A húsos som bemutatása, a húsos som nevelése

hirdetes

Elfeledett csodagyümölcsünk – A húsos som

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Egy elfeledett gyümölcsöt mutatok most be nektek, ami pedig nem más, mint a húsos som. Bizony, ez a növény régen szinte minden kertben ott volt, mára viszont sajnos eltűnt, pedig nem kellene, elmondom, miért! 

Minden a húsos som termesztéséről

Röviden a húsos somról

A húsos som (Cornus mas) a somfélék családjába tartozó meseszép cserje, ami egész Európában, így természetesen a Kárpát-medencében is elterjedt. Ez a 3-7 méter magasra megnövő növény a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágaival meseszép dísze lehet kertünknek, ráadásul kevesen tudják, de a húsos som a tavasz első hírnöke is. Gyümölcsei másfél, illetve három centiméter nagyságúak, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. 

A húsos som érdekes nevei

A húsos som nevét mondhatjuk úgy is, hogy saját magáról kapta, németül ugyanis Kornelkirschének vagy Dirndl-nek hívják, melynek első része a latin cornus (szarv vagy szaru) szóból ered, ez a kemény fájára utal. Nevének második része a gyümölcs küllemére utal, mert messziről a cseresznyére emlékeztet, annyi a különbség, hogy eléggé ovális a som gyümölcse, míg a cseresznyéjéé kerekebb. Francia neve is latin eredetű, cornouiller male névvel jelölik, a termés angol elnevezése pedig hasonlít a némethez, Cornelian cherry. A legelterjedtebb jelölés viszont a legegyszerűbb is: cornel. 

hirdetes

A húsos som termőhelyei

Érdekesség, hogy a húsos som a középhegységek vadon élő növénye, leginkább erdőszéleken lehet vele találkozni, mivel kedveli a napos helyeket, árnyékban pedig egyáltalán nem terem. Több helyen is termesztik, például Romániában, Ausztriában, Lengyelországban, Bulgáriában és Szlovákiában, nálunk pedig őshonos, régi növénynek tartják számon, amit a helység-, és családnevek is igazolnak: Somló, Som, Somlyó, Somos. Magyarországon többek között a Gödöllői-dombság területén él. 

hirdetes

A húsos som fajtái

Magyarországi tájfajtái a Császlói, mely Szatmárban és a Nyírségben honos, és a Szadai, ami pedig a Gödöllő közelében található Szada községben honos. A szlovák Devin és Titus, az osztrák Jolico nagy gyümölcsű fajták, de közismert fajtája még a Reichtragende Selektion. Léteznek sárga gyümölcsű, és körte formájú gyümölcsöt termő változatai is, az utóbbi az Őszi tűz nevet kapta Schmidt Gábortól, a felfedezőjétől. Most pedig nézzük, mit kell tudnunk a húsos som termesztéséről, gondozásáról, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-30

Ezt a fűszert teszem télen az orchideára, hogy rengeteg virágja maradjon

Ebben a cikkben megismerhetjük, hogyan segíthet a fokhagymás oldat az orchideák virágzásának serkentésében, és hogyan válik ez a növény egyedülálló hasznosságú kertészeti eszközzé.

2023-11-30

4 Gyönyörű téli bogyós cserje – Beszínezik a szürke téli kertet

Ezek a mesés téli bogyókkal rendelkező cserjék nemcsak a hideg hónapokban hoznak színt és életet a kertedbe, hanem praktikus választások is kertedbe!

2023-11-27

A pampafű téliesítése - így készítsd fel a pampafüvet télre

Ahhoz, hogy a pampafű hosszú éveken át gyönyörű maradjon, elengedhetetlen a megfelelő gondozás, különösen a téliesítés terén. Mutatjuk a téliesítés lépéseit!

2023-11-30

A nagymamámtól tanultam ezt a leander teleltetési technikát – Mióta így csinálom minden nyáron ontja a virágot

A nagymama leander teleltetési technikája kiváló eredményekkel szolgál, és nemcsak a növények életében, hanem a családunk kertjének szépségében is látható.

2023-11-16

Készíts otthon tökéletes sült gesztenyét, úgy ahogyan az adventi árusok csinálják!

Az igazán finom sült gesztenye titka az alapanyagok frissességében rejlik. De még mire kell odafigyelned? Készíts sült gesztenyét az adventi árusok tippjeivel

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

talaj menti fagy

2 m-es magasságot nem meghaladó, a talaj felszínével érintkező —>levegőrétegben... Tovább

lepkék (Lepidoptera)

a rovarok osztályának rendje. Két pár szárnyukat különböző festékanyagot tartalmazó... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem