Ezen szempontok alapján válasszunk kaspót szobanövényeinknek.

hirdetes

Milyen kaspót válasszunk szobanövényeinknek?

TK, ZH
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Lakásunk növényei, akár virágzóak, akár nem, szerves dekoratív elemei otthonunknak. Emiatt megérdemlik, hogy odafigyeljünk rájuk, amibe beletartozik a számukra tökéletes kaspó kiválasztása is. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ennek viszont meg kell felelnie néhány dolognak; esztétikailag összhangban kell lennie a növénnyel, harmonizálni kell magával a lakás belsőterével, egyeznie kell saját ízlésünkkel, illetve a virág szükségleteivel. Összegyűjtöttük tehát a leghatékonyabb praktikákat, méret, forma, illetve esztétikai szempontból is.

Kaspók szobanövényeinknek

Kaspó – gyakorlati szempontból


Gyakorlati szempontból, bármennyire szeretnénk, a kaspót nem tudjuk elhelyezni a lakásunk bármely pontján, illetve oda kell figyelnünk egy-két dologra.


Időt kell biztosítani ahhoz, hogy a víz ne álljon be a kaspó aljába; ki kell azt üríteni. Az öntözést általában csökkenteni kell a kaspó tekintetében. Egy kis mérlegelés az idő, illetve víz tekintetében mindenképp kifizetődő. 

Egyik fő célja, az általában nem túl igényes virágtartók elrejtése, viszont emellett a növényt is stabilizálja, abban az esetben is, ha testesebb, levelesebb példányokról van szó, mint például egy páfrány, egy tenyérarália, egy – általában nagyobb – kencia-, vagy egy aranypálma, vagy még nagyobbak, mint egy közönséges elefántláb vagy egy japán cikász.

hirdetes


A választás kapcsán mérlegeld a növény majdani átültetését, illetve, hogy egy idő után növényednek súlya is nagyobb lesz. Mindenesetre, minimum 3 cm-t hagyj a kaspó, illetve a benne lévő virágcserép között.

Méret és forma


Esztétika szempontból, elsősorban, amellett hogy a lakásod belsőteréhez passzol, a növény stílusához és formájához is meg kell felelnie. Több pontot kell ezért összegyűjtenünk. Láttuk, hogy a méret és forma is a növény virágcserepe függvényében változik. 

hirdetes


Néhány dolgot le kell szögezni: egy kaspónak háromszor nagyobbnak kell lennie a növény talpánál, a magasságának pedig hasonlónak a növényéhez. Hogyha hezitálnál a választáskor, ezt mindig tudod követni. Ugyanakkor szabadabban is felfoghatod ezt, a növényeid igényeihez mérten. Bátorkodj játszani a kontrasztokkal, akár túlméretezéssel. 


Egy nagyon magas kaspó, egy kisebb pozsgással megkoronázva vidáman festhet. Viszont teljesen más érzetet fog kelteni egy szigorúbb, esetleg szögletesebb forma, ugyanúgy, mint egy teltebb.


A példák, és lehetőségek megszámlálhatatlanok.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-03

Tulipánok kombinálása más növényekkel: Így alkosd meg a tökéletes tavaszi kerted még ősszel

Milyen növényekkel, virágokkal érdemes társítani a tulipánokat? Hova és mikor érdemes őket ültetni a legszebb tavaszi mesekert érdekében? Mutatjuk a választ!

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Ezeket az őszi virágokat tedd a muskátli helyett az ablakba

Mire beköszönt az ősz, sokszor az ablakok tele vannak elhalt virágokkal és barnuló, elhasznált növényekkel. Ilyen virágokat tehetsz ősszel az ablakba!

2023-10-03

3 különleges zöldségféle, ami feldobja majd a balkonládádat ősszel

3 különleges zöldségfélét mutatunk, ami remekül mutat az őszi balkonokon, ablakokba téve. Mutatjuk, milyen növényekre cserélhetitek le a nyári muskátlikat!

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

2023-10-04

Így juthatnak busás támogatáshoz a gazdák - Segítség a gabonaválságban

A magyar mezőgazdaság számára elérhetővé vált egy kamattámogatással segíti a gazdálkodókat az ukrán gabonaválság miatti piaci nehézségek kezelésében.

2023-10-03

Újra többnapos szüreti fesztivált rendeznek Balatonfüreden – Ingyenes koncertekkel és finom borokkal várnak!

Október 13-15. között megrendezik a hagyományos Balatonfüredi Szüreti Fesztivált, amely már évek óta kulturális és turisztikai rendezvénnyé nőtte ki magát.

2023-10-03

Legfinomabb őszi sütemény recept, amit még sütni se kell: almás-diós pite

Ebben a cikkben megosztjuk veled a legfinomabb őszi sütemény titkát, ami ráadásul egyetlen sütőhöz sem szükséges: almás-diós őszi sütemény recept, sütés nélkül!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Õk is éreznek!

Állatvédõ szervezet Szenvedõ, éhezõ, sérült, megkínzott, kidobott, elárvult kóbor... Tovább

talajszerkezet (talajstruktúra)

a talajszemcsék különböző ragasztóanyagok (agyagásványok, humuszanyagok, mész)... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek virág