Az aratás után visszamaradt szalma kezelése, hasznosítása, a tarlóhántás és -kezelés technológiai megoldása, a tarlóhántás célja, növényvédelmi jelentősége

Hirdetés

Az aratás után visszamaradt tarló kezelése

Racskó József, Debreceni Egyetem ATC
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Hazánkban a kalászos gabonák betakarítása a nyári mezőgazdasági munkák legnagyobb körültekintést, figyelmet és leggondosabb szervezési munkát igénylő része. A gabona betakarításával azonban a technológiai munkálatok korántsem érnek véget, ugyanis a visszamaradt tarló is gondos és szakszerű kezelést kíván.
Az aratás után visszamaradt szalma kezelése, hasznosítása, a tarlóhántás és -kezelés technológiai megoldása, a tarlóhántás célja, növényvédelmi jelentősége

Hazánkban a kalászos gabonák betakarítása a nyári mezőgazdasági munkák legnagyobb körültekintést, figyelmet és leggondosabb szervezési munkát igénylő része. A gabona betakarításával azonban a technológiai munkálatok korántsem érnek véget, ugyanis a visszamaradt tarló is gondos és szakszerű kezelést kíván.

Az aratás után visszamaradt szalma kezelése, hasznosítása

Gabonabetakarításkor a szalma, ill. a szár, azaz a melléktermék betakarítása is munkaigényes külön feladatot jelent. A korszerű fajták és aratási módok alkalmazása következtében a szemtermés tömegéhez viszonyítva a betakarítható szalma mennyisége az utóbbi időben jelentősen lecsökkent, búzánál 1:0,7-0,8, tavaszi árpánál 1:0,5-0,6 aránnyal célszerű számolni. Az állatállomány létszámának beszűkülése, tartási módjának változása következtében csökkent a takarmány- és az alomszalma iránti igény, ezért a melléktermékek növekvő hányadát a talajba dolgozzák be. Ennek a megoldásnak a talajok termőképességének fenntartása szempontjából van nagy jelentősége, különösen a szervestrágyázásban nem részesülő majoroktól távoli táblákon. Leggazdaságosabb eljárásnak ilyenkor a szalmaszecskázó berendezésekkel felszerelt gabonakombájnok alkalmazása tekinthető.

Monokultúrás termelés esetén régebben a gabonatarlók felégetése jelentett alkalmazható kényszermegoldást. Ugyanis a búza búza utáni termesztésben a fuzárium (Fusarium spp.) és egyéb gombák (Gäumannomyces graminis, Pseudocercosporella herpotrichoides) okozta megbetegedések előfordulási gyakorisága így lényegesen csökkenthető.

A 80-90-es években a települési jegyző hatáskörébe tartozott a tarlóégetés engedélyezése. Akkor csak növényvédelmi célból lehetett a tarlót felégetni, s azt is csak abban az esetben, ha az égetés kisebb környezetterheléssel járt, mint egyéb más beavatkozás. Jelenleg azonban a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról a következők szerint rendelkezik:

11. § (4) „Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik”.

(Más jogszabály: 1996. évi LIII. tv. A természet védelméről: 38. § (1) „Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, különösen nád és más vízinövényzet égetéséhez, irtásához, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetéséhez”. Azonban ennek az engedélynek a kiadására nem sok reális esély látható, hiszen, ha magánterületen tilos a tarlóégetés, természetvédelmi területen feltehetőleg szintén nem fog a szakhatóság ehhez hozzájárulni.)

A gyakorlat azonban jelenleg az, hogy a gazdák a kora reggeli órákban meggyújtják a tarlót, s eljönnek a területről, mintha véletlen folytán ütött volna ki a tűz. Ezzel - a levegőszennyezés mellett - jelentős kockázatot vállalnak, hiszen a kontrollálatlanul hagyott égő tarló fokozott tűzveszélynek teszi ki a szomszédos területeket is.

A kalászosok szalmájának betakarításakor ma már a bálázás a legelterjedtebb. A nagybála-készítés gyorsabb és gazdaságosabb, de a bálák mozgatásához, kazlazásához speciális rakodó és szállítóeszközök szükségesek. A kisméretű hasábbálák kézzel is mozgathatók. Kisebb gazdaságokban, farmokon várható lesz ezen módszer ismételt térhódítása. A korábban széles körben alkalmazott eljárás, azaz a szalma lehúzató berendezésekkel való összegyűjtése, a tábla szélén történő kazlazása, majd szálas állapotban történő szállítása és kiadagolása nagy munkaerő-szükséglete és veszteségei miatt nem gazdaságos.

A papírgyárak körzetében a búzaszalma ipari feldolgozásra is értékesíthető. A papírgyárak a bálázott szalmával szemben azonban szigorú minőségi követelményeket támasztanak.

