A szilvafa metszése, mikor és hogyan végezzük el a szilvafa metszését?

hirdetes

A szilvafa metszése – Mikor és hogyan végezzük el?

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Minden a szilvafa metszéséről

A szilvafa metszése – Mikor végezzük el a szilvafa metszését? 

A szilvafa metszését, hasonlóan a többi gyümölcsfa metszéséhez, tavasszal kell elvégeznünk. A szilvafák többsége sűrűn elágazó koronát hoz létre, ezért fontos az, hogy tavasszal, még a rügyfakadás megindulása előtt végezzük el a metszést, nézzük, hogyan! 

A szilvafa metszése – Már az ültetésnél kezdetét veszi a szilvafa metszése! 

Szerencsére elmondható, hogy a szilvafák azon növények közé tartoznak, amik kevés gondozás mellett is kitűnően fejlődnek, de azért van egy-két dolog, amit nem szabad elmulasztanunk. Ilyen például az ültetéskori metszés is, ezt ugyanúgy kell elvégeznünk, minta az alma-, valamint a körtefa esetében. Kezdetnek válasszunk három-négy, arányos távolságra található vázágat, melyen nem egyforma magasságban ágaznak ki a törzsből.

Ezeket vágjuk vissza a hosszúságuk kétharmadával, fontos, hogy külső rügyre végezzük el a metszést. (Megjegyzés: a külső rügyre metszéssel tudjuk elősegíteni azt, hogy széltében is terebélyesedjen a fa, ez különösen a szilva esetében fontos, mivel hajlamos keskeny koronát nevelni.) A vázágak a törzzsel 45 foknál valamivel nagyobb szöget zárjanak be és úgy legyenek visszavágva, hogy a csúcsaik vízszintesen egy síkba kerüljenek.

hirdetes

Igazítsuk a vázágakhoz a sudarat, mégpedig úgy, hogy visszavágás után nagyjából 120 fokos legyen a vázágak és a sudárvessző csúcsait összekötő háromszög felső szöge. A kisebb termőnyársakat mindenképp hagyjuk a fán, érintetlenül. 

hirdetes

A szilvafa metszése – A szilvafa koronaalakító metszése

Nagyjából fele hosszúságúra metsszük vissza a vázágakat, törekedve arra, hogy külső rügyre metsszünk. A hosszúhajtásokat ritkítsuk meg, a kisebb termőnyársakat viszont ne bolygassuk. A koronaalakító metszést 4-5 évig kell végeznünk, ez az idő elegendő arra, hogy készre alakítsuk a koronát. 

A szilvafa metszése – A szilvafa fenntartó metszésének elvégzése

Ez a legfontosabb feladat a szilvafa esetében – a száraz ágakat és vesszőket távolítsuk el és a sűrűn álló koronarészeket metsszük ki. Az egymást keresztező, valamint a rossz irányba növő, a korona fényellátottságát hátrányosan befolyásoló ágakat is el kell távolítanunk. A vázágakat váltsuk le, ha túl hosszúra vagy túl magasra nőttek – keressünk egy alsórügyes elágazást és egészen odáig vágjuk vissza a vázágat. A sarjhajtásokra is figyeljünk oda, mivel ezek sok tápanyagot vesznek el a koronától és teljesen áttekinthetetlenné teszik azt, éppen ezért ezeket a sarjakat tőből metsszük le. 

Mindent megtudtál a szilvafa metszéséről?

Diese lizenzfreien Fotos darfst du zwar verwenden képe a Pixabay -en.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

alkoholok

az oxigéntartalmú szénvegyületek csoportjába tartozó vegyületek, funkciós csoportjuk a... Tovább

kincstárjegy

olyan értékpapír, amelyet az állami költségvetés bocsát ki rövid v. középlejáratú... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs