Citromfű jótékony hatásai - Így termessz citromfüvet

hirdetes

Ezért érdemes mindenkinek citromfüvet termesztenie

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Sokáig sorolhatnánk a citromfű pozitív hatásait. Ezt a növényt a Nemzetközi Gyógynövény Szövetség (IHA) egyszer az év gyógynövényének választotta. Hogy miért? Nézzük…

Citromfű termesztése

A citromfű a kelet-mediterrán területekről, illetve Ázsia nyugati részéről származik. Ezeken a területeken már ősidők óta alkalmazzák gyógyászati célokra, ugyanis baktériumölő, vírusölő, görcsoldó és antidepresszáns összetevőket tartalmaz. A mentafélék családjának tagjaként a citromlevelet nyugtató hatású gyógynövénynek tartják, és már a középkorban is használták alvászavarok, gyomorrontásból származó fájdalmak, stressz, és szorongás enyhítésére, illetve az étvágy fokozására. Hangulatfokozóként azonban még ennél korábban is használták, általában borban kiáztatva, illetve sebek és rovarcsípések kezelésére is. A citromfű nagyjából 60 cm magasra nő meg, de ha nem gondozzák, akkor még nagyobb is lehet. Tavasszal és nyáron kisméretű, halványsárga virágcsomók jelennek meg a levelek és szárak találkozásánál.

hirdetes
 

A citromfűnek temérdek módon hasznát veheted – nézzük meg, hogy mi mindenre használhatod frissen szüretelt leveleidet!

hirdetes

A stressz és szorongás enyhítése

Ahogy azt már említettük, a citromfüvet már évszázadok óta alkalmazzák stresszoldó hatása miatt. Mint azt a modern kutatási eredmények is alátámasztották, felmenőink jól döntöttek, amikor a citromfüvet választották erre a célra. Ha szeretnéd kihasználni a citromfű stressz- és szorongásoldó tulajdonságait, akkor nincs más dolgod, mint apróra vágni a leveleit, és kifőzni őket forró vízben. Néhány perc után szűrd le, hagyd kicsit kihűlni, és már ihatod is. Egy másik módszer a leveleket a bőrre dörzsölni – a belőlük kiváló olaj beszívódik, majd eljut a véráramba, ahol szintén képes kifejteni nyugtató hatását.

Alvászavarok enyhítésére

Németországban a citromfüvet bejegyzett gyógyteaként tartják számon alvási problémák kezelésére. A helyi kutatók megállapították, hogy a citromfüvet tartalmazó termékek segítenek pihentetőbbé tenni az alvást. A szakértők szerint napi szintű fogyasztása mély álmokat garantál éjszakánként. Hozzátették továbbá, hogy a menopauzát tapasztaló nők alvászavarait is drasztikusan képes enyhíteni. A legjobb eredmények érdekében 30-60 perccel elalvás előtt kell meginni belőle egy bögrével. Egy másik kutatás során kiderült, hogy az orvosi macskagyökérből és a citromfűből kevert gyógyital a tesztalanyok 81%-ánál eredményezett jobb minőségű alvást az egyszerű placebóval szemben. A következő oldalon folytatom, és azt is elmondom, hogyan termeszthetünk otthon citromfüvet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-12-05

Természetes tápanyagok a szobanövények számára: banánhéj, zacc és cukor?

Természetes tápanyagok segítségével, a cukor, kávézacc, zöldségek főzőlevének és banánhéjnak titkait megismerve kertünkben exponenciálisan növelhetjük a növények szépségét

2023-11-30

A nagymamámtól tanultam ezt a leander teleltetési technikát – Mióta így csinálom minden nyáron ontja a virágot

A nagymama leander teleltetési technikája kiváló eredményekkel szolgál, és nemcsak a növények életében, hanem a családunk kertjének szépségében is látható.

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-11-17

Tízezreket spórolhatsz, ha most ültetsz és nem várod ki a tavaszt!

Az őszi ültetés előnyeit vesszük sorra, amelyek a növények egészséges fejlődése mellett még jelentős költségmegtakarítást is hozhatnak a kertészek számára

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-16

Készíts otthon tökéletes sült gesztenyét, úgy ahogyan az adventi árusok csinálják!

Az igazán finom sült gesztenye titka az alapanyagok frissességében rejlik. De még mire kell odafigyelned? Készíts sült gesztenyét az adventi árusok tippjeivel

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

bársonykerep (Tetragonolobus maritimus [L.] Roth.)

a —>pillangósok családjához tartozik. Évelő, az egész növény finoman szőrözött,... Tovább

vér

Az erekben (->érrendszer) keringő, folyékony sejtközötti állományú ->kötőszövet, amelynek... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés