A tavirózsa gondozása, a tavirózsa nevelése, minden, ami tavirózsa

A tavirózsa ültetése, nevelése, gondozása

Szélesi Ferenc
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Tavirózsa tudnivalók

Homok és virágföld keverékébe ültessük a növényt, használhatunk cserepet, illetve fekete zsákot is. Ha van jelentős iszapréteg a tó alján, akkor egyszerűen engedjük le a tó fenekére egy kőhöz kötve. A zsák vagy a cserép tetejét szórjuk meg apró kaviccsal, hogy a könnyű tőzeg ne emelkedjen fel a víz felszínére. 

A tavirózsa gondozása

A tavirózsákat nem szükséges kiszednünk a tóból tél előtt sem, ugyanis a vízben sikeresen áttelelnek. Ősszel sem kell tennünk vele semmit, a hideg idő beálltakor a levelei többsége elhal, de a növény maradjon akkor is a tóban. Tavasszal érdemes kitakarítani a tavat, minél hamarabb. A friss hajtások már március környékén meg fognak jelenni a tövön. A takarítás során ültessük át a növényt, ekkor még nem fognak megsérülni a friss hajtások és nem kuszálódnak annyira össze, sokkal könnyebb dolgunk van, mint később.

Ha nagyobb tavunk van, akkor nem feltétlenül kell elvégeznünk a nagyobb takarítást minden évben, viszont 500 literes vagy ennél kisebb tavaknál meg kell csinálnunk mindenképp! Év közben, a nyár folyamán az elhalt leveleket távolítsuk el, ha pedig nagyon elburjánzott, akkor nyugodtan szabaduljunk meg egy-két levéltől, a növény ezt nem fogja megsínyleni.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

hormonok

a szervezet meghatározott sejtjei, sejtcsoportjai (belső elválasztása mirigyek) által... Tovább

halakra veszélyes növényvédő szerek

a —>növényvédő szereket négy halveszélyességi csoportba sorolják: halakra kifejezetten... Tovább

Tovább a lexikonra
virág