A kutyaugatás is bűn?

3 perc kutyaugatás miatt fel lehet jelenteni a gazdit!

Szélesi Ferenc - Főkertész
hirdetes

Szabályozni fogják mostantól kezdve a kutyaugatást is, a szomszédok szó nélkül jelenthetik fel azokat a kutyatulajdonosokat, akiknek a kis kedvencük ugat. Nézzük a részleteket! 

Kutyaugatásért feljelentés

A kutya dolga az ugatás, állítják a kis kedvencek gazdái, viszont azt nem veszik figyelembe, hogy a kutyának nem ez lenne az elsődleges szerepe. Sajnos sok olyan gazdi van, aki nem fordít kellő időt, energiát arra, hogy tanítsa kutyusát, ennek pedig az az eredménye, hogy szerencsétlen eb ugat, ha kell, ha nem. Nekem nincs bajom a kutyákkal, sőt, az ellenkezője igaz rám, imádom őket, annyira hálásak, odaadóak, igazi barátként állnak az ember mellé.

Az ugatás viszont más tészta, néha már nekem is kicsit sok, amikor egész nap a szomszéd kutyáját hallgatom. Nekünk hat kutyánk van, mégis csönd van a portán – persze, ha ismeretlen tűnik fel az utcában, vagy érkezik a postás, akkor más a helyzet, de azért nem egész nap ugatnak megállás nélkül. A szomszédok kutyái viszont akkor is ugatnak, ha a szél megmozgatja az ágakat, vagy ha meglátnak minket a saját udvarunkon. Ebből adódik, hogy nem a kutyákkal van a baj, minden kutyának meg lehet tanítani azt, hogy mikor ugasson, és mikor nem. Nincs ehhez semmi másra szükség, csak odafigyelésre, és egy kis törődésre, mi is ezt tesszük minden nap.

hirdetes

Amikor ugattak az elején, kis korukban, rájuk szóltunk, most már nagyobbak, és nem ugatják végig az éjszakát, ráadásul napközben sem zavarók. Minden kutyatartónak javaslom, hogy fordítson nagyobb figyelmet kis kedvencének. Az emberek többsége ott rontja el, hogy csak szeretgeti a kutyáját, sosem szidja le, sosem tilt meg neki semmit, és ennek nemcsak az ugatás az eredménye, hanem az is, hogy a kutyus mellett nem lehet normális kertet kialakítani, mivel mindent szabad, tehát szétrágni, letaposni a növényeket és még sorolhatnám. 

hirdetes

Érdemes őket leszidni néha, de azt sem szabad, hogy átessünk a ló túloldalára! Ha ugatni kezd, szóljunk rá erélyesen, csöndesítsük el, és ne babusgassunk, ne legyünk indokolatlanul kedvesek vele. Ha befejezte az ugatást, kapjon jutalmat, és tegyük hozzá a csend vezényszót is, így hamar meg fogja érteni, hogy mire megy ki a játék. Ennyi a titok, de hozzáteszem, hogy kitartónak kell lenni, mert nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni a változás!

Az eredmény viszont meg lesz, a szomszédok és a kutyusok nyugodtabbak lesznek, ráadásul nem fog feljelenteni minket senki. Ha már itt tartunk, tudtátok, hogy mostantól feljelentés jár a kutyaugatás miatt? Ha nem, akkor lapozzatok a következő oldalra, ott osztom meg ezzel kapcsolatban a részleteket! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-09-13

Régi, jól bevált házi praktikák és trükkök a baromfik egészségéért!

A háztáji baromfitartás régi hagyományokkal és jól bevált praktikákkal rendelkezik. Bemutatunk néhány házi praktikát, amik a baromfik egészségét szolgálják.

2024-10-14

Bio sertéstartás és GMO mentes hús: a természetes sertéshús titka

A bio sertéstartás segítségével biztosítható a GMO-mentes hús, amely a természetes sertéshús titka és egyben a fenntartható, egészséges állattenyésztés kulcsa.

2024-07-20

A tyúkok nyári gondozása, ezt add nekik a melegben

A nyári hónapokban a tyúkok különös figyelmet igényelnek, hiszen a meleg időjárás komoly kihívást jelenthet egy tyúknak. Legyen élettel teli a baromfiudvarod!

2024-08-07

Öko, bio, organikus…mi ez? Most utánajártunk a rejtélynek!

Az organikus/bio/ökológiai gazdálkodás lényege, hogy óvja a talaj termékenységét, előtérbe helyezve a növények, állatok és a talaj természetes egyensúlyát.

2024-10-22

Fenntartható gazdálkodás: hogyan csökkentsd az energiafelhasználást a termelés során?

Csökkentsd a gazdaságod energiafelhasználását tippjeinkkel. Ismerd meg az energiatakarékos rendszerek, megújuló energiaforrások és új technológiák előnyeit!

2024-10-11

Szilvatorta recept a New York Times-ból: 40 éve hódít egyszerűségével

A szilvatorta, amelyet először a New York Times tett közé és nagyon népszerű édességgé vált. Olvasd el a történetét és a gyors és egyszerű pite receptet.

2024-10-08

Az angolkert egy varázslatos kertészeti élmény: így alakíts ki otthon

Az angolkert kialakítása egy varázslatos kertészeti élmény, ha követed ezt az útmutatót, segít neked egy igazi angolkert kialakításában. Próbáld ki Te is!

2024-10-09

Botanikai tulipán vagy törpe tulipán? Ismerd meg ezeket a vad fajtákat

A botanikai tulipánok és törpe tulipánok nem csak szépségükkel, hanem ellenállóságukkal is kiemelkednek. Ismerd meg ezeket a csodaszép vad tulipán fajtákat.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Vas Megyei Földhivatal

Földhivatal Megyei Földhivatal     Cím: Szombathely Welther K. u. 3. Magyarország... Tovább

limános öntözés

felületi öntözés, az árasztó öntözés változata, amely lejtős területeken (ún.... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek