Segíts te is a méheken! Hogyan tudsz segíteni a méheken? Mostani cikkünkből kiderül

hirdetes

Itasd te is a méheket, de ne cukros vízzel! – Így készíts méhitatót!

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Nagyon sok bajba jutott méh-el lehet találkozni mostanában, ez annak köszönhető, hogy tavasszal még nem találják annyira a helyüket. Éppen ezért kötelességünk segíteni nekik/rajtuk, ez ugyanis a mi érdekünket is szolgálja. Nézzük tehát, mivel itathatjuk az elgyengült méheket! 

Így segíthetsz a méheken!

A mézelő méhek a haszonnövények 80%-ának beporzásáért felelősek világszerte, ami az emberek által fogyasztott élelmiszerek egyharmadát jelenti. Ha eltűnnének, azzal nem csak kedvenc zöldségeink és gyümölcseink hagynák abba a termést, de számos takarmánynövényt is képtelen lennénk tenyészteni, ami súlyos problémát jelentene a haszonállatok tenyésztését illetően (amelyek szintén fontos részét képezik étrendünknek). A Conelli Egyetem egyik tanulmánya szerint a mézelő méhek csak az Egyesült Államokban évente 14 milliárd dollár értékű terményért felelősek.

Egy méh percenként 10 ezer szárnycsapást végez, és legalább 2000 virágot látogat meg minden egyes nap. A kemény munka kifárasztja a zümmögő kerti segédeket, és nekik is rendszeres folyadék-utánpótlásra van szükségük, hogy egészségesek, és erősek maradhassanak. Amikor a méhek szomjasak, akkor mindenféle vízforrásokból megpróbálhatnak folyadékhoz jutni – például állatok itatóiból, úszómedencékből, vagy friss pocsolyákból.

hirdetes

A víznek különösen fontos szerepe van a méhek életében és munkásságában, ugyanis a szimpla elfogyasztáson kívül többek között arra is használják, hogy feloldják vele az elkristályosodott mézet, felhígítsák azt a lárvák táplálása céljából, illetve hogy lehűtsék magukat a forróbb napokon. 

Mivel ne itassuk a méheket?

Érdekes, hogy pont Sir David Attenborough filmes természettudós közösségi média oldalain jelent meg az a hamis és kárt okozó hír, melyben azt állították, hogy segíthetünk a méheknek akkor, ha cukros vizet teszünk ki nekik itatónak. Remélem, hogy ezek után mindenki tisztában lesz azzal, hogy a cukros víz nem segít a méheknek, sőt, egyenes káros a kis rovarok számára!

hirdetes

Az álhírt a BBC kérésére eltávolította a közösségi média oldal, de sajnos későn, mivel nagyon sok webhely átvette, lemásolta, így továbbra is folyamatosan osztják a kártékony információt. Mindezek után, nézzük, hogyan készíthetsz saját kezűleg praktikus és tökéletes méhitatót a kertedbe, a következő oldalon lépésről lépésre mondok el mindent! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-03-23

Ez a 10 legjobb illatú virág a világon

Te is észrevetted már, hogy két különböző virágnak véletlenül sincsen ugyanolyan illata? De vajon melyik virágnak van a legjobb, legkellemesebb illata a világon?

2023-05-31

A világ egyik legkülönlegesebb állata - 5 tény, amit eddig nem tudtál a lajhárokról

A világ egyik leglassabb, és legkülönlegesebb állata a lajhár! Most összegyűjtöttünk 5 érdekes tényt a lajhárokról, amelyekkel talán még nem találkoztál.

2023-03-29

Kávézacc komposztálás- Így használd a kávézaccod tavaszi kertedben!

Jó ötlet a kávézacc műtrágyaként való használata? Hogyan segít vagy árt a kertben használt kávézacc? Mutatjuk hogyan használhatod a kávézaccot a kerben!

2023-05-31

Levendulatermesztési hibák – a 6 legnagyobb elkerülendő hiba a kertészek szerint

Ebben a cikkben felsorolunk hat olyan gyakori hibát, amelyeket érdemes elkerülni a levendulatermesztés során, ahogy egy kertészeti szakértő javasolja.

2023-05-31

A tereprendezési sziklák tisztítása – egyszerű módszerek, hogy újra jól nézzen ki a sziklakert

A sziklakert sziklái könnyen bevonódhatnak mohával vagy szennyeződésekkel, aminek következtében elveszítik eredeti megjelenésüket, viszont egyszerű tisztítani!

2023-05-18

Hibák, amiket paradicsomtermesztéskor véthetünk

Ebben a cikkben megvitatunk néhány gyakori termesztői hibát, amelyet el kell kerülni a paradicsomtermesztése során az egészséges és bőséges termésért cserébe!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Kunszentmártoni Földhivatal

Földhivatal Földhivatal Cím: Kunszentmárton Kerületi ház u. 6. 5440 Magyarország ... Tovább

exportérdekeltség a mezőgazdaságban

a külföldi piacok értékítélete a mg. termelésre közvetve és közvetlenül hat. E hatásokat... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Érdekességek Gazdaság gyümölcs Házi kert Mezőgazdaság oktatás