“Üdvözlök mindenkit,
Két napja születtem a Mogyoród melletti erdőben, jelenleg a testem akkora mint egy fél kilós kenyér. Mivel még nem vagyok elég erős a futáshoz, édesanyámnak nagyon kell rám vigyáznia nehogy elkapjanak kóbor kutyák, vagy a róka. Az, hogy most láthattok gyakorlatilag annak köszönhető, hogy egy mezőn voltunk amikor a fák takarásából kilépett egy nagy ember zöld kalapban és a vizslája. Az ösztönöm sugallatára nem próbáltam meg a nagy gazban a mamám után szaladni, mert sajnos az még nem megy, hanem bebújtam egy fűcsomó alá. Pontosan tudtam, hogy nincs más dolgom mint láthatatlanná válni amíg el nem múlik a veszély és anya vissza fog jönni értem.
Erős szuszogásra lettem figyelmes amikor szétnyíltak a növények előttem és egy nagy fülű, barna kutya meredt rám. Iszonyúan megrémültem és moccanni sem mertem csak reménykedtem benne, hogy láthatatlan vagyok. A vizsla valóban „nem látott”, csak állt három lábon és meredten figyelt… de „nem látott”. Ekkor megérkezett az ember aki sokkal nagyobb volt mint a kutya és dörmögött valamit, majd megfogta a nyakörvét és félrehúzta.
Motyogott valamit, majd felém fordult miközben a zsebében kotorászott és már teljesen más hangon csak annyit mondott: „egyemmeg”.
Nagy szerencsémre Ő sem vett észre, mert a mozdulatlan láthatatlanságom és a rejtő színem tökéletes. Egy lapos, fekete eszközzel néhányat kattintott, majd elment. Anya egy óra múlva visszajött értem és mivel már nagyon éhes voltam alig emlékeztem arra, hogy majdnem felfedeztek, de szerencsére láthatatlan voltam.
Sok leendő barátom születik mostanság és kérlek benneteket, ha megtaláljátok Őket, ne fogjátok, vagy simogassátok meg egyiket se. Ne vigyétek haza, mert a mamájuk ott van a környéken és lehet, hogy a sűrűből riadtan figyel.”
