Az egyik legszebb magyar ünnepség: a Debreceni Virágkarnevál

A Debreceni Virágkarnevál

Petra
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Idén is megrendezésre kerül az egyik leggyönyörűbb magyar ünnepség, a Debreceni Virágkarnevál, ahová évről-évre egyre többen látogatnak el.

Debreceni Virágkarnevál

A Debreceni Virágkarnevál nemcsak gyönyörű ünnepség, de Európában egyedülállónak számít. Kezdetben csak egy napig tartott, viszont ez az egy nap mára egy hétté bővült a rendezvény népszerűségének köszönhetően. A karnevál Szent István szentté avatásához kötődik, éppen ezért rendezik augusztus 20-án. Egész héten változatos programok és koncertek várják azt a közel félmillió látogatót, akik nemcsak hazánkból, de külföldről is ide utaznak a rendezvény miatt. Viszont mivel ez egy nagyszabású ünnepség, ezért a készülődés is eltart egy darabig.

Debreceni Virágkarnevál

A felvonulás előtt már két-három héttel megkezdődnek a munkálatok. Nem is csoda, hogy ilyen hosszú ideig tart a felkészülés, ugyanis a karneválon kocsikkal fognak felvonulni, amiket tetőtől talpig száraz virágokkal díszítenek fel. Mindegy kocsi utasai megalkotnak egy kompozíciót virágokból egy bizonyos téma szerint, amihez a szükséges virágokat teherautón szállítják. Egy-egy kocsi feldíszítését legalább 30-40 ember végzi. A feldíszített kocsiknak augusztus 20-án korán reggel már készen kell állniuk a felvonulásra, ami általában reggel 8-kor kezdődik.

Debreceni Virágkarnevál

A felvonulás az ország legnagyobb teréről, a Petőfi térről indul és a város fő utcáján halad keresztül, majd a Nagyerdei Stadionba érkezik. Viszont a felvonulás során nemcsak a bámulatosan kidíszített kocsikban lehet gyönyörködni, hanem különböző előadók is felvonulnak a kocsisorok között: zenészek, táncosok és zászlódobálók. Ez a felvonulás összesen két óráig tart, mire megérkeznek a stadionba, ahol felvonulnak a legalább húszezer létszámú közönség előtt. Itt lesz az eredményhirdetés is, ami után közelről is megcsodálhatjuk a virággal feldíszített kocsikat.

Debreceni Virágkarnevál

De ha valaki nem szeret korán kelni, annak sincs minden veszve, mert a felvonulást este megismétlik ugyanezen az útvonalon. Ráadásul a felvonulást egy szép tűzijáték koronázza, majd egy hajnalig tartó utcabál.

Forrás: Wikipédia

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet

a dohánytermeléshez kötött nemzeti támogatási jogosultságról A mezõgazdasági és... Tovább

tonnakilométer (tkm)

A szállítási teljesítmény mértékegysége; egy kilométer távolságra szállított egy tonna... Tovább

Tovább a lexikonra
Talajművelés