A magyar cukorrépa termelők és feldolgozók a jövőben is biztos megélhetést remélhetnek az ágazatban - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Hajdúböszörményben.
Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
A szaktárca vezetője a hajdúböszörményi cukorrépa- fesztivál megnyitóján elmondta: közel 50 ezer hektáron termesztenek répát jelenleg az országban, s 4 cukorgyár működik, s ezt a folyamatot a jövőben is biztosítani tudják, ami óriási eredmény.
Utalt arra, hogy a "cukorreform volt az első nagy európai uniós csatánk, amit együttműködve vívtunk más országokkal".
Beszámolt arról: sikerült elérni, hogy a cukor árát a tervezett 39 százalék helyett 36 százalékkal csökkentsék, s nem 2 év, hanem 4 esztendő alatt.
Az is jelentős eredmény, hogy az Európai Unió a csökkenésnek nem a 60, hanem a 64,2 százalékát kompenzálja a termelőknek - tette hozzá.
Gráf József kijelentette: az elmúlt 2 évben sikerült a magyar mezőgazdaság egészét integrálni az EU rendszerébe.
Ugyanakkor kifejtette, hogy míg az unió régebbi tagországai a mezőgazdaság lehetőségeinek 90-95 százalékát használják ki, addig Magyarországon ez az arány csak 60 százalék.
A szaktárca vezetője szerint mivel az unió 30 százalékos piaci növekedést nem tud befogadni, ezért új piacokat kellett találni, s ez az orosz és a horvát piac - mondta.
Hozzátette: fontos cél, hogy Magyarország agráriuma fejlődjön.
Végezetül utalt arra, hogy míg 2003-ban 7 milliárd forint volt az ágazat vesztesége, addig 2004-ben 19,5 milliárd forint, 2005-ben pedig már 50 milliárd forint eredményt produkált a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
Fontos célnak nevezte Gráf József az ágazat 100 milliárd forint körüli eredményének az elérését annak érdekében, hogy a fejlesztésekhez szükséges önerőt ne támogatásokból keljen biztosítani, hanem azt az ágazat maga termelje meg.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.