Ezeket érdemes ültetned madarak számára kertedbe

hirdetes

Kert a madarakért

TK, ZH
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Kialakíthatod kertedet úgy is, hogy az a madarak számára is kedvező legyen! Igazából, az emberi tevékenységek nagy felfordulást képesek okozni szárnyas barátaink életében; kémiai vegyületek használata, bokrok, cserjék eltüntetése, fák kivágása… Ennek következtében például búvóhelyeik, illetve táplálék forrásaik is eltűnhetnek. Viszont kedvező körülményeket is képesek lehetünk kialakítani számukra. Íme, néhány ötlet és tanács, amikkel madárbarát kertet tudsz kialakítani!

Madarak kertben

Milyen kert, milyen madár számára?


A kerted tulajdonságai (területe, elrendezése, meglévő növényeid) már segítségére lehetnek néhány madárnak. 


Az utolsó tulajdonság, igazából, azért is meghatározó, mert minden madárnak más és más táplálékra van szüksége. Például, néhányan a fákról eszik, néhány a földről. Emellett menedéket nyújtanak számukra, illetve szeretnek a magasabb helyeken fészkelni, viszont vannak fajták, melyeket inkább a cserjék vonzanak.


Így hát, ha néhány magasabb fa található kertedben, opció lehet a kisebb cserjék ültetése is az árnyékosabb helyekre. Az előbbit inkább a csuszkafélék kedvelik. Őrizd meg már öregebb vagy elpusztult fáidat is, hiszen ezek is újabb lehetőségeket rejthetnek: tökéletes hely lehet amennyiben szárnyas barátaink el szeretnének bújni, vagy fészkelni. A gyümölcsösök, akár almafék, vonzzák a bogarakat – ez is hatékony azoknak, akiknek rovarok a főbb táplálékaik. 

hirdetes


Tehát, amennyiben oda szeretnéd vonzani a madarakat (és a táplálékukként szolgáló rovarokat), érdemes változatos növényeket ültetned. 


Milyen növényt ültessünk táplálékukként?

hirdetes


Általában ez télen lesz majd jelentősebb számukra, de attól még amellett, hogy a madarak etetésére gondolsz, segíthetsz a természetnek is, azáltal, hogy a felsoroltak közül valamelyiket elülteted kertedben. 


A bogyós cserjék rengeteg lehetőséget biztosítanak madarainknak; ez lehet mogyoró, galagonya, csipkebogyó, bodza, vagy berkenye is.


Amennyiben tudni szeretnéd mit ültess a téli időszakra szárnyas barátainknak ebben a cikkben bővebben olvashatsz róla.


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-31

Dobd fel a kertedet, készíts csodaszép kerti lámpásokat

Nyaranta elkel néhány olyan apróság, mint az alábbiakban bemutatott lámpások. Olyan kreatív ötleteket mutatunk neked, amik egy fillérbe sem kerülnek!

2023-05-31

Levendulatermesztési hibák – a 6 legnagyobb elkerülendő hiba a kertészek szerint

Ebben a cikkben felsorolunk hat olyan gyakori hibát, amelyeket érdemes elkerülni a levendulatermesztés során, ahogy egy kertészeti szakértő javasolja.

2023-06-06

A Balaton-felvidék csodaszép eldugott levendulásai- mintha tündérországban járnánk

A balaton-felvidék legszebb levendulásai: a mostani cikkünkben összegyűjtött páratlanul szép, és különleges lila levendulamezők téged is el fognak varázsolni.

2023-06-01

7 gyakori ok, amiért a muskátli levelei megsárgulnak

Miért sárgul a muskátli levele? Van, ami természetes folyamat és nem kell aggódnunk érte, de létezik olyan sárgulás is, amit orvosolni kell minél gyorsabban.

2023-06-02

Így termessz fügét cserépben egyszerűen a teraszodon

Ha szereted a fügét, akkor érdemes neked is otthon, a teraszodról termeszteni kényelmesen cserépben. Megmutatjuk ehhez a szükséges tippeket és trükköket!

2023-06-05

Túlöntözött aloe vera? – itt a megoldás a megmentésére

A túlöntözött aloe vera különböző jeleket mutathat, most összegyűjtöttük nektek az aloe vera növénnyel kapcsolatos legfontosabb információkat és segítő tippeket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

talajnem

a szemcseösszetételből kialakított fiz. talajféleség. A t. a szemcsenagyság százalékos... Tovább

paprika (pogánybors, Capsicum annuum L.)

a —>burgonyafélék családjához tartozó egyéves, fehér virágú, meleg- és vízigényes... Tovább

Tovább a lexikonra
kert Kertészet