Bemutatjuk az egész világon ismertté vált magyar tyúkfajtákat! Olyan részleteket ismerhetsz most meg a magyar történelemből, illetve a magyar tyúkfajtákról, amiket eddig még valószínűleg nem hallottál!
Magyar tyúkfajták – Történelmi áttekintő
A legvalószínűbb feltételezések szerint honfoglaló őseink Ázsiából hozták be a parlagi tyúkjaink elődeit. A később, a tatárjárás idején Európába behozott nagyobb testű ázsiai tyúkok, illetve a török hódoltsággal Magyarországra került balkáni és kisázsiai eredetű tyúkok nagy szerepet játszottak a magyar parlagi tyúkok alakulásában is. A magyar tyúk, és a típusában is eltérő erdélyi kopasznyakú tyúk csak a XIX. század második felében alakult ki, több neves tenyésztő közreműködésével, a parlagi tyúkból. A tenyésztés alatt több színváltozatot is elkülönítettek, melyek egy részét ma már önálló fajtaként, vagy fajtaváltozatként ismerjük.
Azonos alapfajtából formálódtak eltérő típusúvá, illetve fajtaváltozattá, majd fajtává a sárga, a fehér, a kendermagos és a fogolyszínű tyúkjaink. Egyes feltételezések szerint a parlagi tyúkjaink állományaiban már a középkorban is fellelhetők voltak bizonyos színtípusok, több magyar szakíró is megemlíti tetszetős külsejüket, becslések, illetve írások szerint ezeknek a tyúkoknak a testsúlyuk nagyjából 1,3-1,6 kilogramm volt.
A XIX. század végén több külföldi fajta is szerepet játszott a magyar parlagi tyúk nemesítésében, mint például a brahma, a plymouth rock, a leghorn, a new-hampshire, a rhode island, vagy a langshan. Az őshonosként védett, régi magyar tyúkfajták mai állományai már eléggé eltérnek a magyar tyúk ősi változataitól, de a legjellemzőbb tulajdonságokat még ma is hordozzák. Most pedig ismerkedjünk meg részletesebben a magyar tyúkfajtákkal, a következő oldalon bemutatom mindet!
Magyar tyúkfajták – Sárga magyar tyúk
A tenyésztők a 20. század elején az egyszínű sárga tyúkokat összegyűjtötték és szelektálták, sőt rokontenyésztést is folytattak. A cél a tojástermelő-képesség javítása volt. Elsősorban a Dunántúlon, az Alföldön és a Duna-Tisza közén terjedt el. Előfordul világosabb és sötétebb árnyalatban is, de az élénksárga szín a kívánatos. Génmegőrző állománya található Mosonmagyaróváron, Gödöllőn és Keszthelyen(2001). A sárga magyar tyúk Küllemi leírás A sárga magyar tyúk tollazata élénksárga. A nyaktollak végei, a szárny evezőtollai és a faroktollak végei kismértékben barnásfeketék. A kakas tollazatának alapszíne valamivel sötétebb, a nyak- és nyeregtollak, valamint a szárny fedőtollai élénk vöröses-sárga színűek, az evezőtollak és a kormánytollak barnásfeketék, a sarlótollak zöldes árnyalatba hajló feketék. Csőre és lába sárga, tojása világosbarna színű. A naposcsibék egyszínű világosbarnák.
Magyar tyúkfajták – Fehér magyar tyúk
A legjobb tojóképességű változatnak tekintették. Mivel fehér színű tollazatával jobban elviselte a tűző napot, elsősorban az Alföldön és a Duna-Tisza közén kedvelték. Ma génbanki állománya található Gödöllőn és Keszthelyen (2001). Csőre csontfehér, szeme vörös. Lábszára fiatalon hússzínű, idősen csontfehér. Diszkvalifikáló hibák: idegenszínű tollak, másszínű csőr és láb.
Magyar tyúkfajták – Fogolyszínű magyar tyúk
Szervezett tenyésztésbe a legutóbbi időkig nem vont színváltozat. A tojó színe a fogolyéra hasonlító barna finom rajzolattal, a kakas nyak- és nyeregtollazata piros árnyalatú aranysárga, feje narancsvörös. Evezőtollaik sötétek. Elsősorban a Dunántúlon és erdős területeken terjedt el, ahol rejtőzködést elősegítő színe megvédte a ragadozóktól. Kis állománya található Gödöllőn. 2004-ben vált elismert fajtává.
Magyar tyúkfajták – Erdélyi kopasznyakú tyúk
Az erdélyi kopasznyakú tyúk régen honosult baromfifajtánk, egyike törvényileg védett háziállatainknak. A magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú. Különlegességét fedetlen nyaka, részben fedetlen melle és hasi része adja. Sok színváltozatban fordul elő, de génbanki állományban csak három változatot tartanak, amelyeket önálló fajtaként tenyésztenek. Rendkívül edzett, erős és gyors fejlődésű. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas. Bár kitűnő tojástermelő, kotlási hajlama gyenge. Egyes vidékeken mint kiváló téli tojót tartották. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát.
Magyar tyúkfajták - Magyar parlagi gyöngytyúk
Magyarországon a gyöngytyúk a 13. században már jelen volt, elsősorban a kolostorok és a főúri vadaskertek tartották díszmadárként. A paraszti gazdaságokban a 19. század végén terjedt el, elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon. A gyöngytyúk feltűnő, szép alkatú és színű baromfi. Az apró fejükön lévő sisak a kakasoknál nagyobb méretű. Kétoldali állebenyük fehér, vöröses szélekkel. Tollazatuk általában kékesszürke fehér, apró pöttyökkel. Gyakori a fehér alapszín is, tejfelsárga ezüstfehér pöttyökkel. A tyúkénál finomabb, könnyebb a csontozata.
Húsa finom, nagyon hasonlít a vadmadarak, például a fácán húsára. Április végén kezd tojni, 60-80 tojást rak. Tojása kisméretű, feltűnő tulajdonsága rendkívül vastag héja, ezért hosszú ideig eltartható. Míg a tojáshéj súlyaránya a tyúktojásnál 10,2%, addig a gyöngyöstojásnál 15,3%. Tojásait mindig elrejtett fészekbe rakja. Van néhány hátrányos tulajdonsága, ami miatt sokan nem szívesen tartják. Domesztikációja alacsony fokú, vadmadár-ösztöneit, természetes viselkedési formáit megtartotta. Ijedős, minden szokatlan zajra, mozgásra rémült menekülésbe kezd. Hangja kellemetlenül hangos, rikácsoló, nem "szomszédbarát". Veszekedős, tartásához nagy térre van szükség, naponta akár 10 km-t is bejárhat. Kitűnően repül. Ha a gazda nem vigyáz, hajlamos arra, hogy éjszakára az ólon kívül gallyazzon fel. Viszont nagyon edzett, kitűnő élelemkereső és rovarirtó. Mindezen tulajdonságai a természetes baromfitartás elsőrendű alanyává teszik.
Magyar tyúkfajták – Kendermagos magyar tyúk
Tenyésztése az 1890-es évek elején kezdődött Szolnokon a parlagi állomány kendermagos színű egyedeinek szelektálásával, nemesítésével. Igen gyorsan kedvelt lett a tenyésztők között. Tollazata világos kékesszürke keskeny, fekete keresztsávokkal. A kakasok színe világosabb. Mivel színe igen alkalmas rejtőzködésre, főként az ország északi részén, a ragadozómadaraktól jobban veszélyeztetett helyeken tartották, de az egész országban elterjedt. Génmegőrző állománya van Hódmezővásárhelyen, Gödöllőn és Keszthelyen.
