Hogyan tudok megfelelő környezetet kialakítani cicám számára? Tudj meg most mindent

Hogyan biztosíts cicádnak megfelelő otthont?

TK, SFV
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Neked is van cicád lakásodban és szeretnél egy számára megfelelő környezetet kialakítani? Mindenképpen megfelelő úton haladsz, hiszen a cicáknak is kell egy olyan lakhely, ahol mind fizikailag, mind mentális jól tudják magukat érezni. Mindegy, hogy panellakásban, esetleg kertesházban laksz, mostani cikkünkben olyan ötleteket gyűjtöttünk össze, melyeket mindkét lehetőségben képes leszel felhasználni, ezzel is boldogabbá téve kedvenced.

Cica megfelelő környezetben

Rendezd be lakásod, cicád igényeinek megfelelően


Ahhoz, hogy cicád jól érezze magát otthonodban szüksége van a számára legfontosabb helyek kialakítására – étkezésre, tisztálkodásra, pihenésre, illetve játszásra szánt területekre, s ezeknek olyan elhelyezésére, amik megfelelően el vannak szeparálva egymástól. Megszervezésük nem is olyan nehéz – az étkezésre szánt terület legyen lakásod egyik sarkában - itt ki kell helyezned számára két tálat, melyben majd az ételt fogja kapni, s egy másikat, melyben folyamatosan megtalálhatja majd friss ivóvizét. 


A tisztálkodásra szánt helyének mindenképpen egy nyugodt, kissé eldugott területet keress – ide helyezd az almosát, melyet minden harmadik nap érdemes kicserélned, kitisztítanod. Emellett választhatsz egy zárt almost is kedvencednek, viszont ennél a lehetőségnél biztosíts számára elé egy kisebb szőnyeget, melyen tisztálkodhat. Érdemes odafigyelned az alom minőségére, textúrájára is, hogy biztosan kedvencednek megfelelőt használj.


Figyelj oda, hogy elég messze helyezkedjen el az étkezőjétől, illetve a pihenésre, játékra kialakított területétől.


Akkor lesz egy cica jókedve és élete teljes, amennyiben utóbbi is megtalálható lakásodban. Ideális esetben ennek a háromnak érdemes egymástól elkülönítve lennie, úgy, hogy azok egy háromszöget zárjanak be.


Cicám pihenősarkának megfelelő kialakítása


Egy cica a napjai nagy részét alvással, pihenéssel tölti. Ehhez ideális számára egy saját fekhelyet biztosítani, így nem fogja majd megzavarni a kanapédon történő sziesztádat, esetleg a földön sem lesz útban. Arra figyelj, hogy nem érdemes túl napos helyre elhelyezned, illetve közvetlenül radiátor közelében.

 

Amennyiben további ötleteink is érdekelnek, lapozz!
 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-04-04

Kertünk csodás madarai: ezek a madarak jelennek meg áprilisban

Áprilisban egyre több madár lepi el a kerteket és dalolnak csodás dallamokat, fedezd fel te is a cikkünkben, hogy melyek a leggyakoribb madárkák a kertben!

2024-04-04

Első tojásukon ülnek a dömösi gólyák: nézd meg a gólyakamerát!

Gólyák boldogsága Dömösön: Macus és Szofi, a dömösi gólyapár már az első tojásukon ülnek! Figyeld meg a gólyakamerán, hogyan kotlanak a tojásokon a hűséges madarak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Csongrád Megyei Földhivatal

Földhivatal Megyei Földhivatal Cím: Szeged Horváth Mihály u. 1/B 6720 Magyarország Tovább

kórisme (diagnózis)

a klinikai v. kórbonctani, valamint a kiegészítő laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek