A kelekótya tavaszi időjárás nem kedvezett a méhpopulációnak. Emiatt lesznek olyan gyümölcsök idén, amelyekből az átlagnál kevesebb lesz. Minden bizonnyal a sárgabarack és a szilva ezek közé a gyümölcsök közé fog tartozni.
Kevés méh, várható terméskiesés – Csendesek voltak a gyümölcsösök
Szokatlan csend volt idén tavasszal a gyümölcsösökben. A virágzó fák körül sok helyen szinte nem is zümmögtek a méhek. A márciusi intenzív havazások a legfiatalabb méhgenerációk pusztulását okozták. Az áprilisi 25 fokok pedig robbanásszerű és tömeges virágzást okoztak a gyümölcsfáknál. Az utánpótlás nélkül maradt méhek egyszerűen nem bírtak megbirkózni ekkora beporzásra váró virágtömeggel.
Kevés méh, várható terméskiesés – A szeszélyes időjárás betett a méheknek
A januárban szaporodásnak indult méhek nem voltak felkészülve a márciusi hidegre. A hűvös idő miatt a beporzásra kirepülő dolgozók nem bírták a távokat és elpusztultak, vagy visszahúzódtak a kaptárokba. A királynők a zord időre való tekintettel pedig leálltak a petézéssel. A soron következő tavalyi méhgeneráció szintén megtizedelődött. Olyan idősek voltak, hogy koruknál fogva már nem bírták az akácot begyűjteni, így szintén kevésbé tudtak részt venni a gyümölcsfák beporzásában.
Sorozatosan ez már a negyedik olyan éve a méhészeknek, amikor az időjárás keresztbe tesz a méheknek. 2010-ben a sok eső, 2011-12-ben pedig az aszályos időjárás következtében fellépő virágpor hiány tizedelte a méhállományt. Ilyenkor sokkal érzékenyebbek a kolóniák a különböző betegségekkel szemben. Van például olyan alföldi méhészet, ahol nyolcszáz méhcsalád közül pár tucat maradt meg április végére.
Kevés méh, várható terméskiesés – Bármi jöhet még
A méhek munkájának hiánya leginkább az úgynevezett önmeddő gyümölcsfáknál okoz problémákat. Ezeknél a fáknál nélkülözhetetlen az idegen beporzás és pont akkor nem volt hatékony a méhek munkája, amikor tömegével virágoztak a gyümölcsfák. Kevésbé érintettek ebben az esetben az öntermékeny fák. Kisebb terméskiesésre lehet náluk számítani.
A megtizedelt méhállomány és a hirtelen jött felmelegedés okozta problémák mértéke majd csak hosszabb távon fog kitisztulni. Termőre fordulástól a szüretig még sok idő fog eltelni. Addig még bármilyen időjárás-változás keresztbe tehet a kertészeknek. Jelenleg a nagy gyakoriságú és valószínűségű jégesőktől kell tartani, ami további terméskiesést okozhat.
Kevés méh, várható terméskiesés – Az összeérő virágzások jót is tettek
Jó hír, hogy a kevés méh ellenére áprilisban optimális volt a hőmérséklet, nem volt számottevő eső és a virágpor koncentrációja is ideális volt. Normális esetben a korán és a későn virágzó fák nem találkoznak, de idén nem volt köztük különbség időben. Ennek köszönhetően az eltérő fajtájú, önmeddő fák be tudták egymást porozni. Azok a termelők jól jártak, akik több gyümölcsfajtát tartanak egymás közelében, így a tavaszi szelek be tudták porozni az olyan önmeddő gyümölcsfákat, mint a Pándy-meggy, Althann ringló, I. H. Hale őszibarack, stb.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.