Hazánkban a kalászos gabonák betakarítása a nyári mezőgazdasági munkák legnagyobb körültekintést, figyelmet és leggondosabb szervezési munkát igénylő része. A gabona betakarításával azonban a technológiai munkálatok korántsem érnek véget, ugyanis a visszamaradt tarló is gondos és szakszerű kezelést kíván.
Az aratás után visszamaradt szalma kezelése, hasznosítása
Gabonabetakarításkor a szalma, ill. a szár, azaz a melléktermék betakarítása is munkaigényes külön feladatot jelent. A korszerű fajták és aratási módok alkalmazása következtében a szemtermés tömegéhez viszonyítva a betakarítható szalma mennyisége az utóbbi időben jelentősen lecsökkent, búzánál 1:0,7-0,8, tavaszi árpánál 1:0,5-0,6 aránnyal célszerű számolni. Az állatállomány létszámának beszűkülése, tartási módjának változása következtében csökkent a takarmány- és az alomszalma iránti igény, ezért a melléktermékek növekvő hányadát a talajba dolgozzák be. Ennek a megoldásnak a talajok termőképességének fenntartása szempontjából van nagy jelentősége, különösen a szervestrágyázásban nem részesülő majoroktól távoli táblákon. Leggazdaságosabb eljárásnak ilyenkor a szalmaszecskázó berendezésekkel felszerelt gabonakombájnok alkalmazása tekinthető.
Monokultúrás termelés esetén régebben a gabonatarlók felégetése jelentett alkalmazható kényszermegoldást. Ugyanis a búza búza utáni termesztésben a fuzárium (Fusarium spp.) és egyéb gombák (Gäumannomyces graminis, Pseudocercosporella herpotrichoides) okozta megbetegedések előfordulási gyakorisága így lényegesen csökkenthető.
A 80-90-es években a települési jegyző hatáskörébe tartozott a tarlóégetés engedélyezése. Akkor csak növényvédelmi célból lehetett a tarlót felégetni, s azt is csak abban az esetben, ha az égetés kisebb környezetterheléssel járt, mint egyéb más beavatkozás. Jelenleg azonban a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról a következők szerint rendelkezik:
11. § (4) „Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik”.
(Más jogszabály: 1996. évi LIII. tv. A természet védelméről: 38. § (1) „Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, különösen nád és más vízinövényzet égetéséhez, irtásához, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetéséhez”. Azonban ennek az engedélynek a kiadására nem sok reális esély látható, hiszen, ha magánterületen tilos a tarlóégetés, természetvédelmi területen feltehetőleg szintén nem fog a szakhatóság ehhez hozzájárulni.)
A gyakorlat azonban jelenleg az, hogy a gazdák a kora reggeli órákban meggyújtják a tarlót, s eljönnek a területről, mintha véletlen folytán ütött volna ki a tűz. Ezzel - a levegőszennyezés mellett - jelentős kockázatot vállalnak, hiszen a kontrollálatlanul hagyott égő tarló fokozott tűzveszélynek teszi ki a szomszédos területeket is.
A kalászosok szalmájának betakarításakor ma már a bálázás a legelterjedtebb. A nagybála-készítés gyorsabb és gazdaságosabb, de a bálák mozgatásához, kazlazásához speciális rakodó és szállítóeszközök szükségesek. A kisméretű hasábbálák kézzel is mozgathatók. Kisebb gazdaságokban, farmokon várható lesz ezen módszer ismételt térhódítása. A korábban széles körben alkalmazott eljárás, azaz a szalma lehúzató berendezésekkel való összegyűjtése, a tábla szélén történő kazlazása, majd szálas állapotban történő szállítása és kiadagolása nagy munkaerő-szükséglete és veszteségei miatt nem gazdaságos.
A papírgyárak körzetében a búzaszalma ipari feldolgozásra is értékesíthető. A papírgyárak a bálázott szalmával szemben azonban szigorú minőségi követelményeket támasztanak.
Régebben aprítva és préselve biobrikett gyártására is felhasználták a szalmát, azonban ennek túlságosan energiaigényes előállítási folyamata gátolta a felhasználás lehetőségeit.
A tarlóhántás és -kezelés technológiai megoldása
A termény- és szalmabetakarítás után a tarlón többirányú változások játszódnak le, amelyek igen meghatározóak a további munkálatok szakszerű megválasztásánál. E folyamatok közül egyrészt - a kialakuló kedvező fényviszonyoknak köszönhetően - elkezdenek a gyomok erőteljesen növekedni, másrészt pedig a kevésbé borított talajfelszín hőmérséklete jelentősen megemelkedik, amely az evaporáció fokozásával a talaj nedvességtartalmának számottevő csökkenését váltja ki. (Mindezek valójában a megváltozott fény- és hőviszonyok hatásainak tulajdoníthatók.) Ahhoz, hogy e kedvezőtlen irányú folyamatokat meg tudjuk állítani, el kell végeznünk a szaknyelven „tarlóhántás”-nak nevezett agrotechnikai műveletet, amely arasznyi (6-15 cm) mélységű talajlazítást és az utána következő sekély felszíni lezárást foglalja magában.
