Díjat kapott a Claas Hungária fejlesztése

Rangos elismeréssel díjazták a CLAAS Hungária hevederes vágóasztalát

Szélesi Ferenc
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el a megtisztelő „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.

Fejlesztés kapott díjat

Több mint 350 kiállító mutatta be szakmai újdonságait Magyarország egyik legfontosabb mezőgazdasági kiállításán, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen, melyen a CLAAS Hungária újdonságaival képviselte magát. A magyar mezőgépfejlesztéseket a zsűri is itt tekintette meg, s hosszas mérlegelés után döntött a kitüntetések sorsáról. A döntés alapján három díjat adott át a bizottság a hazai fejlesztőknek és gyártóknak, amelyet 39 esélyes cég közül választottak ki. 

Az első díjat a CLAAS Hungária Kft. a CONVIO FLEX 930-as hevederes vágóasztalával nyerte el, melyet Törökszentmiklóson fejleszt és gyárt. A vágóasztal univerzálisan használható szinte minden terményhez flexibilis vagy merev kaszasínnel. Kiválóan alkalmazható gabona, repce, szója, borsó vagy éppen fű betakarításához.

Ott is jól alkalmazható, ahol az alacsonyabb növénykultúrákat egészen közel a talajhoz kell learatni vagy például nehezek a betakarítási körülmények, például a fekvő termények esetében. A kaszagerenda a terep egyenlőtlenségeit is nagyon jól tudja követni, hiszen a talajszinthez képest függőlegesen 225 millimétert is képes folyamatosan, automatikusan elmozdulni.

A megtisztelő elismerést a GTE mezőgépipari szakosztályának elnöke és a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetője adta át a CLAAS Hungária lelkes csapatának. A díjat Andreas Szakácsi, ügyvezető igazgató, Domokos Ferenc, a gabona betakarító adapterek és vágóasztal szállítókocsi funkció technológia vezetője, Tótok Balázs, a nyertes termék főkonstruktőre és Csanádi Tamás, mérnökség igazgató vette át.  

A magyar elismerés előtt már több nemzetközi díjat is bezsebelt a CONVIO adaptercsalád, ugyanis bronzérmet kapott a párizsi SIMA kiállításon és az ASABE (Amerikai Mezőgazdasági és Biológiai Mérnökök Társasága) innovációs díjával is kitüntették. A következő oldalon folytatom! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

elektrolit

ionokat tartalmazó szilárd v. folyékony halmazállapotú anyagok, amelyeknek olvadéka v. oldata... Tovább

heteroméria

a különböző, nem allél gének ellentétes hatása egy tulajdonság kialakításában. (gén-kölcsönhatás) Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárgépészet