10 százaléka fertőzött a kukoricának aflatoxinnal

hirdetes

10 százaléka fertőzött a kukoricának aflatoxinnal

Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A hazai kukoricatermés körülbelül 10 százaléka fertőzött aflatoxinnal – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szakhatóság jelentése szerint a gombabetegség elsősorban az ország déli termőterületein, többek közt Bács-Kiskun megyében üti fel a fejét. A fertőzés a múlt évben fordult elő intenzíven és komoly problémát okozott azzal, hogy az aspergilus gomba méreganyaga megjelent a tejben, ezért több százezer liter magyarországi tej megsemmisítését rendelték el az importáló országokban.

A szakhatóság jelentése szerint a gombabetegség elsősorban az ország déli termőterületein, többek közt Bács-Kiskun megyében üti fel a fejét.

Ez az esemény azonban kivételesnek tekinthető, ugyanis leginkább az a tapasztalat, hogy a tejtermelők és a tejfeldolgozók többsége ügyel rá, hogy kizárja a tejből az aflatoxin fertőzést. Itthon nem került forgalomba olyan tej, amely egészségkárosodást okozott volna. Egyes szakemberek most azt állítják, hogy helytelen azt sugallni, hogy csak a déli megyék kukoricásai a gombabetegség fertőzési gócai.

– Az aflatoxin az országban mindenütt károsíthatja a kukoricát igaz azonban, hogy a déli országrészekben nagyobb mértékű lehet a fertőzés. Ennek oka az, hogy a gomba másodlagos károsító, vagyis a molyrágáson telepszik meg. A kukoricamoly, a gyapottok bagolylepke Dél-Európából támad. A takarmánykukorica molytalanításával nemigen törődnek a viszonylag magas költsége miatt. A rovarkártevők elleni kitinszintézis- gátló vegyszerrel a permetezés hektáronként elérheti a 20 ezer forintot, de előfordulhat, hogy a több nemzedékes molyok ellen egy kezelés nem is elég. A gombabetegség terjedése a molyrágta csöveken esős időjáráskor lehet jelentős, szárazabb nyarakon alig szaporodik. Ezért azt gondolom, hogy az idei kukorica termést összességében kevésbé érte idén gombakártétel - hallottuk Pesti Gábor növényvédelmi mérnöktől.

hirdetes
– Az aflatoxin fertőzés megjelenése, mértéke az agrotechnikával is összefügg. -Ahol például nem szántásba, hanem csak feltört talajba vetnek, a felszínen maradt szármaradványokon elszaporodó gomba okozhat az új termésben kárt. Ezért biztonságosabb lehet a termesztés mélyműveléssel és legalább 2-3 éves vetésforgóval, ám az utóbbit ritkán alkalmaznak a gazdák. A kukorica viszonylag biztonságos árbevételt ad, ezért nem szívesen vetnek helyette mást - tette hozzá a szakember.
hirdetes
A Gabonakutató Intézet a jobb minőségű talajokra szóját, a gyengébb termőhelyekre cirkot ajánl a kukorica helyébe. Egyik növény sem nyerte meg a gazdák tetszését. A cirok mag felvásárlási ára ugyan körülbelül mindig annyi, mint a kukoricáé, de 20-30 százalékkal kevesebb a hozama. A szója pedig csak öntözéses körülmények közt jöhet szóba Homokhátságon.
Agroinform

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-30

5 kerti tevékenység, amit a gyerekre bízhatsz, és mindketten jól jártok vele

Tanítsd meg a gyerekednek a kertészkedés egy-két trükkjét, ő is élvezni fogja, hogy csinálhat valamit a nyári szünetben, és neked is több időd jut pihenni!

2023-04-18

Nagyon veszélyes most fákat, bokrokat kivágni!- Erre figyelj oda!

A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet az MME az MTI közleményében. Szerintünk is nagyon fontos ez a téma!

2023-03-29

Kávézacc komposztálás- Így használd a kávézaccod tavaszi kertedben!

Jó ötlet a kávézacc műtrágyaként való használata? Hogyan segít vagy árt a kertben használt kávézacc? Mutatjuk hogyan használhatod a kávézaccot a kerben!

2023-03-23

Ez a 10 legjobb illatú virág a világon

Te is észrevetted már, hogy két különböző virágnak véletlenül sincsen ugyanolyan illata? De vajon melyik virágnak van a legjobb, legkellemesebb illata a világon?

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-05-19

Így lesz gyönyörű a pázsitod kutya mellett is!

Egy kis odafigyeléssel megóvhatod pázsitodat a háziállatok károsításától, és gyönyörű, egészséges fű marad a kertedben, amelyet a kutyáid is élvezhetnek!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Zalaegerszegi Körzeti Földhivatal

Földhivatal Körzeti Földhivatal   ... Tovább

Gyomirtó Tropotox

Gyomirtó permetezőszer borsó gyomirtására.Hatóanyag: 400 g/l MCPBFelhasználható: Borsó... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárgépészet Agrárjog Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások oktatás Talajművelés Tudomány webáruház