Szanáló Szervezet

Szanáló Szervezet

hirdetes

a PM felügyelete alatt jogi személyként működő költségvetési intézmény. Feladata a pénzügyi hiányok rendezése végett az állami szanálási eljárás (->veszteséges és pénzügyi hiányos vállalatok pénzügyi rendezése) lefolytatása. A szanálás elrendeléséről a pénzügyminiszter dönt. A szanálási döntések előkészítéseként a Sz. folyamatosan tájékozódik az előzetes egyeztetésekről, az eladósodás mértékéről, a hitelezők szándékáról és a gazdálkodó szervezet programjáról. A szanálást elrendelő döntés megalapozott és gyors előkészítése céljából a pénzügyminiszter Szanálási Tárcaközi Bizottságot hoz létre, amelyben a pénzügyminisztert a Sz. vezetője képviseli, aki a bizottságot szükség szerint összehívja, munkáját irányítja. A Sz. a Tárcaközi Bizottság véleményének figyelembevételével kidolgozza a szanálás elrendelésére vonatkozó javaslatot, majd a pénzügyminiszter döntését írásban közli az érintettekkel s a törzskönyvi hatósággal. A szanálási eljárást az elrendeléstől számítva 3, kivételes esetben 6 hónapon belül kell lefolytatni. A szanálási eljárás céljának — a kialakított javaslatok megvalósításának, a fizetőképesség helyreállításának és a kiegyensúlyozott gazdaságos működésnek — eléréséhez szükséges vizsgálatokat a Sz. vezetője által kinevezett szanálási biztos végzi el. A szanáló a fizetésképtelenség okait feltárva javaslatot dolgoz ki a pénzügyi hiány rendezésére és a gazd.-os működés feltételeinek megteremtésére. A javaslat alapján a Sz. előkészíti a szanálási eljárás lezárását jelentő megállapodást.
hirdetes

címkék:
Kapcsolódó cikkek
Szagos bükköny

A 10 legjobb hidegtűrő virág: mely virágok bírják legjobban a telet

Milyen is egy hidegtűrő virág, miket érdemes a hidegebb időszakban nevelni környezetedben? Alábbi cikkünkben segítünk, most megtudhatsz mindent a hidegtűrő virágokról.

Szobanövények gondozása

Szobanövények gondozása: hogyan neveljünk szobanövényeket

A szobanövények gondozása nem mindig egyszerű feladat, pedig elég csupán néhány dolgot szem előtt tartanod hozzá. Amennyiben ugyanakkor Te is feledékeny vagy, akkor akadnak olyan...

Kertészkedés

Mi az a kerti mész, és hogyan használhatod növényed fejlődéséhez?

Ha savas a talaj, amit művelünk, nagy hasznunkra lehet ez az olcsó zúzott kőzet. Itt olvashatsz mindent, amit tudnod kell, hogyan használd leghatékonyabban.

Japán juhar

A 10 legszínesebb fa ősszel – mutatós őszi fák

Ősszel a természet káprázatos színekkel képes minket megajándékozni – de milyen növények is ilyenkor a legmutatósabbak? Alábbi cikkünkből kiderül – lássuk, a 10...

Abélia

Minden, amit az abélia gondozásáról tudni érdemes

Az élénk lombozatáról és a hosszú virágzási idejéről ismert Abélia-nemzetség mintegy 30 lombhullató és örökzöld cserjefajtából áll. 

Mahónia

Hogyan neveljünk mahóniát?

A mahónia nemzetségbe tartozó cserjék többsége sűrű, nagy lombozatú, szemet gyönyörködtető növény. Tipikusan olyan cserjék, amelyek gyönyörűen mutathatnak udvarunk...

Krizantém

Minden, amit a krizantém teleltetéséről tudni érdemes

Tudtad, hogy a krizantémok átteleltetése nem lehetetlen? Sokan azt hiszik, hogy a krizantémok finoman szólva is kényes évelők, ezért sok kertész egynyári növényként kezeli...

Visegrád kirándulás

5 túraútvonal a Visegrádi-hegységben, ahol bámulatba ejt az őszi erdő

Visegrádra legtöbben csak a fellegvárat jönnek megnézni, kirándulás terén pedig még mindig Dobogókő a legnépszerűbb a Visegrádi-hegységben, de ezeken kívül még számos más...

Lándzsás útifű

Tudj meg mindent Te is erről a gyógynövényről – bemutatkozik a lándzsás útifű

A lándzsás útifűvel elsősorban a gyógyászat kapcsán találkozhatunk – biztosan, amikor beteg voltál, kicsiként édesanyukádtól gyógyszer helyett ilyen növényt kaptál...

Koriander

Nevelj Te is sikeresen koriandert – most szuper trükköket osztunk meg neveléséhez

A koriander rendkívül népszerű fűszernövény, melynek termesztése kapcsán sem ütközhetünk komolyabb problémába. Mostani cikkünkben tudj meg Te is mindent a koriander...

A kutyatartás előnyei

A kutyatartás előnyei – négylábúakkal az egészségünk érdekében

Rengeteg módja van annak, hogy odafigyelj egészségedre – kialakíthatsz egy megfelelő étrendet, mozoghatsz, ügyelhetsz megfelelő minőségű és mennyiségű...

Így készül a legfinomabb pumpkin spice latte

Az ősz kedvence! Így készül a házi sütőtökös, fűszeres kávé

Most, hogy beköszöntött az ősz, itt az ideje az őszi italokhoz, és az egyik legismertebb az a pumpkin spice latte- azaz, egy sütőtök fűszeres latte. Igazán különleges íze van,...