyújtja. Petrezselyem metszésével dúsabb bokrot kapunk!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

álivarzás

az —>ivarzás ellenére a ->petefészekben fejl. tüsző felrepedése elmarad, és így a... Tovább

Csávázó Chinook

Rovarölő csávázó szer őszi káposztarepce csávázására.Hatóanyag: 100 g/l imidakloprid,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek kert Kertészet