A kalászosok betakarítását követő első talajművelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsák és tárcsásboronák. Ezen gépek üzemeltetése tradícionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségű gazdálkodó számára sem jelenthet problémát. A művelet során a talaj felső rétegét meglazítjuk, általában nehéztárcsával. Ez tulajdonképpen a talaj fokozott vízleadását válthatná ki, azonban ennek elkerülése érdekében hengerezéssel (általában gyűrűshengerrel) tömörítjük a legfelső 1-2 cm-t, és ha lehetséges akkor egymenetben a tárcsázással. Ez a kettős szerkezet meggátolja a további vízleadást a talajból. Azonban elkerülendő a művelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás.
A bolygatatlan felszínű fedetlen tarlóhoz viszonyítva így átlagosan 10-30%-kal kevesebb vizet veszít a talaj. A sekély, hántott réteg valójában jobban felmelegszik, mint a hántatlan, de ez a - szigetelőként működő - hántott szerkezet viszont meggátolja a mélyebb rétegek fokozott felmelegedését. Ennek hatására a talaj mélyebb rétegeiből a felszín felé mozgó vízpára a lazított réteg alján lecsapódik, s kellően átnyirkosodik. Ebben a nyirkos, kellően laza és levegős talajban a mikroszervezetek tevékenysége felélénkül.
Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a sok tarlómaradvány (magas tarló) - hasonlóan az éretlen, túlzottan szalmás istállótrágya alkalmazásához - kiválthatja a talaj átmeneti tápanyagkészlet-csökkenését. Hiszen a tarlómaradványok és az istállótrágya lebontásában résztvevő mikroorganizmusok az élettevékenységeikhez szükséges nitrogéntápanyagot a talajból veszik fel, mintegy „eleszik” a másodvetésként vetett kultúrnövény elől. Ebből ered az átmeneti nitrogéndefektus. Miután a későbbiek folyamán a mikroszervezetek élettevékenysége megszűnik, az általuk kötésbe vitt nitrogént visszaadják a talajnak, illetve a növénynek. E hatás kiküszöbölhető, ha az egyenletesen szétzúzott tarlómaradványhoz N-műtrágya kiegészítést adunk mielőtt a talajba dolgoznánk.
A legkedvezőbb hatás elérése érdekében szükség lehet a hántott tarló ápoló
művelésére is. Ezt célszerű az árvakelés és a gyomok tömeges megjelenése miatt elvégezni, mielőtt azok még magot érlelnének. Az ápoló talajmunkát többnyire a hántástól kissé mélyebben végezzük, így biztosítva a talaj kedvező fizikai állapotának megtartását, a következő kultúrnövény keléséhez és azt követő
fejlődéséhez szükséges ökológiai feltételek kialakítását. E művelet bizonyos esetekben nem pótolható, kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.
A tarlóhántás célja, növényvédelmi jelentősége
A tarlóhántás alkalmazásának céljaként vázlatosan a következő pontokat említhetjük:
- a visszamaradt tarló bedolgozása a talajba,
- a terület gyommentesítése,
- a kártevők, kórokozók élettevékenységének csökkentése,
- a talaj nedvességtartalmának megőrzése,
- a talaj hőforgalmának szabályozása,
- a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységének fokozása.
Természetesen elsődleges cél a tarlómaradványok talajba keverése, amelyet közvetlenül az aratás után kell elvégezni, mielőtt még a talaj kiszáradna. Ily módon biztosíthatjuk a talajban lévő vízkészlet megőrzését is. Ugyanis száraz viszonyok között ez a tarlóhántás elsődleges célja. Hiszen ha sikerül e művelettel a talaj felületén csak egy-két ujjnyi porhanyós réteget teremteni, azzal a porhanyós földtakaró alatt az alsóbb rétegekből felhúzódó nedvességtől még szárazságban is annyira átnyirkosodik a föld, abba annyi levegő jut, a baktériumok oly élénken
működnek, hogy eső nélkül is úgy beérik a talaj, hogy ősszel jó szántást ad, míg ugyanakkor a meg nem bolygatott tarlóba annak alapos megázása előtt hiába
erőltetjük az ekét. A feltört tarlóban továbbá a tarlómaradvány, trágya stb. jobban bomlik. Ha a tarlót feltörjük, annak talaja a kisebb nyári esőket is könnyebben magába fogadhatja és a mélyebb rétegeknek átadhatja.
