Bővül a légiforgalom Budapesten – Az új légitársasággal meglepő úti célra repülhetünk

hirdetes

Bővül a légiforgalom Budapesten – Az új légitársasággal meglepő úti célra repülhetünk

ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Augusztusban egy új légitársaságot fogadhatunk Ferihegyen, amely fellendítheti a turizmust a meglepő úti céljaival. Ismerkedj meg a mostmár Budapesten is állomásozó üzbég Qanot Sharq Airlines-t.

új légitársaság

Új légitársaság érkezik Budapestre


Újabb légitársasággal bővül Ferihegy; az üzbég Qanot Sharq Airlines augusztustól Budapestről is indít járatokat. A légitársaság 1998-ban kezdte meg a működését, ezzel ők voltak az első magántulajdonban lévő légitársaság az országban. Boeing 757-es és Iljusin Il-76-os repülőgépekkel utasokat és árut is szállítottak 2012-es váratlan leállásuk előtt.

Közel tíz év kihagyás és leállás után 2021 nyarán a cég újra megkezdte működését két lízingelt Airbus A320-200-assal, amelyek már több mint tizenöt évesek voltak. A két gép mellé még két új A321neo gépet is sikerült a flottájukhoz csatolniuk, és remélhetőleg a közeljövőben egy kilenc éves Airbus A330-200-as is kiegészíti majd a flotta tagjait.

Qanot Sharq Airlines Budapesten

Az Airbus A320-as repülőkkel augusztus 20-ától Budapestről indít majd a légitársaság járatokat, méghozzá Üzbegisztánba, Taskentbe. 

hirdetes

Taskent – Új desztináció Budapestről a Qanot Sharq Airlinessal

hirdetes

Taskent, Üzbegisztán fővárosa és egyben legnagyobb városa, gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. Az ország központi részén fekvő Taskent a hatalmas Amu-Darja folyó partján található, és az ország politikai, gazdasági és kulturális központja. A városban modern felhőkarcolók és történelmi emlékek egyaránt megtalálhatók, amelyek egyedülálló atmoszférát kölcsönöznek neki. A város szívében található Chorsu Bazár színes és élettel teli piaca, ahol a látogatók megismerkedhetnek az üzbég kulináris kincseivel és a helyi kultúrával. Taskent egyedülálló keveréke a hagyományos és modern elemeknek, és varázslatos utazási célpont mindenki számára, aki felfedezné az Üzbég kultúra és történelem gazdagságát.

Üzbegisztán az elmúlt években frissült: szuverén állammá vált, piacgazdaságba lépett, az SCO egyik alapítója, liberalizálta a devizapiacot, egyszerűsítette a vízumrendszert, és létrehozta saját autóipart.

A légitársaságunk közel 25 éve rohamosan fejlődik - több száz sikeres utas- és teherrepülést hajtottak végre Il-76, Boeing 757 repülőgépeken. Megváltoztatták a munkakörülményeket, javultak a belföldi és nemzetközi áru- és személyszállítás megszervezésének módszerei.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-16

Készíts otthon tökéletes sült gesztenyét, úgy ahogyan az adventi árusok csinálják!

Az igazán finom sült gesztenye titka az alapanyagok frissességében rejlik. De még mire kell odafigyelned? Készíts sült gesztenyét az adventi árusok tippjeivel

2023-11-17

Tízezreket spórolhatsz, ha most ültetsz és nem várod ki a tavaszt!

Az őszi ültetés előnyeit vesszük sorra, amelyek a növények egészséges fejlődése mellett még jelentős költségmegtakarítást is hozhatnak a kertészek számára

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-12-05

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Ez egy teljes tévhit!

A Karácsonyfa-vásárlás kapcsán felmerülő dilemmát érintve Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet kutatója cáfolja a műfenyő környezetbarátságával kapcsolatos tévhiteket.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

gyomormosás

a gyomortartalomnak gyógykezelés v. diagnosztikai célból történő kiürítése a... Tovább

mák (Papaver somniferum L.)

a mákfélék családjába tartozó, egyéves növény; karógyökere gyenge, szára 60-150 cm-re... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárgépészet Agrárjog Állatok Állatorvos állattartás Állattenyésztés dísznövény Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés gyógynövény gyógynövénytermesztés gyümölcs gyümölcstermesztés Házi kert Húsvét Húsvéti programok Karácsony Karácsonyi asztal Karácsonyi díszek kert Kertészet kertfenntartás Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia növény Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások oktatás Paradicsom permetezés Talajművelés Tudomány Ünnep virág virágtermesztés webáruház Zöldség Zöldségtermesztés