ökológikus gazdálkodás (alternatív gazdálkodás)

ökológikus gazdálkodás (alternatív gazdálkodás)


ésszerű átmenet a vegyszerközpontú (hemocentrikus) és a szigorúan vegyszermentes —>biogazdálkodás között. Az ö. a termésátlagokat a talaj állagának és termékenységének sérelme nélkül, egyúttal a környezet szennyezésének kiküszöbölésével igyekszik növelni. Összehangolja a szerves és a műtrágyák használatát, kiaknázza az okszerű —>vetésváltásban rejlő előnyöket. Ugyanakkor a talajmunkában a termőréteg kímélő művelését, a —>humusztartalom gyarapítását, a vízgazdálkodás javítását tűzi ki célul. Magas követelményeket támaszt a nemesítéssel szemben: nem csupán bőtermő, hanem a károsítóknak minél inkább ellenáló fajtákat igényel. Szükség esetén vegyszerrel is segít a betegség v. kártevő leküzdésében, de nem kívánja elnyomni a növényi önvédelem hatását. Az ö.-ban ötvöződnek az okológiai és ökonómiai szempontok, minthogy ezek —számos külföldi példa tanúsága szerint — hosszú távon nem ellenlábasok. Az ö. hívei a nov.-ben is egy-egy —>vetésforgó életteljesítményét veszik számításba, akár az állattartásban egy-egy állományát. Nem rövid, hanem hosszú tartamú terveket készítenek, s ezekhez szabják az esedékes teendőket. Megítélésük szerint a kiugró eredmények hajszolása nem mindig célravezető; ehelyett a termelés ütemes fejlesztése, a hozam-költség arányok gondos számbavétele, a természetes erőforrások kímélése lehet a távlati érdek.

címkék:
Kapcsolódó cikkek
lábszáras paradicsom

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

A paradicsomtermesztés izgalmakkal teli folyamat, amely már a palántaneveléssel kezdődik. Ha áprilisban vagy és észreveszed, hogy a még bent, meleg helyen nevelt paradicsom...

Fűszernövények kártevők ellen

Ez az 5 legjobb fűszernövény, ami elriasztja a kártevőket

A fűszernövények nemcsak ízletes kiegészítői a konyhának, hanem kiváló társak a kertben is. Ezek a növények segíthetnek a kártevők távoltartásában, miközben elősegítik...

Margaréta ültetés lépései

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van, és még ültetése, valamint gondozása is nagyon...

Cukkini ültetése 2024 áprilisban

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini, ez a finom zöldség nagyon sokféleképpen felhasználható, mennyi az íze, miközben kalóriatartalma nagyon alacsony. Remek alapanyag a nyári nagy...

Hagyma és répa

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A kertészkedés az egyik legötvözőbb tevékenység, amely nem csupán a növények gondozásáról, hanem tudományos alapokon nyugvó döntések meghozataláról is szól. Egyik ilyen...

Tavirózsa

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

A tavirózsák, ezek a vízen lebegő csodálatos virágok, olyanok, mintha egy másik világból származnának. Szépségük több száz év óta ihleti a művészeket, a kertészeket és...

mit ültessek áprilisban?

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

A tavasz beköszöntével sokan elkezdik tervezni a kertjüket, és virágokat ültetnek. Azonban a tavaszi virágzás után nem kell lemondanunk a színpompáról: a nyáron virágzó...

sarkantyúka ültetése

Ültessünk sarkantyúkát április közepén ezekkel a tanácsokkal

A sarkantyúka (Tropaeolum majus) egy vidám, kúszónövény, melynek élénk színű virágai díszítik a kertet nyáron. Virágai ehetőek, enyhén csípős ízük miatt salátákba is...

áprilisi gyepújítás

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

A tavasz beköszöntével a kertészek számára is elkezdődik a szezon, és a pázsitfelújítás is aktuálissá válik. Április ideális hónap a fű gondozására, hiszen a talaj már...

muskátli

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

A tavalyi kimagasló eredményeket követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete idén is élénk keresletre számít az egynyári...

Hortenzia társnövényei

Ezeket a növényeket ültesd a hortenziád mellé, hogy még szebben virágozzon

A hortenzia a kertek igazi királynője, lenyűgöző virágaival és színpompájával. Ahhoz, hogy kertünkben a hortenzia a legszebb formáját mutathassa, nemcsak a gondozására kell...

meggyfa korhadt törzse

Korhad a meggyfád törzse? - így segíts rajta!

A meggyfa az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb gyümölcsfa a hazai kertekben. Nemcsak a finom gyümölcsei miatt érdemes őket ültetni, de díszértéke is jelentős. Ahogy azonban...