A körte felhasználási módjai - ezeket érdemes Neked is kipróbálnod

Az ősz legfinomabb gyümölcse – A körte felhasználási módjai

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
hirdetes

A körtét mindenki ismeri. Van belőle kicsi és nagy, sárga, zöld, vörösesbarna, szabályos formájú, sőt egészen torz példányokat is produkál a természet. Rendkívül egészséges és még nagyon finom is, a most következő cikkben pedig számos remek receptek osztok meg veletek!

Itt az ideje, hogy elkészítsük ezeket a körtés finomságokat!

Néhány szó a körtéről

Teremnek egészen korai fajták és vannak, amiket csak karácsony táján tehetünk az asztalra. Egyben azonban megegyeznek: beltartalmi értékeik miatt szervezetünket erősítik, frissítik, támogatják egészségünket, tehát fogyasszunk belőlük minél többet, amikor csak tehetjük!

A körte fogyasztásának előnyei

A magyarországi termesztésre vonatkozó első írásos emlékek a középkorból maradtak fenn. A Közép-Európára jellemző mérsékelt éghajlatot kedveli a gyümölcs, ennek köszönhetően elterjedt az egész kontinensen. A falusi kertekben, utcákban szinte mindenütt megtalálható. Ennek ellenére az almafogyasztás mégis háromszor magasabb, mint a körtéé. Jó lenne, ha ez változna, hiszen a körte számtalan módon felhasználható, könnyen emészthető, nem terheli az emésztőrendszert. Hasznos a belek salaktalanítása, emésztési zavarok esetén, szabályozza a vízháztartást, csökkenti a vese- és hólyagbántalmakat, támogatja a szervezet vérképző tevékenységét.

hirdetes

A körte gyógyhatásai

A gyógyhatás elsősorban a magas víztartalomnak köszönhető. Éppen emiatt kiváló szomjoltó is. A körte héjában és a gyümölcshúsban sokféle vitamin, fehérje-alkotórész, ásványi anyag található, mindezek az emberi anyagcserében jól hasznosulnak. Káliumot, nátriumot, rezet, cinket, kalciumot és foszfort egyaránt tartalmaz. Hatóanyagai révén képes a nehézfémek, mérgező anyagok megkötésére, semlegesítésére és szervezetből való kiürítésére.

Folsavtartalma miatt segíti a növekedést, C-vitaminja pedig az immunrendszert támogatja. Az étkezések közötti kisebb éhségérzetet remekül csillapítja. A körtéhez egész évben hozzájuthatunk, de szerencsére egyszerűen és könnyen tartósíthatjuk is. Befőttként éppen olyan jól eláll, mint fagyasztva, aszalva, ivóléként vagy akár lekvárként. Évszaktól függetlenül sokféle módon felhasználhatjuk és fogyaszthatjuk.

hirdetes

Levest, mártást, salátát, köretet, müzlit, süteményeket készíthetünk belőle, de hidegtálakhoz, különösen sajtokhoz is tálalhatjuk. Aszalt változatából télen remek kalácsok süthetők, másféle aszalt gyümölcsökkel, mákkal, dióval variálva. Az aszalt körtéből, kevés szegfűszeggel fűszerezve, mézzel ízesítve, aromás, melegítő hatású tea készíthető a fagyos téli napokon. A következő oldalon mutatok nektek pár remek körtés finomságot, érdemes lapozni egyet!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

gyepművelés

a mest. gyep telepítésének ideje a kora tavasz v. a nyárutó. Az apró magvakból álló, a... Tovább

önbeálló függesztés

a függesztett munkagépek kerete, amelyen a munkaeszközöket (kaszákat, vetőelemeket stb.)... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs