A csirketartás előnyei

hirdetes

Ezért érdemes csirkéket tartani

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Minden a csirketartásról

A gyerekek tanítására

Egy csirkés háznál a gyerekek első kézből tanulhatják meg, hogy honnan származik a napi betevő egy része. Idővel megtanulják majd megbecsülni és értékelni a haszonállatokat, ami a felelősségtudatot is megerősíti bennük. 

Szórakoztató szárnyasok

Mivel a csirkék erősen társas lények, így minden egyes állománynak egy-egy közösségként működik, ahol minden tagnak megvan a saját szerepe. Szabadidődben kifejezetten szórakoztató lehet megfigyelni, hogy melyikük milyen szokásokkal és furcsaságokkal rendelkezik.

Közvetlen élelmiszerforrás

Az „ételkilométer” kifejezés arra a távolságra utal, amit az élelmiszer a kitermelés helyszínétől a fogyasztóig megtesz. Házi csirkék esetén legfeljebb „ételméterekről” beszélhetünk, hiszen a csirkék szinte „kartávolságra” vannak csak a konyhától. Megújuló forrásokHa saját magadnak készítesz otthon komposztot, akkor jó úton haladsz az önfenntartás irányába. Néhány saját csirkével megteheted a következő lépést – ezek a szárnyasok tojások és szerves trágya megújuló forrásai, mindemellett segítenek a már említett gyomok és kártevők kiiktatásában is. Bónusz: ha valahol szalmonellajárvány tör ki, akkor nem kell aggódnod, hogy fertőzött doboz tojást hozol-e haza a boltból.

Vidéki hangulat a város közepén

Ha városlakóként néha ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy csendesebb vidékre települj át, de a család vagy munkahelyed lehetetlenné teszi ezt, akkor költöztess otthonodba egy csipetnyi vidéket. A csirkéknek nincs szükségük kifejezetten sok helyre (bár ez attól is függ, hogy mennyit tartasz), így akár egy kisebb kertben is beindíthatod saját mini tojásfarmodat.

hirdetes

Közösségi szempont

Gondolnád, hogy egész közösségek alakulnak ki a házi csirkék tenyésztése köré? Elég csak szétnézni az interneten, és garantáltan találsz majd hasonló érdeklődésű kertészeket/állattenyésztőket, akik hobbiból foglalkoznak ezekkel a szárnyasokkal. Érdemes egy-egy ilyen közösség részévé válni, hiszen számos hasznos tippet és trükköt tanulhatsz a tapasztaltabb tenyésztőktől. 

Olcsó

Tény, a csirketartásnak megvannak a maga kezdő és folyamatos költségei – szárnyasaidnak ólat kell szerezni, védelmet kell biztosítani számukra és rendszeres etetésre is szorulnak. Ha azonban minden kezdeti szükségletet letudsz, onnantól már egészen olcsóvá válik a csirkék gondozása, ráadásul sokat is spórolhatsz velük. Gondolj csak bele – a trágyának köszönhetően kevesebb pénz megy el a kert fenntartására, nem kell rovar- és gyomirtókra költened, a tojásokról nem is beszélve. Hosszútávon nagyon is megéri!

Jó hobbi

Ki tudja, talán pont a csirketartásban találsz rá új kedvenc hobbidra. Van, aki bélyegeket gyűjt, más rejtvényt fejteni szeret. Egyébként is, melyik másik hobbi jár ennyi remek előnnyel, mint amiket felsoroltunk?

Kifejezetten érdekes állatok

Tudtad, hogy a csirkéknek remek memóriájuk van, és képesek akár emberi vagy állati 100 arcot is megkülönböztetni egymástól? Szeretnek játszadozni, alvás közben álmodnak, megsiratják egymást és képesek érzelmi fájdalmakat és kínokat is megélni. A kapirgálásnak is megvan a saját beosztása náluk, ami egy belső hierarchián alapul. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tanulhatsz a csirkékről, és akár a gyerekek érdeklődését is felkeltheted az állattartás iránt.

hirdetes

Mielőtt belevágnál a csirketartásba, gondold át az alábbiakat…

  • A csirkék teljesen tőled függenek majd táplálkozás, biztonság és menedék szempontjából. Készen állsz mindezt hosszútávon biztosítani számukra?
  • A kertben tartott csirkék legfőbb ellenségei a különböző ragadozók. Képes leszel megvédeni szárnyasaidat a kertbe beosonó macskáktól és (ritkábban) kutyáktól? Na és mi a helyzet az időjárás viszontagságaival?
  • Idővel minden csirke abbahagyja a tojástojást. Hajlandó leszel foglalkozni velük, miután kiöregedtek a tojókorból?
  • Ha csibéket telepítesz kertedbe, akkor nehéz lesz megállapítani, hogy van-e köztük kakas. Készen állsz a reggeli ébresztőkre, vagy más terveid vannak a domb hangos királyaival?
  • Van valaki a közelben, például egy ismerős, vagy szomszéd, aki hajlandó foglalkozni a csirkékkel, amíg te több napra is távol maradsz, például egy nyaralás idejére?
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kódolás

a számítógépes feldolgozásban a betáplált adatok, információk, szövegek jelekké... Tovább

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatal

Földhivatal Megyei Földhivatal Cím: Szolnok József A. u. 46. 5000 Magyarország Telefon:... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok