A klívia gondozása, nevelése - így boruljon virágba Neked is növényed

A téli hónapok színpompás virága, a klívia

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH, NA
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Minden a klíviáról

A klívia gondozása

Ha lakásban tartjuk, akkor mérsékelt hőmérsékletű, napos szobát válasszunk a számára, ugyanis ezt kedveli a leginkább. A tél folyamán kevés vízzel öntözzük, és hetenként egyszer tápoldatozzuk. Ha ezt a pár dolgot megtesszük, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy megörvendeztet minket február elején-közepén az 50-60 centiméter magas szárak csúcsain kinyíló meseszép virágcsokraival, melyek legalább két-három héten keresztül frissek maradnak!

Ha elvirágzott, akkor érdemes levágni az elszáradt virágokat, illetve növényi részeket, mivel a virágok helyén érlelne szép, piros bogyókat, amik egyrészt csökkentik a növény későbbi virágzási esélyeit, másrészt pedig mint már említettem, mérgezők! 

Ha a fagyok elmúltak, nyugodtan kivihetjük a klíviát, válasszunk számára félárnyékos helyet, a bokrok között tökéletesen fogja érezni magát. Én nem szoktam kiültetni, mert télen úgy is beviszem, inkább cserepestül besüllyesztem a talajba. A növények átültetését érdemes elvégezünk három-négyévente, de fontos, hogy ezt mindig virágzás után tegyük meg.

Ekkor a töveket nyugodtan szétszedhetjük három-négyfelé, és ültessük a töveket friss, jó minőségű, illetve tápdús földbe. Megjegyzem, hogy a következő évben még nem fognak ezek a tövek sok virágot hozni, de két év múlva már igen. 

A nyári, melegebb hónapokban nincs sok gond vele, csak a rendszeres öntözésre kell odafigyelnünk. Az őszi fagyok közeledtével viszont érdemes fagymentes helyre tenni a cserépbe, vagy faládába ültetett növényeket, de ügyeljünk arra, hogy valamennyi fényt a tél folyamán is kapjon. Reméljük, hogy tanácsainkkal tudtunk segíteni, bízunk abban is, hogy sikeresen fogjátok nevelni ezután ezt a csodálatosan szép növényt! Észrevételeiteket tudassátok velünk emailben, vagy Facebook-on, mindig szívesen válaszolunk a felmerülő kérdésekre!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-04-09

Egy növény, amibe azonnal beleszeretsz: A hibiszkusz szaporítása dugványozással

A hibiszkusz egy csodás virág, melynek szaporítása dugványozással nagyon egyszerű. Jöjjön a hibiszkusz szaporítása dugványozással lépésről lépésre, kövesd!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-04

4 csodálatos virágkombináció áprilisra

Tavaszi virágok - Mutatjuk is, hogy hogyan és miként lehet ezeket a virágokat kombinálni, hogy még lenyűgözőbb legyen az eredmény. Próbáld ki te is!

2024-04-08

Sokan itt rontják el: Ezért nem szabad visszametszeni az elnyílt tulipánokat!

Sokan elrontják, és levágják az elnyílott tulipánok levelét, ezzel pedig súlyos hibát követnek el, mutatjuk miért. Így gondozd a tulipánokat elnyílásuk után!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

felfagyás

a nappali magas és éjjeli alacsony hőmérsékleti ingadozások nyomán fordul elő, amikor éjjel... Tovább

klorofill

a fotoszintetizáló zöld növényekben levő növényi pigment, több komponensből áll,... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem virág