Ezeket az emelt ágyás hibákat ne kövesd el!

hirdetes

Ezeket kerüld el – gyakori emelt ágyás hibák

NA
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Az emelt ágyások rendkívül népszerűek a kezdő és tapasztalt kertészek körében egyaránt. Nagyszerű választás azoknak is, akiknek korlátozott a helyük a kertben. Sok érv szól az emelt ágyások mellett: a jól karbantartott emelt ágyás mindig jól mutat az udvaron és gyakorlatilag immunisak a talajerózióra. Könnyedén szabályozhatjuk a vízelvezetést és a vízvisszatartást, így szárazságállóak is. De nézzük, hol lehet hibázni velük!

Emelt ágyás hibák

Tervezés nélkül állsz neki az emelt ágyás készítésének

Az első gyakori hiba az, hogy tervezés és átgondolás nélkül állunk neki az emelt ágyásainknak. 
Az jó dolog, ha elolvasol cikkeket arról, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, de szánjunk időt arra is, hogy mindent megtervezzünk.  Mérd fel mindenképp a kerted adottságait, konkrét méretek legyenek, pontosan lemérve és tudd, hogy miket szeretnél majd az ágyásban elvetni.

Az emelt ágyás helye nagyon fontos

Ez nagyon fontos, és mégis oly gyakran figyelmen kívül hagyjuk. Bűnös vagyok ebben a hibában én is. Egy évben két emelt ágyást terveztem az oldaludvarba. Volt egy tölgy a közelben, de nem volt gond a napfényt illetően. 
Ez addig tartott, amíg a tölgy ki nem rügyezett, és a levelei ki nem nyíltak: hirtelen volt egy árnyékos kertem, tele napfény igényes zöldségekkel.
Szánj időt arra, hogy megfigyeld, hogyan és miképp éri a nap a kerted különböző pontjait. Tölts el egy hetet azzal, hogy megfigyeld, hogyan érik az árnyékok az udvar adott részét a nap különböző szakaszaiban. Vedd figyelembe a közeli fákat (amelyeknek az árnyéka sokkal nagyobb lesz, ha levelei vannak) vagy más építményeket. Azt is fontos megtervezni, hogy az emelt ágyások milyen irányba néznek: a legjobb növekedés érdekében az emelt ágyásoknak délre kell nézniük.

hirdetes

Az emelt ágyás öntözésének megtervezése

Semmi sem rosszabb, mint csepegtető öntözőrendszert beszerelni, miután a megemelt ágyások tele vannak növekvő zöldségekkel, és rájönni arra, hogy hány utat kell megtenni a csaphoz, hogy öntözhessük növényeinket.
Szánj most egy kis időt arra, hogy átgondold, hogyan fogod öntöznie emelt ágyásaid. Talán kézi öntözést tervezel, és ez rendben van. De még mindig mérlegelni kell olyan dolgokat, mint például, hogy hol van a legközelebbi vízcsap a kertben, vagy milyen hosszú tömlőre van szüksége, hogy az elérje a megemelt ágyásokat. Érdemes lehet egy-két esőhordót is behelyezni az ágyások mellé, de a legfontosabb dolog az, hogy eltölts egy kis tervezést, hogy mindez hogyan is fog működni.

hirdetes

Az emelt ágyás lelke: a talaj

Kiváló földet raktál a megemelt ágyásaidba, miután megépítetted őket. Ez szuper, most pedig ne felejtsd el módosítani a talajt a szezon során.
Mindig töltsd fel a talajt, ha éppen nem növekszik. Ne feledd, a talaj él; ha nem eteted, elpusztul. Tervezd meg a tápanyagok visszajuttatását a talajba az egyes vetésforgók között és a vegetációs időszak végén is. Vigyázz a talajra, hogy az gondoskodhasson a növényeidről.

Apróság, mégis sokat számít: az emelt ágyás címkézése

Jelöld meg növényeidet, hogy mikor ültetted őket, és mik azok pontosan. Fizikailag felcímkézheted őket az ágyásokban, vagy létrehozhatsz egy táblázatot magadnak. 
Ez különösen fontos akkor, ha olyan koszos dobozokkal van dolgunk, amelyek mind egyformán néznek ki, és amíg a növények el nem kezdenek növekedni addig fogalmunk sincs, mi az az egy dolog, ami július közepéig nő a negyedik ágyás nyugati sarkában… Velem sose fordult elő ilyen, miért kérded? smiley

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

Famkat Egyesület és Alapítvány

Állatvédõ szervezet Magyar Fajtanemesítõ Macskatenyésztõk és Macskavédõk Országos... Tovább

Tessedik Sámuel Fõiskola

Fõiskola A Tessedik Sámuel Fõiskola mezõtúri székhelyû Mezõgazdasági Fõiskolai Kara a... Tovább

Tovább a lexikonra