Magyarország Legszebb Birtoka, kertészeti kategória - Specialmix Kft.

Magyarország Legszebb Birtoka 2018 (Kerészeti kategória) - Gödöllőre került a díj!

Szélesi Ferenc
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Specialmix - Magyarország Legszebb Birtoka

Mit kell tudnunk a faiskola mai kinézetéről, mivel foglalkozik ma a faiskola? 

A faiskola mai mérete végleges, 2008 óta a termelés volumene is közel azonos a terület nagysága miatt, az viszont, hogy milyen fajta növényeket termesztünk, változott. Míg a Gergely Faiskola elsősorban örökzöldeket állított elő, és abból is csak szaporítóanyagot és csak kevés készárut, addig a Specialmix Kft, mivel itt nagyobb lett a terület, így lehetősége nyílt arra, hogy a szaporítóanyagon kívül készárut és nagyobb méretű konténeres és földlabdás növényt is előállítson.

Az örökzöldek mellett a díszcserjék, tehát a lomblevelű növények is helyet kaptak a kertészetben, ezek nagy részét szintén mi szaporítjuk, ugyanakkor vásárolunk is szaporítóanyagot. A kertészetünk rendezett, átlátható, bő kínálattal rendelkezik mind konténeres örökzöld és cserje valamint földlabdás örökzöldekből. Örökzöldből nagyjából 300 féle, cserjéből pedig 350 féle növényt állítunk elő. Kiemelném még a kertészetben található tavat is, amire nagy szükségünk volt, ez ugyanis egy öntözőtó.

Akkora öntözendő felület van, hogy még ennek a hatalmas tónak is 10-15 centit apad a szintje egy-egy nyári éjszaka alatt. Mindenképpen kellett egy víztározó, és ha már kellett, akkor olyat szerettünk volna csinálni, ami szép és rekreációs célokat is szolgál.  És ez nem csak a tóra igaz, hanem mindenre, mindent próbálunk igényesen, szépen kialakítani. 

Hány ember dolgozik a Specialmixben, diákok jelentkezhetnek hozzátok? 

Ezen a 10 hektáros területen húsz állandó emberrel dolgozunk együtt, nyáron ez a csapat kiegészül a hozzánk érkező diákokkal. Büszkeséggel tölt el az is, hogy nagyon sok olyan diák van, akik visszajárnak hozzánk évről-évre. Idén is sok okos-értelmes középiskolás diák jött  hozzánk dolgozni, ki kéthétre, ki egész nyárra, nagyon szuperek voltak, öröm volt velük együtt dolgozni.

Egyébként akkreditált gyakorlati hely is vagyunk, így a duális képzésben is részt veszünk. Állandó gyakorlati helyként működünk a kertészeti felsőoktatási képzésben mind a Corvinus mind pedig a Szent István Egyetem hallgatói részére is. 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-04-22

Magvetés gond nélkül: fedezd fel a titkos trükköt a tökéletes magvetéshez

Vessünk magot egyszerűbben, mint valaha! Mutatom a magvetés egyik könnyítését, a földkocka készítő csodás lehetőségét, használd te is bátran, segítek tippekkel!

2024-04-22

Sárgul a leander levele? Egyszerűen kezelheted, ha időben elkezded

Mit csinálj, ha sárgul a leander levele? Ezek a szekértői tanácsok segítenek pikk-pakk rendbe szedni ezt a csodaszép virágot. Mutatjuk mit alkalmazz azonnal!

2024-04-22

Itt az idő: Így alakítsd ki a tökéletes veteményeskertet!

Már egy ideje tervezgeted a veteményeskertet? Itt a tökéletes idő, alakítsunk ki együtt egy a tökéletes veteményeskertet! Hoztunk ehhez szakértői tippeket.

2024-02-13

Csirkék, tyúkok nagy kedvence ez a csodálatos virág – Ültess kerti sarkantyúkát!

A kerti sarkantyúka egy csodaszép növény, ami feldobaja a kerteket, na meg a csirkeólakat. Mutatjuk hogyan ültesd el, és etesd vele a csirkéket, tyúkokat.

2024-02-29

Figyelmezteti a Nébih a gazdákat: pocok invázió közeleg!

Pocok invázió közeleg, közölte a Nébih és figyelmezteti a gazdákat, hogy mindenképp hamar vegyék észre az intő jeleket és mentség meg a termésüket!

2024-01-16

Milyen növényfajt érdemes termeszteni Magyarországon?

Egyetlen növényünk termesztési lehetőségei sem függetlenek a termelés belső és külső feltételeinek meglététől, ezért ezeket kell megvizsgálni választás előtt.

2024-02-03

Ez a mezőgazdaság új jövője: a drónos permetezés 7 nagyszerű előnye

Haladni kell a korral, a mezőgazdaságban pedig még inkább, szakértőnk elhozta nektek a drónos permetezés 7 nagyszerű előnyét.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Gazdit Keresõ Érdi Kutyák és Macskák

Állatvédõ szervezet Menhelyünk sajnos nincsen, ideiglenes befogadóként próbálunk segíteni... Tovább

Irma (2798/01)

Napraforgó Cél: olajipari Leírás:Sziklevél alatti szárrészének antociánossága közepes.... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek Környezetvédelem Mezőgazdaság