szántás

ősi talajművelő eljárás; lazító, forgató, porhanyító, keverő és felszínalakító, egyúttal gyomirtó hatással. Eszköze az —>eke. A csoroszlya kihasította barázdaszeletet az ekevas vízszintesen is elvágja, majd a kormánylemezre csúsztatja (lazítás). A kormánylemez megforgatja a barázdaszeletet, eközben porhanyítja és keveri is. A művelet folyományaképpen átalakul a talajfelszín sz.-sá. Régebben, amikor még az eke volt a fő talajművelő eszköz, megkülönböztettek sekély- (8—15 cm-es), közép- (15—20 cm-es) és mély- (20—25 cm-es), valamint mélyítő- (25—35 cm-es) sz.-t. Eléggé ált. volt a sz.-nak tulajdonított termésnövelő hatás ("ahány sz., annyi kenyér"). Ezek a nézetek az utóbbi fél évszázadban gyakran változtak. Egyesek a forgatást mellőzték szélsőséges viszonyok között (->Malcev-féle talajművelési rendszer), mások a lazítást is fölöslegesnek vélték (—>zero tillage). Mindehhez hozzájárult az új talajművelő eszközök (—>tárcsás talajművelő gépek, —>talajmarók), nemkülönben a ->gyomirtó szerek meghonosodása. Mégis, napjainkban a legtöbb vélemény abban egyezik meg, hogy a sz. bizonyos esetekben a legcélravezetőbb művelési eljárás. Nem feltétlenül szükséges azonban évente mélyen forgatni a talajt; erre a célra a kevésbé szárító hatású mélylazítás (->mély művelés) is megfelel. Ugyancsak ritkítható a sz. a laza, heves oxidációra hajlamos talajokon. Nélkülözhetetlen ellenben a nagy tömegű szerves anyag bekeverésében, a kötött, levegőtlen v. eliszapolódott és tömődött talajok fellazításában. Helyét, módját, időpontját mindenkor az adott talajállapot gondos vizsgálatával lehet meghatározni.