Régebben aprítva és préselve biobrikett gyártására is felhasználták a szalmát, azonban ennek túlságosan energiaigényes előállítási folyamata gátolta a felhasználás lehetőségeit.

A tarlóhántás és -kezelés technológiai megoldása

A termény- és szalmabetakarítás után a tarlón többirányú változások játszódnak le, amelyek igen meghatározóak a további munkálatok szakszerű megválasztásánál. E folyamatok közül egyrészt - a kialakuló kedvező fényviszonyoknak köszönhetően - elkezdenek a gyomok erőteljesen növekedni, másrészt pedig a kevésbé borított talajfelszín hőmérséklete jelentősen megemelkedik, amely az evaporáció fokozásával a talaj nedvességtartalmának számottevő csökkenését váltja ki. (Mindezek valójában a megváltozott fény- és hőviszonyok hatásainak tulajdoníthatók.) Ahhoz, hogy e kedvezőtlen irányú folyamatokat meg tudjuk állítani, el kell végeznünk a szaknyelven „tarlóhántás”-nak nevezett agrotechnikai műveletet, amely arasznyi (6-15 cm) mélységű talajlazítást és az utána következő sekély felszíni lezárást foglalja magában.

Hirdetés

 

A kalászosok betakarítását követő első talajművelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsák és tárcsásboronák. Ezen gépek üzemeltetése tradícionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségű gazdálkodó számára sem jelenthet problémát. A művelet során a talaj felső rétegét meglazítjuk, általában nehéztárcsával. Ez tulajdonképpen a talaj fokozott vízleadását válthatná ki, azonban ennek elkerülése érdekében hengerezéssel (általában gyűrűshengerrel) tömörítjük a legfelső 1-2 cm-t, és ha lehetséges akkor egymenetben a tárcsázással. Ez a kettős szerkezet meggátolja a további vízleadást a talajból. Azonban elkerülendő a művelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás.

A bolygatatlan felszínű fedetlen tarlóhoz viszonyítva így átlagosan 10-30%-kal kevesebb vizet veszít a talaj. A sekély, hántott réteg valójában jobban felmelegszik, mint a hántatlan, de ez a - szigetelőként működő - hántott szerkezet viszont meggátolja a mélyebb rétegek fokozott felmelegedését. Ennek hatására a talaj mélyebb rétegeiből a felszín felé mozgó vízpára a lazított réteg alján lecsapódik, s kellően átnyirkosodik. Ebben a nyirkos, kellően laza és levegős talajban a mikroszervezetek tevékenysége felélénkül.

Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a sok tarlómaradvány (magas tarló) - hasonlóan az éretlen, túlzottan szalmás istállótrágya alkalmazásához - kiválthatja a talaj átmeneti tápanyagkészlet-csökkenését. Hiszen a tarlómaradványok és az istállótrágya lebontásában résztvevő mikroorganizmusok az élettevékenységeikhez szükséges nitrogéntápanyagot a talajból veszik fel, mintegy „eleszik” a másodvetésként vetett kultúrnövény elől. Ebből ered az átmeneti nitrogéndefektus. Miután a későbbiek folyamán a mikroszervezetek élettevékenysége megszűnik, az általuk kötésbe vitt nitrogént visszaadják a talajnak, illetve a növénynek. E hatás kiküszöbölhető, ha az egyenletesen szétzúzott tarlómaradványhoz N-műtrágya kiegészítést adunk mielőtt a talajba dolgoznánk.

A legkedvezőbb hatás elérése érdekében szükség lehet a hántott tarló ápoló
művelésére is. Ezt célszerű az árvakelés és a gyomok tömeges megjelenése miatt elvégezni, mielőtt azok még magot érlelnének. Az ápoló talajmunkát többnyire a hántástól kissé mélyebben végezzük, így biztosítva a talaj kedvező fizikai állapotának megtartását, a következő kultúrnövény keléséhez és azt követő
fejlődéséhez szükséges ökológiai feltételek kialakítását. E művelet bizonyos esetekben nem pótolható, kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.

A tarlóhántás célja, növényvédelmi jelentősége

A tarlóhántás alkalmazásának céljaként vázlatosan a következő pontokat említhetjük:

- a visszamaradt tarló bedolgozása a talajba,

- a terület gyommentesítése,

- a kártevők, kórokozók élettevékenységének csökkentése,

- a talaj nedvességtartalmának megőrzése,

- a talaj hőforgalmának szabályozása,

- a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységének fokozása.

