
“Üdvözlök mindenkit,
Két napja születtem a Mogyoród melletti erdőben, jelenleg a testem akkora mint egy fél kilós kenyér. Mivel még nem vagyok elég erős a futáshoz, édesanyámnak nagyon kell rám vigyáznia nehogy elkapjanak kóbor kutyák, vagy a róka. Az, hogy most láthattok gyakorlatilag annak köszönhető, hogy egy mezőn voltunk amikor a fák takarásából kilépett egy nagy ember zöld kalapban és a vizslája. Az ösztönöm sugallatára nem próbáltam meg a nagy gazban a mamám után szaladni, mert sajnos az még nem megy, hanem bebújtam egy fűcsomó alá. Pontosan tudtam, hogy nincs más dolgom mint láthatatlanná válni amíg el nem múlik a veszély és anya vissza fog jönni értem.
Erős szuszogásra lettem figyelmes amikor szétnyíltak a növények előttem és egy nagy fülű, barna kutya meredt rám. Iszonyúan megrémültem és moccanni sem mertem csak reménykedtem benne, hogy láthatatlan vagyok. A vizsla valóban „nem látott”, csak állt három lábon és meredten figyelt… de „nem látott”. Ekkor megérkezett az ember aki sokkal nagyobb volt mint a kutya és dörmögött valamit, majd megfogta a nyakörvét és félrehúzta.
Motyogott valamit, majd felém fordult miközben a zsebében kotorászott és már teljesen más hangon csak annyit mondott: „egyemmeg”.
Sok leendő barátom születik mostanság és kérlek benneteket, ha megtaláljátok Őket, ne fogjátok, vagy simogassátok meg egyiket se. Ne vigyétek haza, mert a mamájuk ott van a környéken és lehet, hogy a sűrűből riadtan figyel.”