A tarlóhántásoknak másik kiemelt célja lehet a gyomirtás, ill. a gyommagvak kikelésre való serkentése, majd a kikelt növények elpusztítása. Ennek
következtében a kelő és a növekedésnek indult gyomok mechanikai megsemmisítésének tudunk később majd eleget tenni. Tarlóállapotban nyílik lehetőség ugyanis arra, hogy talajainkban csökkentsük a gyommagvakat és megszabaduljunk egyes igen kellemetlen gyomfajtól. Különösen sikeres lehet tarackos és gyöktörzses gyomok irtása nyári időszakban, mechanikai jellegű eljárásokkal. Ilyenek a gyomok kimerítésére, kifésülésére vagy talajba fojtására irányuló eljárások.
A kimerítés módszere abban áll, hogy többszöri mechanikai műveléssel mindannyiszor elvágjuk a gyökértarackos gyomok zöld hajtását a gyökértörzstől, ahányszor azok láthatóvá válnak. Megfosztjuk így a növényeket az asszimilációs lehetőségtől, ezért nem képesek újabb tartalék tápanyagot felhalmozni a gyökereikben, hanem az újabb és újabb hajtásképzéssel a meglevőt élik fel. A kimerítés módszerével legyengített gyomokat sűrű vetésű és nagy vigorú szántóföldi növények már képesek elfojtani.
Talajba fojtással a sekélyen tarackosodó szártarackos gyomokat, pl. a tarackbúzát lehet elpusztítani, de nem lehet célravezető eljárás a mély gyökérzetű gyomoknál, mint amilyenek a mezei zsurló (Equisetum arvense) vagy a fenyércirok (Sorghum halepense). Ülepedett, tömődött talajban a tarackbúza tarackjai a talajfelszínhez közel helyezkednek el. Élesre (tehát nem forgatásra) állított tárcsával keresztben-hosszában esetleg többször megjáratva a gyomos területet apró ízekre lehet darabolni a tarackokat. Ezután a felpuhított talajt meghengerezve elősegítjük a szétdarabolt gyökérrészek kihajtását. Miután a hajtások végei megjelennek a talajfelszínen, de a levelek még nem bomlanak ki, le kell forgatni mélyre a tarackokat. A 25-30 cm mélyre aláforgatott és hajtásnak indult tarack-darabokban rendszerint nincs annyi tartalék-tápanyag, ami elegendő volna felszínre segíteni a hajtásokat, így azok a talajba fulladnak.
Nyáron többszöri szétdaraboló és forgató művelettel a fenyércirkot (Sorghum halepense) is meg lehet annyira gyéríteni, ill. gyengíteni, hogy a továbbiakban a szántóföldi kultúrák visszaszoríthatják a gyomosítását.
A tarackok kifésülése nehéz fogassal lehetséges. A fogas által felszínre hozott tarackokat kézi eszközökkel összegyűjtik, majd megsemmisítik. Mivel a tarackos gyomok rendszerint csak foltonként jelentkeznek egy-egy szántóföldi táblán, ez a gyomirtási módszer is számba vehető az üzemi gyakorlatban. Hatására a gyomokról a kultúrnövényekre terjedő kártevők és kórokozók ezáltal kedvezőtlen élettérbe kerülve nagyrészt elpusztulnak. Jelentős gyérítő hatást gyakorol a gabonalegye
k (Chlorops pumilionis, Meromyza saltatrix, Oscinella frit) és a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) elszaporodására is. Mindezek mellett még a gabonaszipolyok (Eurygaster austrica, E. maura, Aelia acuminata, A. rostrata) esetében az aratást közvetlen követő tarlóhántással megakadályozható, hogy az addig imágóvá még nem alakult egyedek a
fejlődésüket az elpergett szemeken szívogatva befejezzék.
A klímaváltozás Magyarországon egyre érezhetőbb hatásokkal jár. Az országban az átlaghőmérséklet emelkedése mellett gyakrabban fordulnak elő extrém időjárási események, mint például hőhullámok, intenzív esőzések és hosszabb aszályos időszakok. Az elmúlt é...
Jó minőségű aszalványt csak ismert tulajdonságú és aszalható fajtákból lehet készíteni. Meg kell határozni, hogy mely alapanyagból, mekkora mennyiség, mennyi idő alatt aszalható eredményesen. Az aszalás előtt általában nem szabad mosni a gyümölcsöt, csak ...
Az MTI híroldalán találtuk a hírt a rekord árvízzel kapcsolatban. Ötvenegy éves árvízszint-rekord dőlt meg hétfőn a Dráván Őrtilosnál a Mura és a Dráva összefolyásánál - adta ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a tájékoztatást.