Bemutatkozik az üstökliliom - így legyen mediterrán hangulat kertedben

Ezzel a növénnyel garantált a mediterrán hangulat kertedben – bemutatkozik az üstökliliom

TK, SFV
hirdetes
Üstökliliom

Érdemes még arra is ügyelned, hogy talaja mindenképpen jó vízelvezetéssel rendelkezzen, hiszen a pangó vizet nem tűri, valamint az legyen mélyrétegű. Mivel az üstökliliomnak magas a tápanyagigénye, érdemes majd földjét tápozni. Ezutóbbi, vízigényével együtt nyáron a legmagasabb – májustól egészen szeptember végéig fontos, hogy kéthetente tápoldatozd, lehetőleg guanós táppal, valamint, hogy földjét folyamatosan nedvesen tartsd.


Hazánkban az üstökliliom nem tudja elviselni a téli időjárást, így teleltetni kell.


Hogyan végezd el a növény teleltetését?


Teleltetése végett érdemes elsősorban cserépben nevelni, hiszen így könnyebben gondoskodhatunk majd róla a téli időszakban.


Amennyiben mégis szabadföldbe ülteted, akkor azt mindenképpen csak a fagyok elmúlásával tedd meg, illetve az 10 – 15 centiméter mélyen történjen majd meg.

hirdetes


Az ősz megérkeztével fontos, hogy fokozatosan csökkentsük le a növény locsolását, majd szeptember végén teljesen hagyjuk azt el. Amikor a növény levelei már elkezdtek sárgulni, akkor érdemes kiszedni majd a földből, majd egy árnyékos, csapadékmentes helyre lefektetni – egészen addig, még levelei teljesen el nem száradnak. Amikor ez megtörtént, akkor távolítsuk el őket, majd csomagoljuk be a hagymákat egy újságpapírba a következő tavaszig.


hirdetes
Érdemes olyan helyiséget választani számára, ahol megközelítőleg 5 – 10 fok lesz majd a hőmérséklet. Fontos, hogy időbe kiássuk még a növényt a fagyok előtt, így biztosítva, hogy megfelelően visszahúzódjon még a ténylegesen hideg időjárás előtt. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, akkor a növény nedvessége miatt a téli időszakban kirohadhat a tárolás során.


Hogyan szaporítsd növényedet?


Szaporítása rendkívül egyszerű – csupán le kell majd választani róla a sarjhagymákat egy nagyon steril és éles késsel. Ezután a vágott részét kezeljük le gombaölővel, majd hagyjuk, hogy egy picit száradjon a sarj. A kezdetleges növényt 1 – 2 évig érdemes cserépben nevelni, ahonnan télen sem szabad majd kiszednünk. Amikor elér már egy nagyobb méretet, akkor nevelése és teleltetése is megtörténhet az imént leírtak alapján.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-23

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa egy egzotikus kincs, gyors növekedésével és káprázatos, lángoló virágaival lenyűgöző dísze lehet kertünknek. Ismerd meg te is lángfa szépségét!

2024-10-18

A cukorsüvegfenyő gondozása részletesen: mi tehetünk a barnulás ellen

A cukorsüvegfenyő gondozása során gyakran előfordulhat, hogy a tűlevelek barnulni kezdenek, de megfelelő gondozással orvosolhatjuk ezt a problémát. Mutatjuk!

2024-10-18

Őszi balkonláda beültetés: 5 hidegtűrő növény és kompozíciós ötletek

Őszi balkonláda beültetés során színt és életet varázsolhatunk erkélyünkre, teraszunkra. Fantasztikus ötletek a balkonládába, növényekkel és kompozíciókkal.

2024-10-22

Kroton gondozási tippek: Így segíts neki a legszebb színekben ragyogni

A kroton lenyűgöző, színpompás szobanövény, amely megfelelő gondozással ragyogó színekben tündökölhet, és igazi egzotikus dísze lehet otthonodnak. Így ápold!

2024-10-21

Ne hagyd kezeletlenül a rozsdagomba fertőzést: tavasszal kiújulhat

A rozsdagomba gyakori kórokozó, amely narancssárga vagy fekete foltokat okozva károsíthatja a növényeket. Ne hagyd kezeletlenül, mert tavasszal kiújulhat.

2024-10-11

A nemes babér gondozása a kezdetektől: babérlevél otthoni termesztése

A nemes babér (Laurus nobilis) nem csak fűszernövényként ismert, hanem dísznövényként is kedvelt a kertben és a lakásban. Ismerd meg ezt a fűszeres csodát!

2024-09-23

Október elején készüljünk elő a faültetéshez Bálint gazda örökzöld tanácsaival

Készülj fel te is az őszi faültetésre Bálint gazda és saját tapasztalataim alapján! Tippek a tökéletes talaj-előkészítéshez és a sikeres kertészkedéshez.

2024-09-02

A spenót többhullámos betakarítása - így lesz folyamatos a szüret

A spenót többhullámos betakarítása révén hosszabb időn keresztül, szakaszosan szüretelhetünk friss spenótot, biztosítva ezzel a maximális terméshozamot.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

korreláció

különböző folyamatok, jelenségek és ezeket leíró mennyiségek közötti összefüggés. A... Tovább

Nyírbátori Körzeti Földhivatal

Földhivatal Körzeti Földhivatal Cím: Nyírbátor Szentvér u. 14. 4300 Magyarország Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Házi kert Növénytermesztés