A körtefa metszése - Szakértői tanácsok, mikor, hogyan metszd körtefád?

A körtefa metszése - Mit, mikor, hogyan?

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
hirdetes
Minden a körtefa metszéséről

A körtefa metszése – Hogyan végezzük el a körtefa metszését? 

A körtefa gondozása, valamint metszése már a növény ültetésével egy időben megkezdődik. Ekkor kell meghatároznunk a fa magasságát, az elágazással még alig rendelkező csemete magasságát 80-100 centiméterre korlátozzuk, és ennek megfelelően végezzük el a metszést. Ha a fiatal fácska már vásárláskor több ággal rendelkezik, akkor azokat kell eltávolítanunk, amik a talajszinttől 40-50 centiméterre helyezkedik el, valamint azokat, amik 60 foknál kisebb szöget zárnak be.

Ha tavasszal és nyáron végezzük el a metszést, akkor csak és kizárólag könnyű koronaalakító metszést hajtsunk végre, nyár közepén-végén pedig próbáljuk meg teljesen elkerülni a metszést. A befelé növő, egymást keresztező ágakat távolítsuk el, szabaduljunk meg a vízhajtásoktól, a sarjhajtásoktól, valamint a beteg, elhalt, törött, vihartépte ágaktól is.

hirdetes

Az idősebb ágakat is érdemes tövig levágni, így szabad teret kaphatnak az új hajtások. A metszési felületünk enyhén ferde legyen, a vesszőn a rügy felett néhány milliméterre, a rügytől lefelé lejtsen. Dolgozzunk kevés sebzéssel, a sebeket pedig kezeljük fasebkezelő anyaggal. 

A körtefa metszése – Szabályok a körtefa metszéséhez

A fiatal körtefák esetében figyeljünk arra, hogy a középső (sudár) hajtás legyen mindig a legmagasabb, hagyjuk magasabban, mint a többi domináns, másodlagos vezérágat. Szellőssebbé tehetjük a fa szerkezetét azzal, ha az oldalágakat nagyobb szögben állítjuk, így sokkal több fény fog bejutni a korona belsejébe – ez pedig azt eredményezi, hogy hamarabb lesz gyümölcsünk, a terméshozam pedig megnő. Ráadásul a szellős ágrendszer segít abban, hogy megelőzzük a betegségeket, valamint abban is, hogy könnyebb legyen a növényvédelem, ugyanis a permetlé akadály nélkül jut majd el minden növényi részhez. 

hirdetes

A körtefa metszése – Trükkök a körtefa metszésével kapcsolatban

Érdekesség a körtefával kapcsolatban, hogy természetüknél fogva az ágak egyenesen felfelé törnek, jellegzetes oszlopos koronaformát adva a fának. Később viszont, amikor termőre fordul a fa, a korona elkezd terebélyesedni, szélesedni, a gyümölcsök súlya pedig vízszinteshez közeli helyzetbe is húzhatják az ágakat. Ezt a folyamatot érdemes segítenünk, mégpedig úgy, hogy lefelé húzzuk az ágakat, és kikötjük azokat egy földbe rögzített karóhoz. Remélem, hogy tanácsaimmal tudtam nektek segíteni a körtefa metszésével kapcsolatban, kérdés esetén forduljatok hozzám bátran Facebook-oldalunkon! 

Hogy értékelnéd a körtefa metszéséről szóló cikkünket?

NickyPe képe a Pixabay -en.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-18

Ízletes fekete retek receptek: így készíts egészséges finomságokat

Fekete retek receptek segítségével könnyedén készíthetünk egészséges és finom ételeket ebből a tápláló zöldségből. Használjuk ki a fekete retek gyógyhatásait!

2024-10-18

A cukorsüvegfenyő gondozása részletesen: mi tehetünk a barnulás ellen

A cukorsüvegfenyő gondozása során gyakran előfordulhat, hogy a tűlevelek barnulni kezdenek, de megfelelő gondozással orvosolhatjuk ezt a problémát. Mutatjuk!

2024-10-18

Őszi balkonláda beültetés: 5 hidegtűrő növény és kompozíciós ötletek

Őszi balkonláda beültetés során színt és életet varázsolhatunk erkélyünkre, teraszunkra. Fantasztikus ötletek a balkonládába, növényekkel és kompozíciókkal.

2024-10-17

Miért válaszd a havasi eukaliptuszt? Így lehet szép, illatos növényed

A havasi eukaliptusz gyönyörű, hanem illatos is és alkalmas beltéri és kültéri nevelésre egyaránt. Megmutatjuk hogyan gondozd és mit érdemes tudni róla.

2024-10-23

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa egy egzotikus kincs, gyors növekedésével és káprázatos, lángoló virágaival lenyűgöző dísze lehet kertünknek. Ismerd meg te is lángfa szépségét!

2024-09-18

Így tárold el a kerted terményeit őszre – egy kertész tanácsaival

Őszi termésed tárolása nem kihívás többé! Kósa Dániel kertészmérnök tippjeivel könnyedén megőrizheted gyümölcseidet és zöldségeidet egész télen át.

2024-09-30

Milyen összetételű szert használjunk az őszi lemosó permetezéshez?

Fedezd fel, mely permetszerekre van szükséged az őszi lemosó permetezéshez! Bemutatjuk, hogy mi, mire való, és hogyan használd őket a hatékony védekezéshez.

2024-09-23

Ezeket tedd meg idén ősszel a jövő nyári paradicsom termésedért

A bőséges paradicsomtermés titka már ősszel elkezdődik! Fedezd fel, milyen teendőkkel biztosíthatod a jövő nyári sikeres és zamatos paradicsomszüretet.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

vízkészlet

Az ált. köbméterben kifejezett vízmennyiség, amely a vizsgált időpontban meghatározott... Tovább

csirkék fertőző bronchitisze

a hathetesnél fiatalabb csirkékben nehezített légzéssel, légcső- és hörgőgyulladással és... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs Házi kert