10 növény, amit imádnak a madarak

hirdetes

10 növény, amiért nagyon hálásak lesznek a madarak!

Bohács Ádám - Kertépítő technikus

Én már régen lemondtam arról, hogy megveszem a boltban a madáreleségeket, sok évvel ezelőtt tele ültettem olyan növényekkel a kertemet, amikben jól érzik magukat a madarak. Javaslom neked is ezt a megoldást, mostani cikkemben bemutatom a 10 leginkább alkalmas növényt! 

Növények madarak számára

Madáreleség helyett

Nem vagyok a madáreleség ellen, viszont sokkal jobban szeretem a természetes megoldásokat. Éppen ezért ültettem olyan növényeket, melyek termései értékes táplálékforrást jelentenek a kis madárkák számára, emellett még szép díszei a kertnek. Ezek a növények ősszel és télen a feltűnő színeikkel életet lehelnek a szürke hétköznapokba, némelyik ráadásul vitaminban gazdag finomsággal ajándékoz meg minket is. 

Madárbarát kert – Tippek

Csak néhány egyszerű tippet osztok meg, mielőtt bemutatnám a növényeket. Érdemes a cserjéken kialakítani a metszés során olyan elágazásokat, amik fészekrakásra alkalmasak. Hagyjuk meg néhány bokor alatt az avart, így az ezen a szinten élő élőlények könnyedén megtelepednek, ez pedig terített asztal lesz a madarak számára. Most pedig nézzük, melyek a legideálisabb növények a madarak számára! 

hirdetes

Madárbirs

A madárbirs fél-öt méter magasra megnövő elterülő, vagy felálló cserje. A hosszúhajtásai elérhetik a negyven centimétert is, a rövidebben tizenöt-húsz centiméteresek. A madárbirs termése apró, 6-12 milliméteres, rózsaszín vagy fényes piros, barna vagy fekete almatermés, 1-3 maggal. Néhány fajra jellemző, hogy a termése egész télen a növényen marad. Korábbi cikkünkből több mindent megtudhatsz a madárbirsről, kattints ide

Húsos som

A húsos som három-hét méter magasra megnövő cserje, ami a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágainak köszönhetően a tavasz hírnöke. Gyümölcsei másfél-három centiméter nagyságúak, hosszúkás szilvára emlékeztetők, általában élénk pirosak, savanykásak pikáns ízűek. Korábbi cikkünkben még több mindent elmondtunk a húsos somról, ide kattintva elolvashatod! 

hirdetes

Tűztövis

A tűztövis örökzöld, tövises díszcserje, ami főleg őszi színes terméseivel örvendeztet meg minket és a madarak egyaránt. Tavasz végén, nyár elején virágzik, termése piros, narancsszínű vagy sárga csontáralma, mely sokáig a cserjén marad. Termésével vigyázni kell, mert ciánglikozidot tartalmaz, ezért nagy mennyiségben nyersen fogyasztva mérgező. A tűztövisről korábbi cikkünkben olvashatsz többet, ide kattintva! A következő oldalon további növények várnak, érdemes lapozni egyet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2021-11-26

A Lidl meglépte: beszáll a magyar hússzektor támogatásába, nem is akárhogyan!

A Lidlből hazatérve, biztosak lehetünk benne, hogy magyar húst vettünk. Ugyanis a Lidl is beszállt a hazai hússzektor támogatásába, átalakítja a kínálatát is.

2021-11-22

Téli tippek, munkák, elfoglaltságok

Bár nem sokan gondolnák, télen is foglalatoskodhatunk kertünkben – mostani cikkünkben nézzük végig, hogyan várd a tavaszt kerted kapcsán.

2021-11-22

Így érdemes felkészíteni a télre kertedet

Nem szabad elfelejtened megfelelően felkészíteni kertedet a téli időszakra - mostani cikkünkben mindent megtalálsz, amire szükséged lesz a folyamat során!

2021-11-22

Az őszi betakarítás zöldségei – mikor érdemes ősszel zöldségeket ültetni

Sokan úgy gondolják, hogy a nyár az egyetlen évszak arra, hogy friss, saját magunk által termesztett salátát fogyasszunk kertünkből, pedig ez nem igaz.

2021-11-19

Íme, mit ültess ősszel a legszebb tavaszi udvarért

Mielőtt beköszönt a tél, az ősz a tökéletes időszak például hagymák és évelő növények ültetésére. Jövő tavasszal ezek a virágok fognak először virítani.

2021-11-19

10 hiba, amit kertészként elkövethetsz

Néha a legegyszerűbb dolgokat rontjuk el, amikor kedvenc hobbinkkal foglalkozunk. Íme, 10 hiba, melyet kertészként elkövethetünk – hogyan kerüld el őket?

2021-11-10

A 15 legmutatósabb szárított virág

A szárított virágok nagyon jól mutatnak dekorációként, emellett pedig elkészítésük egyszerű és olcsó. Most lássuk, milyen növényeket érdemes használni hozzájuk.

2021-11-22

12 szobanövény, amivel csak a gond lesz

A szobanövények széles választéka manapság majdnem olyan lenyűgöző, mint a kerti növényeké. Mégis vannak olyanok, melyekkel csak a baj van - lássuk őket!

További cikkek ebben a témában


géptároló telep

olyan üzemrész a gazd. üzemi központjában, ahol az erő- és munkagépek tárolása,... Tovább

hajlamosító tényezők

a szervezet belső viszonyainak külső viszonyokhoz való igazodásat megzavaró öröklött... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek Házi kert