Ők a legjobb kutyusok állatállományunk megőrzésére – Magyar fajtákkal az élen!

Hogyan válassz kutyát állatállományod őrzésére

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
hirdetes

Rengeteg kutyafaj közül választhatsz, ha állatállományod őrzéséről van szó, és éppen ezért sokak számára kissé ijesztő feladat is lehet a megfelelő őrkutya kiválasztása kisméretű farmod, tanyád, vagy egyéb állattenyésztő birtokodra. 

Kutyafajták, akik védik az állományt

Az első lépés megismerkedni az ilyen őrkutyák tartásának alapjaival, és meggyőződni arról, hogy megfelelő fajtát választasz farmodra. Előre leszögeznénk, hogy az alábbiakban nem házőrzői, és nem is terelői szempontból vizsgáljuk meg a kutyákat. Az itt felsorolt fajták kizárólag az állatállományok őrzésére való alkalmasságuk alapján lettek összeválogatva.

A következő lépés számba venni a szükségleteidet. Újdonsült őrkutyád vagy kutyáid juhokat, kecskéket, tyúkféléket, vagy egyszerre több fajt őriznek majd? Vannak-e gyerekek a közelben? Talán gyerekbarát fajtákra lehet szükséged? Milyen területen fekszik a birtokod? Hegyek között, nyitott téren, vagy erdős-mezős részen? Milyen időjárás jellemző erre a területre? A legtöbb állományok őrzésére tenyésztett kutyafajta saját régiójukból származnak Európa nyugati részétől egészen Ázsiáig. Ezt érdemes figyelembe venni a választás során.

Állományok őrzésére tenyésztett kutyafajták

hirdetes

A következő oldalon bemutatott őrkutyafajták mind alkalmasak az állatállomány védelmezésére, de mindegyiknek sajátos igényeik és tulajdonságaik vannak, amelyek alapján más és más célokra felelnek meg inkább. Lapozz és ismerkedj meg velük közelebbről! 

Pireneusi hegyikutya

A Franciaországból származó Pireneusi hegyikutya az egyik legnépszerűbb választás, sok helyen háziállatként tartják. Nagyon gondoskodóan bánnak a gyerekekkel és fiatal állatokkal, de rengeteget ugatnak, főleg éjszakánként. Sűrű, hosszú bundájuk van, ami rendszeres ápolást igényel, és a melegebb és párásabb éghajlatokon túlmelegedhet. A Pireneusi hegyikutya az egyik legkevésbé agresszív fajta. Mivel azonban sokakat háziállatként tenyésztenek, így nem lehet egyszerű őrkutyákhoz illő temperamentumú példányt találni.

Anatóliai juhászkutya

Az anatóliai juhászkutyák Törökországból származnak és 40-68 kg közötti súlyt érhetnek el 70-74 cm-es magassággal. Rövid, durva bundával rendelkeznek. Kifejezetten izmosak és erősek is, e tulajdonságaikat vastag nyakuk és testük, illetve széles fejük is alátámasztja. Fejlett látásuk és hallásuk miatt kiváló őrkutyák állatok mellé, emellett pedig gyorsak és mozgékonyak is. Az anatóliai juhászkutyáknak társaságra van szükségük és szeretnek barangolni.

hirdetes

Komondor

Erről a listáról nem hiányozhatnak a komondorok. Ezeknek a magyar kutyáknak hosszú, sűrű, filces tapintású tincseik vannak, ami kiváló védelmet nyújt számukra az időjárás és a farkasharapások elől is. A komondorok bundája intenzív karbantartást igényel, habár annak megritkításával ez az igény valamelyest csökkenthető. Súlyuk 36 és 45 kg, magasságuk pedig 65-70 cm között mozog. Rendkívül territoriális állatok és fáradhatatlanul vigyáznak otthonukra. Rengeteg társaságot igényelnek.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

interferon

a magasabb rendű állati szervezetben, főként a leukocitákban (fehérvérsejtek) és a... Tovább

génkicserélődés

1. crossing over: ált. a meiózis, ritkábban a mitózis folyamán a homológ kromoszómákban a... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok