A retek bemutatása - minden amit tudni érdemes a retek ültetéséről

hirdetes

Minden, amit a retekről tudni kell

TK, ZH
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A retek a káposztafélék családjába tartozik, így törvényes rokona a káposztának, holott ez sokkal kisebb, és a föld alatt nő, gyökérzöldség. 

A retek bemutatása

Lassan már szezonális lesz, ugyanis a retek tavasszal éli fénykorát. Imádja azt az évszakot, amikor is könnyen termeszthetjük a számára ideális földben. Ilyenkor gyorsabban nő, őszintén szólva, nagyon gyorsan, akár 18 nap alatt is képes teljesen kifejlődni. Hogy a zöldségeknél maradjunk, nő, mint a gomba eső után. Ekkor biztosítva van a termesztőföldeken számára a tökéletes recept; megfelelő mennyiségű csapadék, illetve fény, melyekhez egyidejűleg képes hozzájutni.


A Közel – Keletről, vagy Kis – Ázsiából származik. 4000 évvel ezelőtt jelent meg, lehetetlen pontosan behatárolni, hogy hol a távolságok végett. Egyesek szerint a retek az istenek zöldsége, és Apollón nevéhez kötik. 


A retek szezonja


Akiknek kényes ízlése van, van, hogy fűszeresnek, erősnek tartják. De a retek, melynek íze erős, csak több öntözést kíván. 


Általában vaj kíséretében kóstolják meg, illetve egy pici sóval, ugyanis ez egy ropogtatni való zöldség, sokszor nyersen fogyasztjuk. 

hirdetes


Ugyanakkor, bár egyedi megoldás, lehet belőle tortát is készíteni. Aki kevésbé szeretné ezt a merész elkészítését, salátába belevágva kapja meg a kívánt ízharmóniáját.


Amennyire szeretjük a zöldséget, pont annyira szeretjük a leveleit is! Mikor a retek friss, levelei még nem fonnyadtak – nem kérdés, nem fogjuk eldobni őket. Ehelyett belerakhatjuk omlettünkbe, vagy tavaszi leveseinkbe – ezzel megteremtve egy meglepő, de ínycsiklandozó ízvilágot.
Rengeteg jótékony hatása van. A retek, ahogyan levelei is, változatos méregtelenítő hatással rendelkeznek szervezetünkre. Ahogy a tavaszba lépünk, ez is eggyel több ok, hogy termesztése mellett döntsünk.


A retek egy kicsi, aranyos zöldségünk, melybe, ha belekóstolunk, már jelezheti számunkra, hogy közel a tavasz!

hirdetes


Tartósítása, illetve elkészítése


A retket vásárlása után nem sokkal el kell fogyasztani. Vágjuk le leveleit, mossuk meg a zöldséget, így egy lezárt tárolóban, vízben, amennyiben nem akarjuk rögtön megenni, 5 napig eláll. Rágcsáld el sóval vagy vajjal. Kiegészítheted vele salátáidat, hal-, vagy húsételeid.


Mikor termesszem?


A retket tavasszal illetve ősszel ajánlott termeszteni. 


Tulajdonságai


A retek bármilyen formában fogyasztható, csakúgy, mint levelei. Ne dobd ki őket! Egy levesebe vagy egy szószba, salátaöntetbe is tökéletesek lesznek.


Tudtad?


A retek megjelenik a „Capitulare de Villis”-ben. Már Nagy Károly is előírta termesztését – csakúgy, mint más zöldségnövényekét - a birodalma urainak. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-20

Télen is termeszthetsz zöldborsót, mutatjuk hogyan!

A zöldborsó nyersen, vagy ételek mellé köretnek, kiegészítésnek is tökéletes. Ráadásul akár télen is termeszthetsz, odabent, cserépben. Mutatjuk hogyan!

2023-11-27

4 télálló növény az ablakba - muskátli helyett

Kerestem néhány télálló növényt, amire lecserélhetem a muskátlit, hiszen a párkány télen sem maradhat üresen, ugye? Csak én imádom az ablakba tenni a virágokat?

2023-11-27

A savanyú káposzta elképesztő immunerősítő hatása

A savanyú káposzta egy klasszikus, hagyományos élelmiszer, amely nemcsak kiváló ízzel rendelkezik, hanem számos egészségügyi előnye is van, nézzük ezeket!

2023-11-28

Kikerült a hivatalos lista: Ezek a legjobb sípályák 2023-ban

De mely sípályák lesznek az idei szezon legjobbjai? Ezek a sípályák rendelkeznek a legjobb pályákkal, szállásokkal, éttermekkel, kölcsönzőkkel és nem mellesleg hóval!

2023-11-17

Útmutató az újhagyma őszi ültetéséhez

Az újhagyma, őszi ültetése számos előnnyel jár, így következzen egy részletes útmutató az újhagyma sikeres őszi ültetéséhez, termesztéséhez, és betakarításához

2023-11-28

5 hiba, amit a karácsonyi kaktusz gondozása során vétünk

A karácsonyi kaktusz a téli ünnepek elengedhetetlen dekoráció, de annak érdekében, hogy hosszú ideig élvezhessük, fontos elkerülni néhány gyakori gondozási hibát

2023-11-27

A pampafű téliesítése - így készítsd fel a pampafüvet télre

Ahhoz, hogy a pampafű hosszú éveken át gyönyörű maradjon, elengedhetetlen a megfelelő gondozás, különösen a téliesítés terén. Mutatjuk a téliesítés lépéseit!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

hegyibetegség

2500 m tengerszint feletti magasságban alakul ki; a hemoglobin oxigénnel való telítődése... Tovább

fenológiai bázis

a növényvédelmi előrejelzésben alkalmazott, a károsítok fejl.-ének megfigyelésére... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Zöldség