Mik a különbségek a tojások között? - Mi mindenben különböznek egymástól a bolti valamint a szabadtartású tojások? Cikkünkben mindent elmondunk nektek a tojások közötti különbségekről, mutatom!

hirdetes

Melyik tojást fogyasszuk? – Különbségek a bolti és a szabadtartású tojások között!

Szélesi Ferenc, NA
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Különböznek a tojások

Biztonság

A szalmonella komoly problémát jelenthet a nagyobb baromfitenyészeteken, és könnyedén előfordulhat, hogy akár az ország több boltjába is fertőzött tojások kerülnek ugyan arról a helyről. A helyzet az, hogy a szalmonellával fertőzött tyúkok nem mindig mutatnak tüneteket, és vannak olyanok is, amelyek még csak nem is fertőzöttek, hanem szimplán csak hordozói a betegségnek.

Tekintve, hogy a legtöbb tenyészeten szűk helyeken, összezárva tartják ezeket a szegény madarakat, a fertőzés gyorsan terjedhet közöttük, ami természetesen a tojások biztonságára is kihat majd. Ezzel szemben a helyileg termelt, szabadtartású tojások sokkal biztonságosabbak lehetnek, hiszen a tyúkok sokkal egészségesebb körülmények között élhetnek.

Ha szerencséd van, a helyi termelő még meg is mutatja majd, hogy milyen körülmények között neveli tyúkjait, hogy saját szemeddel győződhess meg róla, pontosan honnan is érkeznek tojásaid. Végezetül, ha saját tyúkokat tartasz, egyszerűen jól tud esni, ha láthatod, hogy egészséges, biztonságos életteret teremtettél nekik, amiben boldogan és nyugodtan élhetik életüket és tojhatják neked a jobbnál jobb tojásokat.

hirdetes

A tyúkok egészsége

A szabadtartású tojások vásárlásával nem csak saját egészségedért teszel, hanem egy nagyon nemes ügyért is teszel. Sokan bele sem gondolnak, hogy amikor boltban vásárolnak maguknak tojásokat, akkor nem is igazán tudják, hogy honnan, milyen körülmények közül érkeznek ezek az élelmiszerek, amikkel magukat és családjukat etetik. Nem sokat kell kutakodni, és hamar rájössz majd, hogy ezeket a tyúkokat rettenetes körülmények között tartják, és hogy a „ketrec nélküli” valójában nem is olyan jó dolog, mint amilyennek azt a nagyobb baromfitenyészetek beállítják.

hirdetes

A tenyészeteken tartott tyúkoknak gyakran levágnak a csőréből, szinte sosem találkoznak a napfénnyel, és olyan tápokkal etetik őket, amik láttán egy szabadtartású tyúknak felfordulna a gyomra. Ezt az ipart támogatod, valahányszor bolti tojásokat vásárolsz. Ha azonban saját magad neveled tyúkjaidat, vagy egy elismert, etikus termelőtől vásárolod őket, akkor ezekkel egy sokkal kíméletesebb és természetesebb alternatívát támogatsz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

2024-03-26

Honnan tudhatom, ha elfagyott a gyümölcsfám?

A jelenlegi tavaszi időjárás sajnos még hajnalban és este tartogat fagyokat, így a gyümölcsfáink könnyen elfagyhatnak, érdemes tudni, hogyan lehet megállapítani!

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-03-04

A juhászok is készülnek a húsvétra

Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim ramadán ünnep is tovább növel, ezért a juhászok is készülnek.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

aranyzab (Trisetum flavescens R. et Sch.)

a ->pázsitfüvek családjához tartozó, viszonylag alacsony növésű szálfű (->fűfélék). Jó... Tovább

B1-vitamin-hiány (aneurinhiány, tiaminhiány)

a B. idegrendszeri zavarokban, a szív és az érrendszer károsodásában mutatkozik. A Brvitamin... Tovább

Tovább a lexikonra
Állattenyésztés Érdekességek