Guinness-rekord született az Ebugatta Kutya Napon!

hirdetes

Guinness-rekord a III. Ebugatta Kutya Napon, Gödöllőn!

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Ebugatta Kutya napot tartottak Gödöllőn szeptember 13-án, vasárnap. Szerencsére az időjárás is kedvezett az eseménynek, ahol egy Guinness-rekord kísérletnek is tanúi lehettek, akik kilátogattak! Aki pedig lemaradt, nagyon bánhatja, nem mindennap látható ennyi okos és gyönyörű kutyus egy helyen. 

III. Ebugatta Kutya Nap Gödöllőn

Napsütés, sok ember és közel 400 (pontosan 399) kutya. Ez jellemezte a Belvárosi Napok vasárnap délelőtti legfőbb eseményét, az Ebugatta TV által harmadik alkalommal szervezett Ebugatta Kutyás Napot, amire nemcsak Gödöllőről, hanem más településekről is érkeztek négylábúak – természetesen a gazdájukkal együtt. Ráadásul a kilátogatók egy Guinness-rekord kísérletnek is tanúi lehettek, amit az M1 Televízió élő adásban közvetített.


Az eseményt a Gödöllői Kutyasport Központ (GKSK) által összeállított program nyitotta. A vidám, humoros kutyabemutató/kutyaprodukció – amibe a gyerekeket is bevonták – nagy sikert aratott, mint mindig. A programban kiemelt szerep hárult Halász Árpád állatkoordinátorra, a GKSK vezetőjére, aki viccesen és szellemesen vezette, kommentálta a történéseket.


Az Ebugatta által szervezett kutyaszépségversenyre rengetegen neveztek (a korábbi években is sokan voltak, de a mostani létszám biztos, hogy rekordot döntött); a zsűri egyik tagja meg is jegyezte, hogy majdnem annyian vannak, mint egy országos kutyakiállításon.


Az ebek öt kategóriában (1 évesnél fiatalabb, 1-3, 3-5, 5-7 és 7 év felett) versengtek azért, hogy a zsűri őket válassza a legjobbnak. A döntnökök (Dr. Gémesi György polgármester, Dr. Nánási Éva, Gödöllő város címzetes főjegyzője, Susanne Feichtinger, osztrák testvérvárosunk, Laxenburg képviseletében, Péterfi Csaba Polgármesteri kabinetvezető) tényleg nem voltak könnyű helyzetben, amikor kategóriánként a három legjobb/legszebb, stb. kutyust ki kellett választaniuk. Sőt, Gémesi György az egyik kategóriában két kutyát is kiválasztott, mondván, nem tud egyértelmű döntést hozni, így végül 15 helyett 16 eb részesült elismerésben és ajándékokban.

hirdetes

Ezt követően a Harcsás Márta emlékverseny (a Kutya újság főszerkesztője, a MEOE aktivistája, az Ebugatta TV alapítója két éve hunyt el) három legjobbjának kijáró díjat Harcsás Márta lánya, Petrus Krisztina, a rendezvény főszervezője adta át. A fődíjat (egy Gödöllő kristálytálat) egy puli vitte el, mivel ahogy Krisztina fogalmazott: amikor ő megszületett, vagy negyven puli vette körül otthon; ez a kutyafajta azóta is közel áll a szívéhez.

hirdetes


Gémesi György polgármester a rendezvényen többek között elmondta: Gödöllő mindig is szívesen adott otthont különböző kutyás rendezvényeknek; két éve például a Kutya Világkiállításnak Budapest mellett Gödöllőn volt a házigazdája, most pedig egy kutyás Guniess-rekord kísérlet is a város nevéhez fűződik. 

A következő oldalon egy videót találhatsz a Kutya Napról, illetve megosztjuk veletek, hogy sikerült-e a rekord kísérlet :) 

Képek forrása: Ebugatta, Pettbull

III. Ebugatta Kutya Nap Gödöllőn

A Pettbull kutyaeledel-evő rekordkísérlet (melynek helyszíne az Ady Endre sétánynak a nagyszínpadtól a Chopin zeneiskola térségéig eső szakasza volt) lényege az volt, hogy 5 perc alatt összesen hány kutya majszolja boldogan a Pettbull egészséget támogató, teljes értékű funkcionális eledelét. Ezt jó sokan megtették, többek még repetáztak is. Végül 197 kutya ebédelt egyszerre Gödöllőn, így tehát a rekord is sikerült!

 

Képek forrása: EbugattaPettbull

Forrás: Gödöllő Facebook oldal

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-20

Beköszöntött az ősz: ezt kell tudnod az alma- és körteszüretről!

Az alma- és körteszüret csodás időszaka elérkezett, és ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan lehet a legtöbbet kihozni ebből az izgalmas időszakból – nézd meg te is!

2023-09-19

Így tárold praktikusan az ősszel érő gyümölcsöket és zöldségeket

Az őszi gyümölcsök és zöldségek gazdagsága és ízei egy kis odafigyeléssel és megfelelő tárolással egész évben élvezhetők. Most megmutatjuk pontosan, hogyan!

2023-09-21

Túl sok alma terem a kertedben? - 5 tipp, amire felhasználhatod

Ha túl sok lett az alma a kertedben idén ősszel, akkor cseppet se aggódj, hiszen hoztunk most neked 5 tippet, hogy mire is használd fel a sok almádat, mutatjuk!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

lódi here (ladino here, óriáslevelű fehér here, Trifoli-um repens f. giganteum [Lagr.])

a pillangósok családjába tartozik; a Milánó melletti Lodiban vonták termesztésbe. Hasonlít a... Tovább

fenéklépcső

olyan létesítmény, amelynek célja, hogy a sebes folyású, nagy esésű csatornák vize a... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek