kocsik és szekerek, ősi magyar bőrös kocsi, vásárhelyi kocsi, csurgói kocsi, kocsiipar

a kocsi és az elnevezés is magyar eredetű, nevét a Komárom megyei Kocs községtől kapta. A mo. kocsigyártás már a középkorban fejlett volt. Az ősi magyar bőrös kocsihoz sok tekintetben hasonlít a későbbi fedél nélküli vásárhelyi kocsi és a könnyebb, egyenes oldalú, keresztzápok nélküli, hajlított saroglyájú dorozsmai kocsi. A mély, homokos alföldi utakon a könnyű alföldi kocsik használata terjedt el; ezek jellegzetes képviselője a monori v. körösi kocsi; az aszódi kocsi nagy kerekű, könnyű, nem aláfordulós szerkezetű volt. A kocsiipar fejl.-ét jelzi a rugós homokfutók (bricskák) előtérbe kerülése, mint amilyen a cseklészi kocsi volt v. ennek ívelt ki vágású, szegletes sárhányójú változata, a Cziráky-kocsi. A fóti és a csurgói kocsira a szegletes kivágás és az ívelt sárhányó a jellemző, a könnyű móri kocsit a Dunántúlon használták. A hintó a kocsiból alakult ki; kezdetben a kocsiszekrényt szíjakkal függesztették föl, eleinte zárt fülkéjűek voltak, később a magas bakkal ellátott, mélyített, nagymértékben kivágott, a hátsó ülés fölé fölhúzható fedelű hintókat részesítették előnyben. A szekereket, ált. teherszállításra használják; alvázból és felvázból állnak. A kocsitól az különbözteti meg, hogy a kocsiszekrényt hátul rugózás nélkül a tengelyre, elöl pedig a pörgettyűre erősítik. A felváz ált. a lőcsökre támaszkodó oldalakból és fenékdeszkából áll, ezeket fonott kas és saroglyák egészítik ki.