Természetesen elsődleges cél a tarlómaradványok talajba keverése, amelyet közvetlenül az aratás után kell elvégezni, mielőtt még a talaj kiszáradna. Ily módon biztosíthatjuk a talajban lévő vízkészlet megőrzését is. Ugyanis száraz viszonyok között ez a tarlóhántás elsődleges célja. Hiszen ha sikerül e művelettel a talaj felületén csak egy-két ujjnyi porhanyós réteget teremteni, azzal a porhanyós földtakaró alatt az alsóbb rétegekből felhúzódó nedvességtől még szárazságban is annyira átnyirkosodik a föld, abba annyi levegő jut, a baktériumok oly élénken
működnek, hogy eső nélkül is úgy beérik a talaj, hogy ősszel jó szántást ad, míg ugyanakkor a meg nem bolygatott tarlóba annak alapos megázása előtt hiába
erőltetjük az ekét. A feltört tarlóban továbbá a tarlómaradvány, trágya stb. jobban bomlik. Ha a tarlót feltörjük, annak talaja a kisebb nyári esőket is könnyebben magába fogadhatja és a mélyebb rétegeknek átadhatja.

Hirdetés

A tarlóhántásoknak másik kiemelt célja lehet a gyomirtás, ill. a gyommagvak kikelésre való serkentése, majd a kikelt növények elpusztítása. Ennek
következtében a kelő és a növekedésnek indult gyomok mechanikai megsemmisítésének tudunk később majd eleget tenni. Tarlóállapotban nyílik lehetőség ugyanis arra, hogy talajainkban csökkentsük a gyommagvakat és megszabaduljunk egyes igen kellemetlen gyomfajtól. Különösen sikeres lehet tarackos és gyöktörzses gyomok irtása nyári időszakban, mechanikai jellegű eljárásokkal. Ilyenek a gyomok kimerítésére, kifésülésére vagy talajba fojtására irányuló eljárások.

A kimerítés módszere abban áll, hogy többszöri mechanikai műveléssel mindannyiszor elvágjuk a gyökértarackos gyomok zöld hajtását a gyökértörzstől, ahányszor azok láthatóvá válnak. Megfosztjuk így a növényeket az asszimilációs lehetőségtől, ezért nem képesek újabb tartalék tápanyagot felhalmozni a gyökereikben, hanem az újabb és újabb hajtásképzéssel a meglevőt élik fel. A kimerítés módszerével legyengített gyomokat sűrű vetésű és nagy vigorú szántóföldi növények már képesek elfojtani.

Talajba fojtással a sekélyen tarackosodó szártarackos gyomokat, pl. a tarackbúzát lehet elpusztítani, de nem lehet célravezető eljárás a mély gyökérzetű gyomoknál, mint amilyenek a mezei zsurló (Equisetum arvense) vagy a fenyércirok (Sorghum halepense). Ülepedett, tömődött talajban a tarackbúza tarackjai a talajfelszínhez közel helyezkednek el. Élesre (tehát nem forgatásra) állított tárcsával keresztben-hosszában esetleg többször megjáratva a gyomos területet apró ízekre lehet darabolni a tarackokat. Ezután a felpuhított talajt meghengerezve elősegítjük a szétdarabolt gyökérrészek kihajtását. Miután a hajtások végei megjelennek a talajfelszínen, de a levelek még nem bomlanak ki, le kell forgatni mélyre a tarackokat. A 25-30 cm mélyre aláforgatott és hajtásnak indult tarack-darabokban rendszerint nincs annyi tartalék-tápanyag, ami elegendő volna felszínre segíteni a hajtásokat, így azok a talajba fulladnak.

Nyáron többszöri szétdaraboló és forgató művelettel a fenyércirkot (Sorghum halepense) is meg lehet annyira gyéríteni, ill. gyengíteni, hogy a továbbiakban a szántóföldi kultúrák visszaszoríthatják a gyomosítását.

A tarackok kifésülése nehéz fogassal lehetséges. A fogas által felszínre hozott tarackokat kézi eszközökkel összegyűjtik, majd megsemmisítik. Mivel a tarackos gyomok rendszerint csak foltonként jelentkeznek egy-egy szántóföldi táblán, ez a gyomirtási módszer is számba vehető az üzemi gyakorlatban. Hatására a gyomokról a kultúrnövényekre terjedő kártevők és kórokozók ezáltal kedvezőtlen élettérbe kerülve nagyrészt elpusztulnak. Jelentős gyérítő hatást gyakorol a gabonalegye

k (Chlorops pumilionis, Meromyza saltatrix, Oscinella frit) és a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) elszaporodására is. Mindezek mellett még a gabonaszipolyok (Eurygaster austrica, E. maura, Aelia acuminata, A. rostrata) esetében az aratást közvetlen követő tarlóhántással megakadályozható, hogy az addig imágóvá még nem alakult egyedek a
fejlődésüket az elpergett szemeken szívogatva befejezzék.

Forrás: Agrárágazat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

egyenértékszámok

mindazon termékeknél v. szolgáltatásoknál, amelyeknél egyidejűleg egymástól eltérő... Tovább

sátorcsapda

kúp alakú vászonsátor, a tetején tölcsérrel és üveg gyűjtőedénnyel. Az... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.