A 18. századtól kezdve kezdődött el a kísérletezés a könnyebben szétszedhető és kezelhető méhlakásokkal. A köpűben már jobban kezelhető volt. Ha túl közel van a keret a falhoz, akkor a méhek odaragasztják; ha túl messze, akkor zugépítménnyel töltik ki a fölös helyet. A méhjárat feltalálása nyomán lehetőség nyílt kaptárak építésére. Ezt a 19. században többen is feltalálták. Jakab József az 1840-es években már ennek az ismeretnek birtokában épített kaptárt. A találmányt a világ Lorenzo Lorraine Langstroth(1810–1895, USA, Philadelphia) nevéhez köti. Kereteket már korábban is ismertek.
Aszerint, hogy a méhész hol nyithatja fel a kaptárt, a kaptár lehet hátsó vagy felső kezelésű. Alakja szerint lehet álló vagy fekvő. A röpnyílás helyzete és a lépek iránya szerint lehet hideg vagy meleg építményű. A vándorkaptár kifejezetten vándorméhészkedésre van előkészítve, például benne a lépek rögzítve vannak. A lapozókaptár lépjei éllel néznek az ajtó felé, és úgy lapozhatók, mint a könyvlapok. A rakodókaptár fiókokból áll, könnyen bővíthető és szűkíthető újabb fiók felrakásával vagy egy fiók elvételével. Rendszerint a legalsó fiókba korlátozzák az anyát.
A felső kezelésű kaptárak tetejét védeni kell. Ha nem konténerben áll, akkor magára a tetőre kell borítás, ami lehet bőr, fémlemez, vagy kátránypapír. A fém nem segít a hőszigetelésben, viszont tartós, és vándorláskor nem sérülhet. A bőr kevésbé bírja a vándorlást. A kátránypapír olcsó, viszont hamar tönkremegy.
A hideg építményű kaptárban a lépek éllel néznek a röpnyílás felé. Előnye a jobb szellőzés, és a méhek közlekedését is megkönnyíti. Meleg építményű kaptárban a lépek lappal néznek a röpnyílás felé. Segíti a hőgazdálkodást, és benne a lépek szimmetrikusan épülnek ki, azaz a mézkoszorú mindkét oldalon ugyanolyan mélyre ér le. A kaptárak röpnyílása nyílhat alul vagy felül is. Az alsó a takarításnak és a fejlődésnek, a felső a szellőzésnek és a védekezésnek kedvez. Szükség esetén a röpnyílást szűkíteni kell.
Forrás: Wikipédia
