Késésben a betakarítás és a vetés Bács-Kiskun megyében

MTI
hirdetes
Bács-Kiskun megyében nehezen és nagy veszteségekkel halad a betakarítás, a talajelőkészítés, valamint a vetés az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű eső miatt - tudatta a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója hétfőn az MTI-vel. Farkas Zoltán tájékoztatása szerint 2010-ben eddig öt mérőhely átlagában összesen 743 milliméter csapadék hullott a megyében.
Késésben a betakarítás és a vetés Bács-Kiskun megyében
Ez az adat már szeptemberben jelentősen meghaladja a térség sokéves átlagának számító 560-630 millimétert. Problémát jelent az eső egyenlőtlen eloszlása is, valamint a szokottnál számottevően kevesebb napsütéses óra és az alacsonyabb napi középhőmérséklet – mutatott rá a szakember. Hozzátette: míg 2009 szeptemberében összesen 11 milliméter esőt mértek a megyében, addig most ugyanebben a hónapban átlagosan 140, sőt helyenként - például Kiskunfélegyháza térségében - 200 milliméter csapadékot regisztráltak.

Jó néhány helyen jelenleg is járhatatlanok a szántóterületekhez vezető földutak, máshol pedig a parcellákra nem tudnak a munkagépek rámenni. Az aratással, az őszi talajelőkészítő munkákkal és a vetéssel is kínlódnak a gazdák – fogalmazott az igazgató.

Az elmaradást ma már megyei átlagban 14-20 nap körülire becsülik – jelezte Farkas Zoltán. Tájékoztatása szerint a kukorica aratásához még éppen csak hozzákezdtek, a napraforgónak pedig alig több mint harmadát takarították be. Holott ez utóbbiból tavaly szeptember közepére már a magtárakban állt az egész termés. Ráadásul a napraforgó hozama sem jelent kárpótlást a nehézségekért, hiszen a becsült hektáronkénti 2,3 tonnával szemben két tonna körüli a valós termésátlag. Ugyanakkor nagy különbségek vannak területenként, hiszen 1,3 és 2,6 tonnás hozamok egyaránt előfordulnak Bács-Kiskun megye különböző részein – hangsúlyozta. Ám még a kedvezőbb adatok sem közelítik meg a mai hibridektől elvárható 2,8-3 tonna termést hektáronként – jegyezte meg.

Nincsenek jobb helyzetben a burgonya és vöröshagyma termesztésével foglalkozók sem. Igaz, ezeknél a növénykultúráknál a betakarítás lassan befejeződik, ám a termés magas víztartalma miatt a gazdáknak komoly tárolási veszteségekre kell felkészülniük – fűzte hozzá.

A vetésről és a kilátásokról elmondta: a falugazdászoktól származó legfrissebb információk alapján az őszi káposztarepce-mag 68 százaléka került földbe. A tervezett vetésterület itt összesen 20 ezer hektár. A kalászosoknak azonban mindössze bő ötödét sikerült eddig elvetni. Őszi árpát várhatóan mintegy 25 hektáron, őszi búzát 70-72, rozsot 9-10, míg triticalét 25-30 ezer hektáron termesztenek majd. A tervek alapján az ideivel összehasonlítva 2011-ben 5-6 százalékkal kisebb lesz a kenyérgabona vetésterülete Bács-Kiskun megyében – húzta alá a földművelésügyi igazgató.

MTI

Gazdakör

hirdetes

Forrás: www.eu-info.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

szövetek

Közös eredetű, azonos felépítésű és működés - sejtek csoportja. A növényi sz. lehetnek:... Tovább

hallépcső

a folyami duzzasztóművek olyan berendezése, ami a halak vándorlását segíti elő. Feladata,... Tovább

Tovább a lexikonra