Előkertötletek mindenkinek - Tekinsd meg Te is ezeket a mesébeillő, meseszép előkerteket galériánkban!

20+5 álomba illő előkertötlet mindenkinek!

Szélesi Ferenc, NA
hirdetes

Az előkert nagyon sok mindent elárul a ház tulajdonosairól, illetve a kertről, ráadásul ez az, amit a legtöbbször látunk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen előkertet alakítunk ki, mostani cikkemben megosztok veletek 20+5 álomba illő ötletet, remélem, hogy valamelyik elnyeri a tetszéseteket! 

Mutatós előkertötletek mindenkinek
Mely növények érzik legjobban magukat, és melyek mutatnak a legjobban az előkertben? Kattintsatok ide, és mindent megtudhattok: előkerti növények

Mi az az előkert és miért ennyire fontos?

Úgy érzem, hogy érdemes azzal kezdenem a cikket, hogy elmondjam, mit is értünk előkert alatt. Ha elmondom, akkor tudni fogjátok azt is, hogy miért annyira fontos a szerepe a kertünk életében. Az egészen pontos meghatározás így szól: előkert az építési teleknek és a közterület vagy a magánút felöli határvonala és az efelé meghatározott építési határvonal, illetőleg az oldalkertjei között fekvő része.

Hogy mindenki számára érthető legyen, lefordítom: az előkert a fő kerítés és a bejárat között elterülő telekrészt jelöli – tehát azt a területet, amit a legtöbben látnak, köztünk mi is találkozunk vele nap, mint nap. 

hirdetes

Ebből már kitalálhatjátok, hogy miért annyira fontos az előkert, ugye? Ez az a terület, amit először megpillantunk mondjuk egy nehéz nap után hazaérve, de ha vendégeket hívunk magunkhoz, akkor az érkezők is ezt a területet fogják megpillantani elsőként, ez lesz az, ami megadja az első benyomást otthonunkról. 

hirdetes

Milyen a tökéletes előkert?

Ezek alapján érdemes olyan előkertet létrehoznunk, ami tükrözi személyiségünket. Érdemes úgy kialakítanunk az előkertet, hogy egész évben mutatós legyen, alkalmazzunk könnyedén gondozható növényeket, és ügyeljünk arra, hogy alakgazdag legyen az elrendezés. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy ne legyen sivár, kopár az előkert, töltsük meg élettel, vidámsággal. Már pár növény elültetése, és egy kis mulcs esztétikus elszórása sokat dobhat a látványon. Másik fontos dolog, hogy mindig tartsuk tisztán az előkertet.

Amit még érdemes figyelembe venni, az az, hogy sokszor fogjuk használni sötétben is, ezért nem árt, ha világítóeszközöket helyezünk el benne, legalább az utak mentén. Egy korábbi cikkemben bővebben kitértem az előkertek építésére, ezért most nem megyek bele még jobban a dolgokba, kattintsatok ide és olvassátok el akkori tippjeimet! Most pedig nézzük a 20+5 álomba illő előkertötletet, nézzétek meg az összeset, megéri! 

Forrás: Fotó: Schutterstock

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

dohány növényvédelmi technológiája

a vírusmentes vetőmag, a vetésváltás, a megfelelő talaj-előkészítés a vegyszeres... Tovább

jód (I)

a —> halogénelemekhez, tartozó, szürkésfekete, fémfényű, kristályos elem,... Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert