Hogyan ültessek gyöngyvirágot? Tudj meg most mindent a gyöngyvirág ültetéséről, gondozásáról

hirdetes

A gyöngyvirág gondozása, ültetése – ismerd meg Te is ezt az illatos szépséget

TK, ZH
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Gyöngyvirág

Ez a növény a legtöbb kertben természetes látképet fog nyújtani, de amennyiben nem szabad földben szeretnénk gondozni, ez megtörténhet egy kinti ládában, virágtartóban is. Ha ezt a lehetőséget választjuk, akkor könnyedén képesek lehetünk majd terjeszkedését kontrollálni, illetve a számára megfelelő nedvességet is fenntartani. 


Átültetése


Mivel egy felettébb szívós virágról beszélünk, hiszen a legtöbb területen, a környezet által minimálisan befolyásolva képes megfelelően fejlődni, az átültetése során sem ütközünk különösebb akadályokba. Gyorsan képes terjedni, amennyiben egyet elültetünk, számolni kell vele, hogy mire észbe kapunk már a veteményeseink közé is képes lehet benőni magát.

hirdetes


Ez a növény nagyon tartós, néhány ember szerint már túlságosan is, hiszen tényleg képes gyorsan elterjedni egy adott területen. Tulajdonképpen ez az agresszív évelő hamar átveheti kertedben az irányítást, amennyiben nem kontrollálod őket, szeded ki, ülteted át néhányukat. Épp ezért is érdemes az átültetéséről is szót ejteni, hiszen a legtöbb ember találkozni fog majd vele.


Ez ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy eleve ügyeljünk, hogy növényünk olyan környezetbe ültessük, ahol természetes módon, senkit és semmit nem fog zavarni amennyiben sokszorozódik. Hogyha nem szeretnél az átültetésével bajlódni, akkor érdemesebb egy virágtartóban elkezdened nevelését.


Ezt a kicsi, illatos növényt, mely nyáron virágzik, sokszor használják talajtakarásra agresszív terjeszkedése végett. Ahogy ősszel ültetnénk virágunkat, akkor érdemes az átültetést is elvégezni, még vegetatív időszakában, illetve érdemes magát a növényt 3 – 5 évente felosztani, hogy egészségesebbek legyenek. 

hirdetes


Viszont, ha az átültetés nem történik meg az őszi időszakban, akkor sem érdemes kétségbe esned – hiszen rendkívül könnyen meg fog bocsátani. Nyáron is elvégezheted, hiszen ez semmilyen betegséget nem fog növényednek okozni, abban az esetben hogyha fenntartod a számára szükséges nedves talajt, illetve magát a nedves környezetet.

Te szereted a gyöngyvirágot?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-26

Ültessünk kálát tavasszal, és gyönyörködjünk benne őszig!

Március végén vagy áprilisban ültessük el a csodálatos kála virágot, amiben, ha megfelelően gondozunk egészen őszig gyönyörködhetünk, mutatjuk, mi a trükkje neki!

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

2024-03-18

Sokan nem tudják: Ezek a tavaszi virágok mérgezőek a kutyákra

Kutyatartóként nagyon óvatosnak kell lennünk, mert elég egyetlen óvatlan pillanat, és meg is van a baj. Több olyan tavaszi virág van, ami mérgező a kutyákra.

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-03-19

Így metszd meg a leandert, hogy sok virág legyen rajta

A leander tavaszi metszése az egyik legfontosabb feladat, ami ha jól csináljuk, elősegítheti a virágzást. Szakértői tippek a leander tavaszi metszéséhez!

2024-03-25

Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum

Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött a felújítási program, a MATE budai kampuszának otthont adó arborétum megtisztítása céljából.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

21/2006. (III. 17.) FVM rendelet

a fontos és bizalmas munkakörökrõl, valamint a biztonsági ellenõrzés szintjérõl szóló... Tovább

feltétlen reflex

veleszületett reflexműködés; a megfelelő inger hatására a szervezetet előzőleg ért... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény kert virág