Leander metszése - Mikor és hogyan végezzük el a leander metszését?

hirdetes

Leander metszése - Szakértői segítség

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A leander nem csak Magyarországon, hanem az egész világon elterjedt növény, igen hamar közkedveltté vált, nem is véletlenül, mivel nagyon mutatós és szinte tavasztól őszig virágzik. Most elmondjuk, hogyan kell metszenünk ezt a nem mindennapi növényt, ahhoz, hogy bőségesen virágozzon! 

Leander metszése szakszerűen

Egy korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk már nektek a leandert, ha lemaradtatok volna róla, kattintsatok ide, és ismerkedjetek meg közelebbről ezzel a csodálatos növénnyel! Éppen ezért most nem mondok sok újdonságot a leanderről, inkább azonnal a lényegre térek, ez a cikk ugyanis nem fog szólni semmi másról, csak és kizárólag a leander szakszerű metszéséről! 

Leander metszése - Miért is kell a leandert metszeni? 

A metszés sok növény esetében esztétikailag indokolt, ez nincs másképpen a leander esetében sem. A metszéssel szép formára alakíthatjuk a növényt, de van egy másik ok is, ami nem más, mint a bőségesebb virághozam, ugyanis a megfelelő metszéssel ösztönözzük a leandert új ágak növekedéséhez, ez pedig több virágot fog eredményezni! 

hirdetes

Leander metszése – Mennyire érdemes visszametszeni a leandert?

Nagyon sok embert ismerek, akik nem merik visszametszeni a leandereket. Hiába mondtam már párszor családtagoknak és barátoknak, nem sokan hallgattak rám. Pedig a leanderek eszméletlenül erős növények, rajtuk kívül nem létezik sok olyan növény, ami jól tolerálja a nagyobb mértékű visszametszést. Éppen ezért nem szabad félnünk, egy-másfél méteres növényt is visszavághatunk akár 15-20 centiméteresre, ha úgy látjuk, hogy a növény további szabályos növekedése jelentőst alakítást igényel. A leanderünk nem fog sírni azért, mert elvesztette nagy részét, sőt, inkább örülni fog, és meg fogja hálálni a gondoskodást később! 

hirdetes

Leander metszése – A legnagyobb tévhit

Az emberek többsége azért nem metszi vissza a leandert, mert úgy gondolja, hogy az idősebb ágvégeken nőnek a virágfürtök…Hatalmas tévedés, ugyanis a friss, új ágvégeken alakulnak ki a virágok. Szóval, ha ősszel visszametsszük a növényt, tavasszal számtalan új hajtást kapunk, és ezáltal rengeteg, szép virágot! Meggyőztelek? Akkor lapozz egyet, a következő oldalon részletesen mutatom be a leander szakszerű metszését! 

Forrás: Fotók: Schutterstock

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

2023-09-25

Nem mindegy, milyen tököt választok? Az 5 legjobb tök sütéshez, főzéshez

Melyik a legjobb sütőtök? Melyik sütőtököt érdemes választani, ami finom, és sokáig eláll otthon? Ezekhez a receptekhez valók a különböző sütni való tökök!

2023-09-21

A tökéletes sütőtök 5 titka: így lesz kívül roppanós, belül puha

Ebben a cikkben megosztjuk azt az 5 titkot, amiktől te is tökéletes sütőtököt tudsz sütni. Kívül karamellizált, belül ízes és puha lesz a sütőtök, ha így csinálod.

2023-09-25

Így metsszük meg októberben a ribiszkét és az egrest

Október a kerti metszések hónapja, így a ribiszkét és az egrest is javasolt megmetszeni ebben az időszakban: mutatjuk, milyen metszési lépéseket kövess te is!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

fajtahibrid

két növény- v. állatfajta keresztezéséből létrejött utód. Minél eltérőbb... Tovább

Ózdi Földhivatal

Földhivatal Közerti Földhivatal Cím: Ózd 48-as út 2. 3601 Magyarország Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Házi kert kert Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem virág