Tudj meg mindent a rózsa metszéséről - szakértőnk most mindent elmond

Tudd meg, hogyan kell helyesen metszeni a rózsákat

SFV, ZH
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Tudj meg mindent a rózsa metszéséről

Először a legfontosabb, hogy minden faj esetében akkor helyes a metszés, ha kb. 5 mm-el a rügy felett vágunk ki a szárból, és úgy, hogy a rüggyel ellentétes irányba lejtsen a metszés. Ha jövőre is azt szeretnénk, hogy dús virágokkal örvendeztessenek meg a rózsáink, akkor ősszel metsszük vissza, még úgy is, ha friss hajtások vannak rajta. Az erős hajtásokon hagyhatunk 6-8 rügyet, de a vékonyabb ágakon ne maradjon 4-5 rügynél több. Tavasszal is ajánlott a metszés, mégpedig március végén, április elején.

Hibrid tea rózsák

Ők sűrűn virágoznak, így tavasszal érdemes alaposan visszametszeni. A fiatal hajtásokon hagyjuk 2-4 rügyet, a fő ágakon 4-6 rügyet, a közepéből pedig vágjunk ki minden mellékágat.

Floribunda rózsák

Itt annak függvényében kell elvégezni a metszést, hogy kisebb méretű, bokros virágot akarunk, vagy egy magasabb, hosszabb méretű rózsafát. Itt fontos, hogy a fiatal hajtásokat vágjuk vissza, hogy több virágot hozzanak, de a fő ágak csak ⅓-át szabad megmetszeni.

Parki rózsa

Ezekből ősszel csak keveset szabad visszavágni, az ágakat érdemes összekötni, majd visszahajlítani a földbe, és betakarni. A belső visszametszését tavasszal kell megejteni. Nyáron az elvirágzott részeket kell levágni.

Törperózsák

Ezeket tavasszal kell megmetszeni, általában áprilisban, majd ősszel az elszáradt, beteg részeket kell teljesen levágni. Késő tavasszal érdemes a nagyobb ágakból ⅓ részt lemetszeni.

Futórózsák

Ezeket ültetéskor szokás kicsit visszametszeni, majd ha nőni kezd, hagyni kell, hogy megerősödjön, majd ősszel csak enyhén kell visszametszeni, tavasszal pedig az elszáradt, lefagyott részektől kell megszabadítani.

A rózsa (Rosa), a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó egyik növénynemzetség, illetve az ide tartozó cserjék virága. Kb. 200 rózsafajt tart számon a tudomány, ezeknek a többsége az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény, néhány faj Mexikóban, a Fülöp-szigeteken és Etiópiában honos. A botanikai fajok (nem nemesítettek) hajtásai tüskések, szőrösek vagy ritkán kopaszak; cserje vagy kúszónövény alkatúak. Magasságuk a 2–5 m, a kúszó fajoké 20 m is lehet. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket.

Parki rózsa

Ezekből ősszel csak keveset szabad visszavágni, az ágakat érdemes összekötni, majd visszahajlítani a földbe, és betakarni. A belső visszametszését tavasszal kell megejteni. Nyáron az elvirágzott részeket kell levágni.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

család

1.—>Rendszertan. 2.—>Növénynemesítés értelmezésben olyan — kizarólag... Tovább

bakteriémia (bacteriaemia)

a fertőzés helyéről a ->baktériumoknak kis számban a vérpályába való bejutása. Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Házi kert kert Növénytermesztés Növényvédelem