A körte felhasználási módjai - ezeket érdemes Neked is kipróbálnod

Az ősz legfinomabb gyümölcse – A körte felhasználási módjai

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Itt az ideje, hogy elkészítsük ezeket a körtés finomságokat!

Körte felhasználása – Muskotályos körtelekvár

A körtét (legjobb, ha muskotályos) meghámozunk, kimagvalunk, kevés vízzel, mézzel megfőzünk és botmixerrel pürésítjük. Sűrűségtől függően muskotályos borral felöntjük, összeforraljuk és üvegekbe töltjük. Száraz dunsztban tartósítjuk. Az így készített lekvár nagyon zamatos, illatos, amely az állás során erőteljesen sűrűsödik. A főzés során, aki szereti, tehet bele szegfűszeget, ami jól passzol a körtéhez.

Körte felhasználása – Narancsos körtelekvár

Hozzávalók: négy kilogramm körte, egy közepes méretű narancs, három evőkanál citromlé, fél kilogramm kristálycukor. Először is kezdjük azzal, hogy megmossuk a körtéket jó alaposan, majd meghámozzuk, kimagozzuk és feldaraboljuk apróra. Hámozzuk meg a narancsot is, a fehér részt vágjuk le róla és szintén daraboljuk fel. Olvasszuk fel kevés vízben a cukrot, tegyük egy lábasba a körtékkel, a narancshússal, a narancshéjjal és a citromlével együtt, majd kis lángon forraljuk fel, közben kevergessük folyamatosan. Nagyjából 30-40 perc alatt fő meg, ezután töltsük előre megtisztított üvegekbe, zárjuk le jó alaposan, és mehetnek a száraz dunsztba. 

Körte felhasználása – Téli gyümölcssaláta

A felkockázott almát, körtét, aszalt sárgabarackot és mazsolát (a gyümölcsök köre tetszés szerint variálható, én ezekkel szoktam készíteni) egy mély tálban összekeverünk. Vízzel, mézzel, csillagánizzsal, szegfűszeggel és vaníliával sűrű szirupot főzünk, amikor már jó, narancshéjat vagy citromhéjat reszelünk bele, és forrón, ráöntjük a gyümölcskeverékre. Letakarjuk és hűlni hagyjuk. Fogyasztásig hideg helyen tároljuk. Ez a saláta nyugodtan készíthető befőttekből is.

Körte felhasználása – Alma-körte párolva 

A kertben termő almát és körtét, héjastul negyedekbe vágom, kimagvalom, vegyesen bezacskózva lefagyasztom. Sültek, töltött húsok mellé szoktam belőle köretet készíteni, roppant egyszerű módon: a fagyott gyümölcsöket forró vajban megpárolom. Ki-ki ízesítheti kedve szerint, én nem teszek hozzá semmit. A gyümölcsök a maguk édeskés-fanyar ízükkel remekül illenek a fűszeres húsokhoz.

Körte felhasználása – Melegszendvics 

A megvajazott, mustárral vagy majonézzel vékonyan megkent kenyérszeleteket snidlinggel megszórjuk, meghámozott, négybe vágott körtegerezdekkel kirakjuk, bőven megszórjuk reszelt sajttal és pár perc alatt készre sütjük.

Körte felhasználása – Sajttal töltött sült körte

A félbevágott körték magházát kivesszük, a helyükre sűrű sajtkrémet kanalazunk, amit borssal, szerecsendióval ízesítettünk. Forró sütőben pillanatok alatt kész. Önállóan is fogyasztható, de remek köret sültek mellé.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

gyepművelés

a mest. gyep telepítésének ideje a kora tavasz v. a nyárutó. Az apró magvakból álló, a... Tovább

abrak

nagy táplálóértékű takarmány. Főleg gabonamagvakból áll, amelyeket v. egészben, v.... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs