a delfinek memóriája egészen elképesztő! Akár 20 év után is képesek megismerni a társuk füttyjelét.

hirdetes

Kiváló a delfinek memóriája

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Egy amerikai tanulmány szerint a delfinek több mint húsz év után is emlékeznek egykori társaikra.

A volt csapattagot saját, egyéni füttyjeléről azonosítják, akkor is, ha éveken át nem hallhatták a jellegzetes hangot.

A delfinek memóriája és értelmi képessége

Delfinek memóriája – 43 delfint vizsgáltak

Jason Bruck, a Chicagói Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője 43 palackorrú delfint vizsgált meg, melyek különböző állatkertekben vagy delfináriumokban éltek.
 
Az állatok közül egyesek napokon vagy éveken át éltek ugyanabban az intézményben, mielőtt új otthonukba költöztették volna őket. Bruck ismerős és sosem hallott füttyjeleket játszott le nekik, és megfigyelte, hogyan válaszolnak a különböző hangokra.

 

A delfinek memóriája és értelmi képessége

Delfinek memóriája – Füttyjellel azonosítják egymást

A delfinek számára a füttyjel olyan, mint az embereknek a név: ezzel azonosítják egymást és magukat.
 
Fiatalon mindegyik állat megtanulja a saját hívóhangját, és ezzel mutatkozik be a többi állatnak. Bruck onnan tudta, hogy a delfin már hallotta a neki lejátszott hangot, hogy az ismert jel után számos ismeretlen füttyöt játszott le nekik, mígnem az állatok láthatóan unatkozni nem kezdtek, végül tudomást sem vettek a zajról.
hirdetes
 
Bruck ekkor adta le valamelyik régi társ füttyjelét, amelyre valóban felkapták a fejüket, odaúsztak a hangszóróhoz, és körülötte cirkáltak, sőt visszafütyültek neki, mintha csak válaszra szerették volna bírni.
 
A delfinek memóriája és értelmi képessége

Delfinek memóriája – 20 év után is emlékeznek

Bruck elmondta, hogy sem az együtt eltöltött idő hossza, sem az elválás óta eltelt évek nem befolyásolták a felismerést.
 
Így emlékezett vissza a nőstény Allie egy másik lányra, Bailey-re, akivel fiatal korában egy helyen, a floridai Dolphin Connectionben élt.
Az állatok több mint húsz éve nem látták egymást: a chicagói állatkertben élő Allie kettő, a bermudai delfinárium lakója, Bailey négyéves volt az elválás idején. Bruck szerint sem nemük, sem rokonsági fokuk nem befolyásolta az emlékezetüket.
hirdetes
 
A delfinek memóriája és értelmi képessége

Delfinek memóriája – Fejlett értelmi képességeik vannak

A delfinek ilyen típusú memóriája ugyanolyan jó, mint az emberé, és jelentősen meghaladja sok más állatfajét.
 
A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a palackorrú delfinek olyan fejlett értelmi képességekkel rendelkeznek, amely az emberéhez vagy a csimpánzokéhoz hasonlítható.
Valószínűleg az elefántok is ilyen jól emlékeznek, ám erről egyelőre csupán anekdoták szólnak, tudományos bizonyítéka nincs. Nem egyértelmű, hogy mire való a delfinek kitűnő memóriája, de mivel a vadon élő egyedeik újra és újra csoportokat és szövetségeket alkotnak, könnyen lehet, hogy ilyenkor előny, ha emlékeznek az egyes állatokra és viselkedésükre.
 

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-06-07

5 növény, ami valódi csodaszer a szúnyogok ellen

Számos növény tartalmaz olyan vegyületeket, amelyek hatékonyan elriasztják a szúnyogokat. Íme öt növény, amelyek csodaszerként működhetnek a szúnyogok ellen.

2023-06-07

Ezek Magyarország legszebb arborétumai, amiket neked is látnod kell

Magyarország legszebb arborétumait gyűjtöttük most össze nektek, amik mindenképp érdemes meglátogatnod és felvenned a bakancslistádra, páratlan élményt nyújtanak!

2023-06-06

A Balaton-felvidék csodaszép eldugott levendulásai- mintha tündérországban járnánk

A balaton-felvidék legszebb levendulásai: a mostani cikkünkben összegyűjtött páratlanul szép, és különleges lila levendulamezők téged is el fognak varázsolni.

2023-06-05

Ezt nem gondoltad volna: így javítják a virágok az egészségedet

Tudtad, hogy a virágoknak számos előnye van az egészségünkre és olyan dolgokra is hatással vannak, amiket nem is sejtettél volna? Most megmutatjuk, mik is ezek!

2023-06-08

Ezek a leggyakoribb kerti balesetek és így előzd meg őket

Gondolnád, hogy ezek a kerti balesetek kifejezetten gyakorinak számítanak? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kerti baleseteket és adunk tippeket, hogy előzd meg.

2023-05-04

Tavaszi lóverseny és food truck show a Kincsem Parkban

Tavaszi lóverseny és food truck show várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Kincsem Park első idei fesztiválján. Mutatjuk a részletes programot!

2023-05-19

Így lesz gyönyörű a pázsitod kutya mellett is!

Egy kis odafigyeléssel megóvhatod pázsitodat a háziállatok károsításától, és gyönyörű, egészséges fű marad a kertedben, amelyet a kutyáid is élvezhetnek!

2023-05-09

Így szabadulj meg a hangyáktól : ez a 6 házi praktika elriasztja a hangyákat

Mutatunk néhány természetes házi praktikát, amikkel könnyedén megszabadulhatsz a nemkívánatos kis hangyáktól: ecet, kávézacc, bors, fahéj, menta és citromlé.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

cickafark (Achillea)

a fészkesek családjának a csövesvirágúak alcsaládjába tartozó nemzetség. Legelterjedtebb... Tovább

talajlazítók

gyűjtőneve azoknak a talajművelő gépeknek, amelyek képesek az összeállt, ülepedett,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek