Bemutatom a pálmaliliomot - ismerd meg Te is ezt a különleges növényt

hirdetes

Ismerd meg a pálmaliliomot, vagy más néven a jukkát!

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE., NA
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A pálmaliliom bemutatása

Jukka egyéb felhasználása

A jukka termése a magvak eltávolítása után főzve fogyasztható. A nagy virágszirmokat salátához használják. A zsenge virágszárakat úgy fogyasztják, mint a spárgát. A rostos leveleket csíkokra tépve kötelet, kosarat, halászhálót készítenek belőle.
 

A Székely Hírmondóban olvasható az alábbi ötlet: “A kard alakú levelet, körülbelül arasznyi csonkot hagyva, metszőollóval levágtam. A levágott részt az aljánál, a főér két oldalán ugyancsak metszőollóval becsíptem. Így aztán a levéllemezt könnyű volt három, kb. 40 cm hosszúságú csonkra széthasítani. Ezekkel aztán paradicsomfáim ágait nyolcas kötéssel karókhoz rögzítettem, a kötések az őszi fagyokig tartottak. Ahogy próbálgattam, kiderült, az idős tőlevélrózsák alsó, félig-meddig elsárguló levelei a legalkalmasabbak kötözésre, mert ezekben erősebbek a rostok.

hirdetes

Ráadásul a növénynek is ezek hiányoznak a legkevésbé.Természetes kötözőanyag: Ősszel az elpusztult paradicsomtövek, és karóiknak kihúzásakor derült ki a yukka kötözőanyag újabb előnye: a zsineggel kötözött paradicsomszárakat nehéz a karóktól különválasztani, mert minden egyes zsineghurkot külön el kell vágni késsel vagy metszőollóval. Ez nagyban hátráltatja a fölszedést. A yukkalevél viszont egy közepes erősségű rántásra könnyen enged, sokkal hamarabb le tudom szedni a paradicsomszárat a karóról.”

hirdetes

Forrás: Kertlap.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-17

Tízezreket spórolhatsz, ha most ültetsz és nem várod ki a tavaszt!

Az őszi ültetés előnyeit vesszük sorra, amelyek a növények egészséges fejlődése mellett még jelentős költségmegtakarítást is hozhatnak a kertészek számára

2023-11-27

A pampafű téliesítése - így készítsd fel a pampafüvet télre

Ahhoz, hogy a pampafű hosszú éveken át gyönyörű maradjon, elengedhetetlen a megfelelő gondozás, különösen a téliesítés terén. Mutatjuk a téliesítés lépéseit!

2023-11-30

Ezt a fűszert teszem télen az orchideára, hogy rengeteg virágja maradjon

Ebben a cikkben megismerhetjük, hogyan segíthet a fokhagymás oldat az orchideák virágzásának serkentésében, és hogyan válik ez a növény egyedülálló hasznosságú kertészeti eszközzé.

2023-11-28

Új Tulajdonos, Új Kilátások: magyar kézre került az Auchan

Új fejezet az Auchan történetében Magyarországon, ahogy az Indotek Csoport bevonul a képbe, ígérve a piaci részesedés növelését és ambiciózus fejlesztéseket a következő években.

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Csávázó Wakil XL 32,5 WG

Gombaölő csávázószer.Hatóanyag: 175 g/kg mefenoxam, 100 g/kg cimoxanil, 50 g/kg... Tovább

lineáris programozás

az erőforrások felhasználási, szétosztási, hasznosítási, gazd. feladatának optimális... Tovább

Tovább a lexikonra
Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások