A kamilla termesztéséről

Kiszállító és termelő kereső
hirdetes

A kamilla termesztése

Bohács Ádám - Kertépítő technikus

A köznyelvben csak kamilla néven futó orvosi székfű egy, az őszirózsafélék családjába tartozó gyógynövény. Ezt az ősrégi növényt már a hagyományos orvostudomány is előszeretettel alkalmazta – keserédes ízével mind a test, mind a lélek nyugtatására alkalmas.

Minden a kamilla termesztéséről

A kamillateát mindenki ismeri – legtöbben gyerekkorukban, egy-egy beteg nap során találkoztak vele egy gőzölgő bögrében. Az orvosi székfű megnevezés meglehetősen beszédes, és egyértelműen arra utal, hogy ebből a gyógynövényből mindenkinek érdemes termesztenie egy keveset kertjében az azonnali elérhetőség érdekében. Társoldalunkon megosztottuk egy cikket, melyben elmondtuk, milyen jótékony hatásai vannak a kamillának, illetve pár remek kamillás receptet is összegyűjtöttünk. Ha szeretnétek elolvasni, akkor kattintsatok ide!

Milyen kamillafajták léteznek?

A kamillatermesztés rejtelmeinek felfedezése előtt tisztázzuk, hogy milyen fajtáit különböztetjük meg ennek a sokoldalú gyógynövénynek. A kamillának két fajtáját ismerjük: az egyik a római kamilla (Chamaemelum nobile), a másik pedig a német kamilla (Matricaria recutita). A római típusú kamilla évelőként termeszthető és alacsonyra nő meg, a német pedig egynyári (saját magvait elvető), és akár 60 centi magasra is megnőhet. Eltérő külső jellegzetességeik ellenére jótékony hatásaik nagyon hasonlóak egymáshoz, ezért ilyen tekintetben nem teszünk különbséget közöttük.

hirdetes

Német kamilla (egynyári)

A német kamilla akkor teljesít a legjobban, ha közvetlenül a talajba vetik el. Ügyelj rá, hogy egy gyomoktól mentes helyre kerüljön kertedben, ahol a talaj organikus anyagokban gazdag. A magvakat szórd el a talaj felületén, majd óvatosan paskold le őket egy kapa lapos felével. Az ültetésre a kora tavasz a legideálisabb – nagyjából egy időben érdemes elvégezni a borsók ültetésével. A fiatal magoncok még az enyhébb fagyoknak is ellenállnak.

hirdetes

A csírázáshoz nagyjából 10 napra van szükségük, de ne lepődj meg, ha ez után lelassul a növekedésük. Amint a palántákon két levélcsoport is megjelenik, ritkítsd meg őket úgy, hogy legalább 30 cm hely legyen közöttük. Ügyelj a gyomokra, és hogy a talaj mindig nyirkos maradjon a palánták alatt. A talaj organikus anyaggal való gazdagítása és gyomtalanítása akkor is fontos, hogy már kifejlett példányokat tervezel ültetni kertedbe. Amíg új kamillád meg nem erősödik, folyamatosan tartsd nyirkosan a talajt alatta. A következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
hirdetes


zavara alkánok (paraffin-szénhidrogének)

telített, nyílt szénláncú ->szénhidrogének, a szénatomok között csak egyes kötés... Tovább

vérszegénység aneuploidia

a sejt v. szervezet —>kromoszómaszámának olyan eltérése, amelyben a kromoszóma... Tovább

Tovább a lexikonra
virág